A gyermek nem csupán a szavakból, hanem a tetteinkből és a viselkedésünkből tanul.

Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus Marosvásárhelyen, a Mathias Corvinus Collegium meghívására tartott előadásában hangsúlyozta, hogy a gyerekek tanulási folyamata nem csupán a szavakra épül, hanem sokkal inkább a szülők által nyújtott példamutatásra. Az előadás címe: "A szülők kapcsolata mint a gyereknevelés alapja" világosan rámutatott arra, hogy a családi dinamikák és a szülők viselkedése rendkívül fontos szerepet játszik a gyermekek fejlődésében.

Egy tapasztalt magyar pszichológus, aki már több mint húsz éve foglalkozik pár- és családterápiával, és ötgyermekes édesanyaként is jól ismeri a gyereknevelés mindennapi kihívásait, úgy véli, hogy ez a csodálatos feladat folyamatosan új formát ölt. Minden életkor másfajta figyelmet és megközelítést kíván meg a szülőktől. A régebbi generációkban tabuként kezelték a gyereknevelés nehézségeit, míg napjainkban egyre gyakrabban hallani a szülői áldozatvállalásról és a nehézségekről. Noha kétségtelen, hogy a szülői szerep óriási kihívásokkal jár, a jó hír az, hogy számos eszköz áll rendelkezésünkre. Sok esetben a legjobb megoldás, ha egyszerű, józan paraszti ésszel közelítünk a gyerekneveléshez.

Tapolyai Emőke pszichológus kiemelte, hogy amikor a tinédzserek vagy a fiatal gyerekek problémákkal keresnek meg minket, valójában a szülők házasságának feszültségeit hordozzák magukban. A gyerekek viselkedése gyakran egyfajta tükörként funkcionál, amely megmutatja a szülők közötti konfliktusokat és nehézségeket. Azonban ezt a helyzetet nem szabad vádaskodásként felfogni, hanem inkább lehetőségként, amely segít a családtagoknak abban, hogy észrevegyék a problémákat, és ezáltal elinduljanak az egyéni fejlődés és a párkapcsolati harmonizálás útján.

A szakértő véleménye alapján alapvető fontosságú, hogy a gyerekek otthon lássák a szeretet kifejezésének különböző formáit a szülők között. Csak az, hogy a szülők harmonikus viszonyban élnek, nem elegendő; elengedhetetlen, hogy nyíltan kifejezzék egymás iránti törődésüket, figyelmet és tiszteletet tanúsítsanak a másik iránt. A szeretet megnyilvánulása, a szívélyes beszélgetések és az egymásra való odafigyelés olyan alapvető mintázatokat teremt, amelyek komoly hatással vannak arra, hogyan alakítják ki a gyermekek a jövőbeli kapcsolataikat.

A gyerekek tanulási folyamata messze túlmutat a szavakon; valójában nem az számít, amit mondunk, hanem az, amit látnak. Az elmondottaknak csupán egy töredéke jut el hozzájuk, míg a valódi tanulságokat a szülők viselkedéséből szűrik le. A legfontosabb példa a szülők közötti szeretet nyilvánvaló kifejezése. Amikor a gyerek azt tapasztalja, hogy a szülei kölcsönösen törődnek egymással, egy biztonságos, támogató világot fedez fel magának. Ha a szülők harmóniában élnek, ez megerősíti benne, hogy az élet tele van értékes kapcsolatokkal, és így magabiztosan lépkedhet a világban. Ezért kulcsfontosságú, hogy a szülők figyeljenek arra, miként mutatják ki érzelmeiket egymás iránt, mivel ez alapozza meg a gyermek érzelmi jólétét – hangsúlyozta a szakértő.

A kezdeti időszakban, amikor a gyerekek még vidám ovisok és a cukiságuk határtalan, a szülők általában boldogan osztoznak az élményekben, együtt fedezik fel a szülői lét csodáit. Ahogy azonban az évek múlnak, a felelősségek egyre csak gyarapodnak, a kihívások pedig komolyabbá válnak. Ilyenkor a szülőknek nemcsak egymásra kellene támaszkodniuk, hanem gyakran éppen ellenkezőleg, eltávolodnak egymástól. Egy különösen nehéz fordulópont a párkapcsolatban az, amikor az utolsó gyermek is elhagyja a családi fészket, hiszen sokszor a szülők nem tudják, hogyan találjanak újra egymásra. Azonban a szakértők véleménye szerint soha nincs késő a közeledésre, hiszen a gyermekeink csupán átmeneti időre vannak mellettünk, míg a házasságunkra egy életre szóló kötelezettséget vállaltunk.

Tapolyai Emőke szerint a gyermekeknek látniuk kell azt is, hogy a szülők beszélgetnek egymással, mesélnek a napjukról, nehézségeikről, örömeikről, meghallgatják egymást, kíváncsiak egymásra. A gyerek ugyanis figyel, az antennái működnek, érzi a legkisebb rezdülésünket is, és annak alapján összegzi a világképet, leszűri magának, hogy ez egy jó világ-e, itt őt szeretni fogják-e vagy sem. Ahogy látja, hogy beszélgetnek a szülei, abból szűri le, hogy tinédzserként ő maga is beszélgethet-e majd velük, mesélhet-e majd nekik. Persze, lesz egy korszak, amikor minden kérdésünkre a nem vagy semmi lesz a válasz, de a gyerekek előbb-utóbb mesélni fognak, ha azt látják, hogy mi mesélünk egymásnak, és beszélgetünk. De nem úgy, hogy megvetted-e, kivitted-e, elintézted-e... ez nem beszélgetés. Amikor azt látják, hogy a szülők leülnek, és együtt gondolkodnak, mesélnek egymásnak a napjukról, a világnézetekről, politikáról, megosztják a vívódásaikat, a dühüket, félelmeiket, kíváncsiak a másikra, és nem monológ folyik, hanem párbeszéd, a gyerek megtanulja, hogyan kell megosztani a történetem mással.

- Amiket pedig ilyenkor ellesnek tőlünk, azt a pszichológiában úgy hívják, megküzdési stratégiák, apa és anya beszélgetése megtanítja őket érzelmeket megosztani, párbeszédet folytatni, konfliktust kezelni, és amit ott látnak, majd ők is úgy fognak kommunikálni. Hiába mondom neki, hogy ezt nem csinálhatod, ha én szülőként azt csinálom. Ha káromkodom, üvöltök, dühöngök vagy nem beszélek a másikkal napokig konfliktus esetén, a gyerek azt a mintát tanulja meg. Amit lát otthon a gyerek, azt fogja követni - nyomatékosította a pszichológus.

Tapolyai Emőke megjegyezte, manapság a praxisában azt tapasztalja, hogy egyre több az olyan fiatal, aki nem akar házasságot kötni, azt mondják, nem hisznek a házasságban, mert nem látnak rá jó példát. Azt gondolják, hogy a nagyszerű házasság, az valami tökéletesség, ahol nincsen konfliktus.

- Nem attól jó egy házasság, hogy nincsenek benne konfliktusok, hanem attól, hogy a felek újra és újra meg tudják oldani azokat - fogalmazott. A gyerekek számára nem az a lényeg, hogy minden tökéletes legyen, hanem az, hogy lássák: a problémák megoldhatók, mert a kapcsolat fontosabb, mint az egyéni igazságérzet. Ha a szülők veszekedéseik során kiabálnak, duzzognak vagy cinikusan viselkednek, a gyerekek ezt a mintát viszik tovább. Ha viszont azt látják, hogy a konfliktusokat nyílt kommunikációval és tisztelettel kezelik, akkor ők is ezt sajátítják el.

Ahogy elmondta, a gyermek fejlődése szorosan összefonódik a szeretet kifejezésének formáival, amelyeket a szülők cselekedeteikkel mutatnak be. Az anya és apa közötti kölcsönhatások, a tisztelet és a gondoskodás, mind-mind fontos tanulságokat hordoznak a kicsik számára. Például, ha az apa kedvesen bánik feleségével, a kislány számára ez azt üzeni, hogyan kell bánnia egy nővel a jövőbeli kapcsolataiban, és mit tekinthet elfogadhatónak. Hasonlóképpen, ha az anya tiszteletteljesen fordul apához, a fiúgyermek számára ez alapozza meg a nőkkel való bánásmód mintáit. Elengedhetetlen, hogy a gyermek mit tapasztal otthon: látja-e, hogy a szülők támogatják egymást, kiállnak egymás mellett, vagy éppen ellenkezőleg, hogy az egyik fél dominál, míg a másik alárendeli magát. Ezek a minták mélyen beépülnek a gyermek tudatába, és meghatározzák, hogyan fogja később kezelni saját kapcsolatait. Ha a gyermek azt érzékeli, hogy anya és apa összefognak, akár a saját szüleikkel szemben is, akkor azt tanulja meg, hogy a család védelmet nyújt, és ezáltal a világ egy biztonságosabb hellyé válik számára.

A családi kapcsolatok nem csupán a kimondott szavakra építenek, hanem a finom gesztusok és érintések nyelvére is. A gyermekek a szeretet kifejezésének és elfogadásának módját is elsajátítják – mindezt abból a tapasztalatból, ahogyan szüleik egymásra néznek, vagy éppen egy simítással, egy öleléssel fejezik ki érzéseiket, amikor elhaladnak egymás mellett. Az ilyen apró, de jelentős pillanatok formálják meg a gyerekekben a szeretet és a közelség fogalmát.

Ugyanakkor fontos, hogy az egymásra szánt idővel is kifejezzük a szeretetünket, hiszen a szülők gyakran úgy élnek, mintha minden csak a gyerek körül forogna, a médiából is az árad, hogy minél több mindent adjunk meg, vegyünk meg a gyerekeinknek, holott igazán arra van szükségük, hogy lássák, a szüleik jól vannak egymással. Ahhoz pedig, hogy a házasság stabil alap maradjon a családi életben, elengedhetetlen a párok közös időtöltése. Tapolyai Emőke szerint hetente legalább egy randi szükséges ehhez, két óra, amikor nem a gyerekekről vagy a ház körüli feladatokról, teendőkről van szó, hanem egymásra figyelünk.

Ilyen alkalmakra érdemes inkább elkerülni a moziterem sötétjét, ahol csak egymás mellett ülve tölthetjük az időt. Helyette választhatunk egy kellemes sétát, vagy beülhetünk egy kávézóba, ahol lehetőségünk nyílik beszélgetni és élvezni az együtt töltött pillanatokat – bármilyen program, ami mindkettőnknek örömet szerez.

Nem okozunk kárt a gyermeknek, ha időnként kettesben tervezünk programokat, sőt, ez még előnyös is. Hiszen ha a szülők életében nincsenek ilyen különleges pillanatok, a gyerekek azt tapasztalják, hogy az élet csupán egy végtelen feladat, ami végső soron megkeseredett felnőttekké formálhatja őket. Így előfordulhat, hogy nem akarnak majd saját gyermeket, mert azt látják szüleik életében, hogy az öröm helyett csak a monotonitás uralkodik.

- Az életünk annyira felgyorsult, hogy szinte már nem is élünk - hívta fel a figyelmet Tapolyai Emőke.

A pszichológus szerint a legnagyobb kihívásokban, az élet legnagyobb viharaiban ami meg fogja tartani a gyereket, az a szülőktől kapott értékrend, amit átadunk nekik azáltal, hogy melyek azok az elvek, amelyekhez ragaszkodunk, hogy különbséget teszünk a jó és a rossz között, hogy példánk által megmutatjuk nekik, hogy szabad tévedni, hibázni, nem lesz azért a másik megalázva. Ebből tanulja meg a gyerek, hogy ő is tévedhet. Ha azt látja, hogy anya és apa egymást lehülyézi, leordítja egymás fejét a hibákért, el fogja titkolni a saját hibáit. De ha azt tapasztalja meg, hogy a szülei beszélgetnek, elmondják egymásnak a problémáikat, azt, amit elszúrtak, és azért tudnak bocsánatot kérni és megbocsátani a másiknak, akkor ő is így fog eljárni.

Az emberi lélek rendkívül formálható, és ami eddig elhanyagolt vagy háttérbe szorított, az még mindig helyreállítható, ha világosan meghatározzuk céljainkat. Gyermekeink figyelni fognak ránk, nem azonnal, de a huszonéves éveikben fokozatosan újra közelíteni fognak hozzánk. A kamaszkor sok kihívást tartogat a szülők számára, és sokszor nem tudjuk a legjobban kezelni a helyzetet, de ha igazán fektetünk az alapokba, ezek a kapcsolatok idővel újra megerősödhetnek - fejtette ki véleményét a pszichológus.