"A femináci rivalizálásnak végre véget kellene vetni, mert ez az, amiért a nők sokszor eltűnnek a történelem homályában."
A címben említett idézet egy névtelen olvasótól származik, aki egy levélben osztotta meg véleményét. Az író úgy véli, hogy feminista nézőpontból történő összehasonlításom a nőkről és férfiakról nem helyénvaló, mivel szerinte "Isten a nőket más célokra rendelte". Ezzel a megjegyzéssel próbálta hangsúlyozni, hogy a két nem közötti különbségek figyelembevételével kellene közelíteni a témához.
Nem tudom, Isten mire rendelte a nőket, nem is az a dolgom, hogy ebben állást foglaljak, de azt tudom, hogy az elmúlt közel három hónapban rengeteg kiváló nő történetét mesélhettem el ezen az oldalon, és ez egyszerre volt elképesztően felemelő és rettentően szomorú is, mivel számtalanszor kezdődött úgy a cikk, hogy "abban a korban ez nem volt jellemző a nőkre" vagy "ezt nem engedték a nőknek", "kimaradt a történelemkönyvekből" és a többi.
Valahányszor egy-egy tudósnő, orvosnő, művésznő, katonanő vagy éppen kémnő portréjának megalkotásába kezdtem, mindig visszatért hozzám az a szívfacsaró gondolat, hogy sajnos ezek a kivételes nők gyakran eltűnnek a (szak)sajtó, a történelemkönyvek és a tudományos diskurzus színpadáról. A társadalom hajlamos volt háttérbe szorítani őket, nem ismerve el sem a munkájukat, sem a tehetségüket - csupán azért, mert nők. Ez nem csupán az én nézőpontom, hanem egy megkérdőjelezhetetlen történelmi tény. És ahogy a nagymamám, aki mindig bölcsességével irányított minket, mondta: a tények makacs dolgok, amelyekkel szemben nem lehet vitatkozni.
Ezek a nők rendkívül eltökéltek voltak. Mélyen hittek a saját képességeikben és abban az ügyben, amit képviseltek. Számukra a legfontosabb cél az volt, hogy bizonyítsák tudományos elméleteiket, mindezt azért, hogy emberek életét menthessék meg háborúk során, megakadályozhassanak egy járvány terjedését, vagy éppen leleplezhessék az amerikai elnök ellen irányuló merényleteket. Az elszántságuk és a küldetésük iránti szenvedélyük példaértékű volt.
Egyszerű életet álmodtak maguknak, miközben vágytak arra, hogy valami értékeset adjanak a világnak, amelyben léteztek. Céljuk az volt, hogy szebbé és jobbá formálják környezetüket. Ez a törekvés nemcsak dicséretes, hanem mélyen tiszteletre méltó és jövőbe mutató is.
"A múltban már évszázadokkal ezelőtt sem tudtuk megérteni, és sajnos azóta sem sokat változott a helyzet, hogy a világ, beleértve Magyarországot is, hogyan működik. Akár férfiként, akár nőként, mindannyian együttesen alakítjuk közös életünket és azokat a jövőbeli valóságokat, amelyekben gyermekeink és unokáink felnőnek. Ez a feladat sokkal jelentősebb, mint hogy versenyezzünk bármilyen különbség mentén, legyen szó nőről és férfiról, városról és vidékről, vagy fiatalokról és idősekről. Az angoloknak van egy remek mondásuk erre: 'Together we rise, divided we fall.' Ez mutatja, hogy csak együtt érhetjük el a valódi előrelépést."
"Csapatban a közös álmaink valóra válnak."
vagyis a csapatmunka a záloga, hogy valóra váltsuk a (közös) álmainkat.
Ahelyett, hogy a nemi szervek méregetésével töltenénk az időnket, inkább merüljünk el a múlt bölcsességeiben, és fedezzük fel közösen a kortárs és klasszikus mestereink életútját. Ez nemcsak a valódi, hanem a sokszor csak képzeletbeli különbségeket is segíthet eltüntetni a férfiak és nők között. Az egymás sikereinek elismerése nem gyengeséget jelent, hanem a valódi nagyságot tükrözi. Ha pedig valaki továbbra is másképp vélekedik erről, vállalom a femináci címkét, és büszkén viselem azt!
