Bod Péter Ákos a 3 százalékos hitelekről: A beruházási dilemmákra adott likviditási megoldások új megvilágításba helyezik a gazdasági stratégiákat.
Jelenleg még nem tapasztaljuk a 3 százalékos kamatozású lakáshitel valós hatásait, azonban máris itt a következő támogatott konstrukció. Kérdéses, hogy ez az új intézkedés mennyire serkentheti a beruházási kedvet. Vagy talán csupán a likviditási helyzet javulására számíthatunk, különösen a megszűnés szélén egyensúlyozó vállalkozások esetében? Bod Péter Ákos, a korábbi jegybankelnök írása.
2022 nyarától trendszerűen csökkennek a magyarországi beruházások, mind az állami körben, mind pedig a vállalati szférában. A banki hitelezési adatok is azt mutatják, hogy az üzleti szereplők hitelfelvételi kedve gyenge, csupán a lakossági ügyfeleknél mutatkozik hiteligény, mégpedig elgondolkoztatóan nagy ütemben. A kormány a választásokra is tekintettel a lakástulajdonhoz jutást újabb kedvezményekkel serkenti, a 3 százalékos fix kamatozású hitelezés révén - az adna növekedési impulzust az építőiparnak is.
A kamatkondíciókon keresztüli kormányzati beavatkozás számos társadalompolitikai és gazdaságélénkítő hatást gyakorol, amelyek egymásra hatása bonyolult rendszert alkot. Az egyik legszembetűnőbb következmény a költségvetési terhek növekedése: a magas kamatszint mellett az ilyen támogatási formák fenntartása jelentős állami forrást igényel. Ennek mértéke szoros összefüggésben áll az igénybe vevők számával, valamint a hosszú távon biztosított hiteltermékek kamatkedvezményeivel. Politikai szempontból vonzó, hogy a bejelentéskor azonnali, a konstrukció elindulásakor pedig folyamatosan kedvező hangulatot teremt, míg a költségvetési terhek csak később kerülnek a figyelem középpontjába. Ezen kívül más makrogazdasági következmények is jelentkeznek: a lakáspiacon és az építőiparban a kereslet hirtelen megugrása ingatlanárak emelkedéséhez vezethet, amit már most is tapasztalni lehet. A folyamat tehát nem csupán a gazdaság élénkítéséről szól, hanem a piaci egyensúlyok felborulásáról is, ami a jövőben további kihívásokat jelenthet.
A monetáris politika szempontjából áttételes hatások lépnek fel, hiszen a kamatszerkezetben egy rögzített elem, a 3 százalékos kamatszint, meghatározó szerepet játszik. A jegybank számára, amely lebegő árfolyam mellett működik, a kamatpolitika marad a legfontosabb eszköz, hiszen a mértékadó kamatok meghatározásával jelentős hatást gyakorolhat a hitelezési és megtakarítási trendekre. Azonban az ingatlanpiacot érintő fix forintkamatláb olyan tényező, amely nyilvánvalóan gyengíti a kamatpolitika hatékonyságát.
Ebben a környezetben született az újabb intézkedés: a kormányfő és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének közös bejelentése szerint a vállalati körben a korábbinál tágabb körre terjesztik ki a kedvezményes kamatozású likviditási típusú hitelezést. A Széchenyi Kártya Program keretein belül az eddig is működő konstrukciók (a Széchenyi Kártya MAX+ és a Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+ folyószámlahitelek, továbbá a Széchenyi Likviditási Hitel MAX+) kamata csökkent 3 százalékra. E hiteltermékeknél 1 millió és 250 millió forint közötti az ügyfelenkénti kerethitel. A beruházási típusúnak tekintett Széchenyi Mikrohitel MAX+ esetében a maximális hitelösszeg a korábbi 140 millió forintról 150 millió forintra emelkedik, ez nem jelentős változás, különösen a beruházási piaci inflációt tekintve. Amint a kamara örömmel közli, rugalmasabbá válnak a hitelkeretek, például lehetséges lesz bérelt ingatlanon is beruházást végezni hitelből.
A cégek, a kamarák és a bankok jelenleg alaposan elemzik az újonnan bejelentett és már életbe lépett változásokat. Felmerül a kérdés: vajon hatással lesz-e ez a lanyha beruházási aktivitásra? A kis- és középvállalkozások számára eddig is elérhető volt a fix 3 százalékos kamatozású hitel, de az új konstrukcióban a hitel szabadon felhasználható, nem csupán a beruházásokra összpontosít. Ez kétségkívül egy új, jelentős lehetőség a vállalkozások számára, amely akár új irányokat is nyithat a gazdasági fejlődés terén.
Miért lenne indokolt, hogy az állami támogatások és az adófizetők pénze a vállalkozások beruházási hitelének finanszírozásába kerüljön? A leggyakoribb érvelés az, hogy a jövőbeli bizonytalanságok következtében a vállalatok kevesebb befektetést eszközölnek a szükségesnél. Ha azonban minden egyéb körülmény változatlan marad, a hitelkamatok csökkentése ösztönözheti a beruházási kedvet. Ezzel párhuzamosan olyan projekteket is finanszírozhatnak a cégek, amelyeket egy magasabb megtérülési küszöb mellett nem tartanának életképesnek. De felvetődik a kérdés: vajon ésszerű-e, hogy a várt nyereségszint csökkentésével a kevésbé hatékony projektek is támogatást kapjanak? Ezt állami forrásokból finanszírozni talán nem a legjobb gazdaságpolitikai döntés. A magyar piacon ráadásul már most is jelentős a támogatott hitelek részesedése.
Elgondolkodtató, hogy vajon mennyire fenntartható az a gazdasági rendszer, ahol a kis- és középvállalkozások hitelkereslete szoros összefüggésben áll a valamilyen gazdaságpolitikai célkitűzésekkel. A kkv-szektor a legtöbb országban alapvetően a belföldi piacra összpontosít, és gyakran a nagyobb vállalatok értékláncába integrálódik, miközben kisebb mértékben részt vesz a külkereskedelemben a helyi piac keretein belül. A külkereskedelem terén a szubvenciók hasznos eszközként szolgálhatnak, hiszen segíthetnek a mérethátrányok csökkentésében az állami támogatások révén. Elméletileg a nagyvállalatokkal való együttműködést is lehet ösztönözni, de a gyakorlatban a termelési láncokhoz való csatlakozás akkor válik igazán dinamikussá, ha a nagy cégeknek érdekük fűződik a helyi vállalkozások bevonásához. Például, ha az állami szabályozás előírja a helyi beszállítói arányt (local content). Az viszont kérdéses, hogy a magyar állam a jelentős állami támogatások mellett megköveteli-e hasonló feltételek alkalmazását az ide érkező kínai, koreai és más nemzetiségű vállalatok esetében. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban a helyi beszerzési arány szinte elenyészőnek tűnik.
A legújabb bejelentett módosítások lényegében olcsóbbá teszik a likviditási hitelhez való hozzáférést. Ez kedvező hír az érintett vállalkozások számára, bár egy jól működő cég eddig sem tapasztalta különösebben nehézkesnek a forgóeszközök és bérek finanszírozását.
A bejelentést követően a szakmai diskurzusok során, különösen a konferenciák szüneteiben, rendszeresen felmerült, hogy az olcsó likviditási hitelezés jelenleg csak azoknak a cégeknek jelent némi megkönnyebbülést, akik a megszűnés szélén egyensúlyoznak. A kormányzat természetesen örömmel fogadja, hogy politikailag kényes időszakokban a gyenge helyzetben lévő vállalkozásokhoz olcsó likviditás jut el, és a leépítések is elkerülhetők, legalábbis egyelőre. Az ipari adatok trendje alapján, ilyen gyenge gazdasági környezetben a munkaerőigény sem mutat nagyobb növekedést, így a foglalkoztatási problémák valóban egyre égetőbbé válnak.
Természetesen ez az újabb állami intervenció egy újabb gazdasági területre viszi át a kettős kamatrendszer problémáit, hiszen a szokásos banki forgóeszközhitelezési viszonyokban egy új elem a rögzített 3 százalékos kamat. Az MNB mozgásterét tovább szűkíti, mert megint némileg kisebb területre szorul a maga forint-kamatainak a gazdaságszabályozó hatása.
Ez már eddig is korlátozott volt. A magyar vállalati szektor banki hitelezésében a nem-forint alapú hitelek aránya kiemelkedően magas.
Az MNB természetesen a forinthitelek kamatfeltételeire gyakorolhat hatást, ám ez inkább közvetett módon valósul meg. A magyar gazdaságban tapasztalható spontán eurózás egyértelműen erős tendencia, amely mögött számos ok húzódik meg, és ezek közül nem mind kapcsolódik szorosan a monetáris politikához. Egy jelentősebb magyar vállalat jellemzően jelentős mértékben támaszkodik határokon túli inputokra, és gyakran olyan partnerekkel áll szerződéses viszonyban, akiknél az elszámolás euróban történik. Ennek következtében a forintalapú finanszírozás inkább csak kiegészítő szerepet játszik. A most bejelentett intézkedések a közepes vagy nagyobb vállalkozások számára nem sokat módosítanak az általános helyzeten.
A jelenlegi üzleti környezetet rengeteg bizonytalanság árnyékolja be, legyen szó nemzetközi vagy hazai piaci viszonyokról. Ilyen körülmények között a hosszú távú fejlesztésekre való elköteleződés nemcsak nehézkes, hanem sokszor ésszerűtlen is. A bankokkal szembeni további eladósodást inkább a gazdasági jövőkép zavarossága miatt kerülik a vállalatok, semmint a kamatok növekvő terhe miatt. Azok a cégek, amelyek képesek saját tempójukban működni, és beleférnek a kedvezményes pénzügyi konstrukciók kereteibe, valószínűleg kihasználják a lehetőségeiket. Azonban a beruházási folyamatokat nem az állami ösztönzők irányítják, és ezek önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy a gazdaság dinamikus növekedésbe lendüljön.
