Bottas Piastri mögött áll | M4 Sport


A "tiszteletbeli ausztrál", Valtteri Bottas őszintén elismerte, Oscar Piastrinak szurkol a világbajnoki küzdelemben és az előző hetek szinte folyamatos nehézségei ellenére továbbra is úgy érzi, a fiatal versenyző felérhet a csúcsra.

A Forma-1-es visszatérésre készülő Bottas élete egy új fejezetéhez érkezett, köszönhetően párjának, Tiffany Cromwellnek, aki révén mélyebb kapcsolatba került Ausztráliával. Az utóbbi évek során többször is felfedezte ezt a gyönyörű országot, és minden egyes utazás alkalmával egyre inkább magáévá tette annak egyedi kultúráját és életérzését.

Ennek nyilatkozataiban és közösségi médiás posztjaiban is hangot adott és megjelenésével igyekezett jelezni, "tud menni az ausztrál hangulattal." Ezek után talán nem meglepő, hogy az ausztrál sajtónak nyilatkozva őszintén beszélt arról, hogy a három utolsó forduló során Oscar Piastrinak fog szurkolni a világbajnoki küzdelemben (a fiatal pilóta két riválisa Lando Norris és Max Verstappen).

Bottas optimizmusát nem csökkentik a körülmények, még akkor sem, ha Piastri az utóbbi hetekben kihívásokkal teli időszakon ment keresztül. Hollandia óta nem tudta megízlelni a győzelem örömét, ráadásul csapattársa már átvette a vezetést a bajnoki ranglistán. Ráadásul Verstappen is egyre inkább kihasználja a Red Bull javuló teljesítményét, ami tovább csökkenti Piastri hátrányát.

"Megnyerheti... bármi megtörténhet" - fogalmazott a rutinos finn, amikor a CODE Sports az ausztrál versenyző esélyeiről kérdezte. "Neki szurkolok a világbajnoki csatában. És szerintem még mindig megvan az esélye" - tette hozzá, majd beszélt arról is, hogy Piastrinak elsősorban türelmesnek kell lennie, hiszen tehetsége alapján biztosan várnak még rá szép időszakok.

"Az F1 kemény sport... és nem mindig igazságos. Ezt el kell fogadni, fel kell dolgozni. Oscar még mindig nagyon fiatal. Nagyon sok ideje van még és nagyszerű karrier áll előtte. Szóval türelmesnek kell lennie" - tanácsolta a tízszeres futamgyőztes.

Piastri következő évei izgalmas fordulatokat rejtenek, hiszen Valtteri Bottas "testközelből" figyelheti meg őket, mivel 2026-ban visszatér a versenypályákra: a jövőre debütáló Cadillac csapatának versenyzője lesz. Bár a szerződése pontos időtartama még nem ismert, a frissen alapított csapat valószínűleg még a második évben is szükségét érzi majd Bottas tapasztalatának, hiszen a rutinja kulcsfontosságú lehet az új kihívások során.

Related posts