A legmasszívabb Fordot teljesen szétszerelték, hogy a legapróbb részletekig elemezzék.
A Magyarországon elérhető Ford Bronco egy igazi erőmű, amely a terepjárás szerelmeseinek álma. A belőle tervezett roadster pedig egy ideális választás lenne a nyári kalandokhoz, hiszen minden szempontból a szabadság és a felfedezés élményét kínálja.
Idén augusztus elején ünnepeljük a Ford Bronco születésének hatvanadik évfordulóját, amelyet a gyártó "a világ első 4×4-es sportautójaként" mutatott be. A mérnökök valószínűleg azonnal észrevették, hogy a marketing csapat kissé túllőtt a célon, így gyorsan munkához láttak, és alig egy évvel később, 1966-ban bemutatták az U13-as kódjelű modellváltozatot: az eredeti Bronco Roadstert.
Ajtója és teteje hiányzott, így az utasoknak nem volt hová bújniuk a hirtelen rázúduló eső elől. A karosszéria nem kínált semmiféle rögzítési lehetőséget, így még egy egyszerű ponyvát sem tudtak volna ráfeszíteni, hogy védelmet nyújtson a zord időjárás ellen.
Az ülések mögött egy keskeny deszka állt tűzfal gyanánt, és egyben a pótkerék rögzítését is szolgálta. A négyüléses változatokban egy platóra erősített kerti pad fogadta az utasokat, míg a pótkerék szinte alig fért el mögöttük.
Kényelmetlen volt? Természetesen. Célszerűtlen? Maximálisan. Népszerű? Ez még enyhe kifejezés! Az autó a mai napig igazi kincsként van számon tartva az autós árveréseken; ritka változatai sokszoros áron cserélnek gazdát, összehasonlítva a pickupokkal vagy a zárt felépítményű SUV modellekkel.
Ezt az örömautót keltette most ismét életre a Ford, bár kérdés, hogy egy egyetlen példányban létező, gyártásba nem szánt koncepció tekinthető-e feltámadásnak.
A régi-új Bronco Roadster valóban lenyűgöző, hiszen nem csupán a megjelenése, hanem a funkcionális elemei is hűen tükrözik az eredeti modellt. Az ajtók hiánya, a tető nélküli kialakítás, a fejtámaszok elhagyása, valamint a csupán kétpontos biztonsági öv mind hozzájárulnak ahhoz az autentikus élményhez, amelyet a klasszikus autók szerelmesei értékelnek.
A belső tér alapvetően a szériakivitelű szabadidőjárművekkel harmonizál, ám a csontfehér felületek révén sokkal letisztultabb és időtlenebb hatást keltenek, függetlenül attól, hogy a nagyméretű érintőképernyő ott van-e vagy sem.
A tervezők elhagyták a padlókárpitot, mivel az eredeti verzióban sem volt jelen. Az ülések mögött egy deszkalap található, amely a csomagtartót elválasztja, és itt platóvá alakult át.
A képet korhű, polírozott keréktárcsák, a hátfalba nyomott márkajelzés és lemezből megformált lökhárítók teszik teljessé.
Manapság a Fordnak nem lenne könnyű dolga, ha egy ilyen letisztult kabriót akarna létrehozni. A tető és a fejtámaszok hiánya, a medenceöv elmaradása, valamint az energiaelnyelő betétek nélküli lökhárítók miatt a jármű egyetlen modern utasbiztonsági teszten sem teljesítene megfelelően. Ez pedig tökéletesen megmagyarázza, miért olyannyira vonzó ez a konstrukció: évtizedek óta nem készültek olyan autók, amelyek ennyire szabad szelleműek és gondtalanok. Ha módunkban állna, mezőgazdasági járműként vizsgáztatnánk, és beérnénk egy alacsonyabb sebességhatárral – végső soron egy ilyen autóban nem a gyorsaság, hanem az életérzés a legfontosabb.
