Felfedezésre vár a milánói kripta rejtélye!
Az egykori milánói Ospedale Maggiore ("Nagy Kórház") alatt hatalmas kripta rejlik, amelybe sok ezer elhunyt beteg maradványait temették (pontosabban egyszerűen behajították). Bár a tömegsír léte mindig is ismert volt a régészek előtt, egészen a legutóbbi időkig nem mutattak különösebb érdeklődést iránta, mondván, a kora újkori maradványok "nem elég régiek" ahhoz, hogy egy ókori leletekhez szokott olasz kutató számára érdekesek legyenek. Pedig a leletegyüttes egyedülálló, hiszen a kórházban kifejezetten a szegényeket ápolták, márpedig maradandó sírokból feltárt emberi maradványok jórészt csak az arisztokrácia történetét mesélik el.
A XV. század közepén a milánói herceg egy olyan kórházat hozott létre, amely valódi forradalmat jelentett a gyógyítás terén: az Ospedale Maggiore, Európa első szekuláris közkórháza. Ez nem csupán egy intézmény volt, hanem egy újfajta megközelítés a betegellátásban. Itt nem felekezeti hovatartozás, hanem a szociális helyzet alapján válogatták a betegeket, ami szokatlan volt a korabeli gyakorlatban. A kórház különlegessége abban rejlett, hogy nem a tehetősebbeket részesítették előnyben, hanem a legnagyobb szorultságban élőket. A herceg szemében a rászorulók nem csupán szegények voltak, hanem potenciális munkaerők is, akiknek egészsége kulcsfontosságú volt a gazdasági haszon szempontjából. Így a kórház célja nem csupán a jóságos segítés, hanem a nincstelenek munkaképességének megőrzése is volt, ami hozzájárult a társadalmi rendszer fenntartásához. Ezzel a lépéssel a herceg nemcsak az egészségügyi ellátásban, hanem a társadalmi normákban is új irányt szabott.
A kórház a kor mércéjével mérve hatalmas volt. Bár a betegfelvételi dokumentáció sajnos nem maradt fenn, így nem lehet pontosan megmondani, hány beteget ápoltak itt, de egy külön épületszárny volt kifejezetten a tbc-s betegeknek. Emellett minden elképzelhető betegséget "gyógyítottak", a csonttörésektől a vesekövön keresztül az Amerika felfedezése után nem sokkal Itáliába érkező szifiliszig. Persze a középkor és az újkor határán a korabeli orvosoknak meglehetősen korlátozottak voltak a lehetőségeik, hiszen nem sokat tudtak az emberi szervezet működéséről és a patológiáról. Így sokszor a betegek rosszabbul jártak, ha kórházba szállították őket, hiszen az alkalmazott kezelések inkább rontottak az állapotukon, ráadásul a kórházban újabb fertőzések tömegét kaphatták el.
