Filmklasszikusok, melyek a végén igencsak meglepnek: készülj fel lelkileg az érzelmi hullámvasutra!

Olyan lista következik, amire nem árt, ha lelkileg alaposan rágyúrsz!

Az élet nem mindig a boldog pillanatok sorozata, és ezt a filmszakma is jól tudja - néha még a hollywoodi álomgyár is. Most olyan alkotásokat gyűjtöttünk össze, amelyek a végén darabokra zúzzák a szívünket, megviselik az elménket, és a gyomrunkban is furcsa, szorító érzést hagynak. Ezeket a filmeket nézve sokszor csak dermedten bámulunk a végefőcímre, mert a valóság zaja és közönyössége elől egyszerűen menekülni szeretnénk, de ehhez sincs már erőnk. A válogatásban amerikai, brit, német, dán és magyar produkciók egyaránt szerepelnek. Készülj fel, mert a következő sorok erőteljes érzelmekkel teli, és természetesen tele vannak spoilerrel!

Ennél a spagettiwesternnél a világ legszomorúbb élményei közé tartozik. Nem csupán a főszereplő, Jean-Louis Trintignant, halála a legfájóbb, hanem az is, hogy a Gonosz (Klaus Kinski) diadala mindent elborít: elpusztít, kifoszt és megöl. A halál csendje olyan nyomasztó, hogy garantáltan elillan az életkedvünk, és még az a tény sem képes egy halvány mosolyt csalni az arcunkra, hogy a rendező, Sergio Corbucci, ugyanaz a mester, aki az És megint dühbe jövünket Terence Hillel és Bud Spencerrel alkotta. Itt a hangulat sötét és kiábrándító, egy igazi érzelmi utazás, ahol a remény helyét a keserűség veszi át.

David Fincher dermesztő mesterművét valószínűleg senkinek se kell bemutatni. A film végén az ártatlan angyalka-feleséget (Gwyneth Paltrow) brutálisan megölik, az indulatos, ám aranyszívű nyomozót (Brad Pitt) pszichiátriára juttatják, a néző pedig csak ámul-bámul, hogyan juthatott át ez a kivételesen gonosz befejezés a hollywoodi bevétellesők cenzúráján. És ezen a sokkon még az utolsó, pici enyhet nyújtó Morgan Freeman által idézett Hemingway-mondat sem segít.

Egy hamis vád hatására mindenki élete romba dől. Ebben a filmben a szerelem nemcsak hogy nem teljesül, de a szerelmesek méltatlan körülmények között, egymástól távol hagyják el ezt a világot. Így hát nem is vigasztalhatjuk magunkat azzal, mint a Rómeó és Júlia vagy a Titanic esetében, hogy legalább egy utolsó csókra futotta volna. Itt a fájdalom és a veszteség súlya még inkább megérinti a lelkünket, és a boldogság csírája sosem bontakozhat ki.

A naiv texasi fiatalember, Joe (Jon Voight) és a sorscsapásokkal sújtott nagyvárosi férfi (Dustin Hoffman) együtt vágnak neki New York forgatagának, abban a reményben, hogy megtalálják a boldogságot. Az élet azonban nem kíméli őket: a valóságnak ez a rideg színtere nem kedvez az álmodozóknak. A nyomorék végül a tüdőbetegség áldozatává válik, míg Joe-t, a körülmények kegyetlen játéka miatt, valószínűleg gyilkosnak bélyegzik.