George Pullman kénytelen volt megélni egy kellemetlen tapasztalatot, amely végül a hálókocsik létrejöttéhez vezetett.

A londoni Metropolitan Railway számos utas életét tette egyszerűbbé és kényelmesebbé, milliók mindennapi közlekedését forradalmasítva.

A 19. század közepén a vasút igazi forradalmat hozott a közlekedés világában, teljesen újraértelmezve a távolság fogalmát. Az Egyesült Államokban a Pacific expressz megteremtette a kapcsolatot a kontinens két partja között, míg Európában a vonatok egyre több ország nagyvárosait kötötték össze, lehetővé téve az utasok számára a könnyed utazást.

Az utazási kedvvel együtt az igények is megnőttek, és egyre nagyobb szükség lett volna olyan típusú kocsikra, amelyek a távolsági utazásokat nemcsak biztonságossá, de kényelmessé is teszik.

George Pullman, az amerikai asztalos és kárpitos, egy különös élményből merítette ihletét: a Detroit és Chicago közötti vonatútja nem éppen a kényelemről szólt. A kéttengelyű kocsik rázkódása és a kemény padok miatt az út során kellemetlen emlékek keltek benne. Ekkor pattant ki a fejéből a zseniális ötlet, hogy tervezzen egy négytengelyű kocsit, amely nem ülésekkel, hanem kényelmes ágyakkal lenne felszerelve.

Innét kezdve minden zökkenőmentesen alakult: a tervrajzok elkészültek, a próbakocsi is sikeresen működött, sőt, még befektetőket is sikerült megnyerni. 1858-ban elindult az első Pullman-rendszerű hálókocsijárat, amelyet hamarosan számos másik követett.

Pullman cége 1875-ben jelent meg az európai kontinensen, első tíz kocsiját először az olasz vasúton helyezte forgalomba. A konkurencia azonban ekkor még útjába állt annak, hogy a vállalat más országokban is járatokat indítson. A századfordulón már valamennyi amerikai távolsági vonalon Pullman kocsijai közlekedtek, amelyeket étkező- és termes kocsikkal is kiegészített. Kezdetben nem főztek a vonatokon, hanem az állomáshelyeken szerezték be az ételeket.

1880-ban George Pullman megalapította vasúti kocsigyárát Chicagótól délre, amely a Pullman Car Company néven vált ismertté. A gyár köré egy valódi kisváros, Pullman City épült, ami jól tükrözi a vállalat fejlődését. A város nem csupán komfortos lakóépületekkel rendelkezett, hanem középületekkel is, mint például bank, színház, templom és könyvtár, amelyek a közösség életét gazdagították. 1920-ra a munkáskolónia lakossága elérte a 15 ezer főt, akik közül hatezren a gyárban dolgoztak, ezzel is hangsúlyozva a Pullman város és gyár szoros összekapcsolódását.

A kezdeményezés nem volt egyedi, később több nagy vállalat is hasonló megoldással élt munkásai elhelyezésére. A munkások lakhatási és megélhetési problémái, a magas lakbérek miatt különösen fontosak voltak az ehhez hasonló fejlesztések.

A Vasárnapi Újság 1885-ös kiadásában egy varázslatos város képe bontakozik ki, amelyet a szépség és harmónia jellemez: "A városnak tágas, egyenes utcái vannak, és minden egyes ház egy tágas, gondosan ápolt kert közepén helyezkedik el. [...] A település egyetlen jelentősebb ipari létesítménye, amely vasúti kocsik gyártásával foglalkozik, egy gyönyörű park szívében található, ahol számos szökőkút, mesterséges sziklaképződmény és festői tó várja a látogatókat. E helyen a nyomor ismeretlen fogalom, és bár a lakosok anyagi és szellemi helyzete között vannak eltérések, ezek a különbségek nem olyan élesek, mint más településeken."

A Pullman, aki a munkásokat kiszipolyozza, olyan, mint egy karikatúra, amely életre kelti a kizsákmányolás keserű valóságát. A munkások fáradt arca és a megfeszített testtartásuk mindent elmond arról, milyen nehéz körülmények között dolgoznak. A szatirikus ábrázolás jól tükrözi a hatalommal való visszaélés és a társadalmi igazságtalanság súlyát, miközben ironikus módon világít rá a rendszer hiányosságaira. A színek és vonások játékossága mögött ott rejlik a valóság, ahol a munkásosztály küzdelme és a vezetők önzése áll.

A cikk szerzője hangsúlyozza, hogy a gyönyörű környezet nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem jelentős hatással van a lakók életvitelére is. "A városban több mint 2000 ember él, akik mind a társulat munkatársai. Ez a közösség már négy éve létezik, és eddig minden a legnagyobb rendben zajlik. A lakosok szemmel láthatóan megújultak. Azok a dolgozók, akik korábban nyomorúságos körülmények között éltek, most, hogy csinos, új otthonokba költöztek, elkezdtek virágokat ültetni az ablakokba, és elkötelezettek a tisztaság iránt."

A lelkes híradással ellentétben nem mindenki látta úgy, hogy a vállalat-városban "minden a legjobb rendben megy végbe". Egyesek a vállalkozói gondoskodást méltatták, de többen a cégtulajdonosokat bírálták, amiért gazdaságilag kizsákmányolják munkásaikat, akik a telepeken csak a gyár kezében lévő szolgáltatásokat vehették igénybe. Mások azt nehezményezték, hogy a munkavállalóknak semmi beleszólásuk nem volt a lakóközösség helyi ügyeibe. Pullman Cityben végül a vállalatba vetett bizalom végső megingásához a gazdasági krízis járult hozzá.

A 19. század végén tapasztalható gazdasági hanyatlás következtében a Pullman-kocsik iránti érdeklődés drasztikusan csökkent. Ennek hatására a vállalat több száz alkalmazottját kénytelen volt elbocsátani, a bérszinteket lefaragta, miközben a lakások bérleti díját és a kolónia boltjaiban található termékek árát nem volt hajlandó csökkenteni. E helyzetre reagálva a munkások 1894-ben sztrájkba léptek, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek. Az akció végül két hónap után az amerikai kormány és a hadsereg beavatkozásának következtében zárult le.

Pullman 1897-ben bekövetkezett halála után a városrészt Chicagóhoz csatolták. A közlekedési ipar szerkezeti átalakulása a környék hanyatlásához is hozzájárult, csökkentek a munkalehetőségek és a jövedelmek.

Emellett az első világháború utáni általános életszínvonal-emelkedés miatt a munkások számára az elfogadható lakhatás és megélhetés könnyebben elérhetővé vált a vállalati városokon kívül is, ahol ráadásul nem függtek a munkaadójuktól. Az autó elterjedése után pedig már nem volt szükség arra, hogy a munkások a gyárak közelében lakjanak.