A zsidó közösséget szörnyű tragédia érte, mivel számos életet oltottak ki, ám az áldozatok emlékét nem örökítették meg megfelelő módon.
- Beszélgetés dr. Tibori Szabó Zoltán egyetemi tanárral, a Holokauszt- és Genocídiumtanulmányok Intézetének igazgatójával -
Az ENSZ közgyűlése 2005-ben hozott határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította, amely az auschwitzi koncentrációs tábor Vörös Hadsereg általi felszabadításának évfordulóját idézi fel. E jeles nap célja, hogy emlékeztessen a múlt szörnyűségeire és a történelmi igazságtalanságokra. Noha Romániát az Európai Unió szintjén elismerésben részesítették, amiért bevezették a holokauszt történetének oktatását középiskolákban, a hazai emlékezetben a romániai holokauszt emléke mégis viszonylag elhanyagoltan él. Az emléknap jelentősége tehát nem csupán a múlt tragédiájának felidézésében, hanem abban is rejlik, hogy felhívja a figyelmet a történelmi tudatosság és a megbékélés fontosságára.
A történelmi tények és a társadalmi emlékezés rejtelmeiről dr. Tibori Szabó Zoltánnal, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem elismert tanárával, aki a Holokauszt- és Genocídiumtanulmányok Intézetének vezetőjeként dolgozik, folytattunk mélyreható beszélgetést.
A holokauszt emléknapja különös alkalmat teremt arra, hogy elmélyedjünk a múlton, és emlékezzünk azokra a tragédiákra, amelyek megtörténtek, hogy ezzel is hozzájáruljunk a jövőbeli hasonló események elkerüléséhez. A romániai holokauszt emlékének ápolása nem ismeretlen fogalom, és bizonyos szempontból Románia dicséretet érdemel a középiskolai holokauszt-oktatás bevezetéséért, bár ez a folyamat nem volt zökkenőmentes, és hosszú időt vett igénybe. Valójában Románia az Elie Wiesel nemzetközi bizottság által kapott konkrét ajánlásokat követően kezdett el komolyabb lépéseket tenni a holokauszt valós történetének kutatására. A bizottság felkérése arra irányult, hogy dolgozzák ki az eredmények összefoglaló jelentését, és támogassák a társadalmi tudatosság növelését. A 2004-ben kiadott jelentés, amelyet neves történészek és szociológusok állítottak össze, tartalmazta azokat a javaslatokat, amelyekkel Romániának foglalkoznia kellett a holokauszt ügyében. Az egyik legfontosabb lépés a köztéri holokauszt-emlékmű felállítása Bukarestben, ami végül megvalósult. Ezen kívül létrejött az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet, amely a kormány alá tartozik, és a holokauszt történetének oktatását is bevezették az iskolai tanrendbe. Először csak választható tantárgyként indult, de amikor kiderült, hogy a tanárok nem tanítják, végül kötelezővé tették. A tananyag kidolgozása mellett a korai bevezetés kérdése is felmerült, hiszen fontos, hogy a fiatalok megfelelő korban találkozzanak ezzel a nehéz témával. Így a döntés végül az lett, hogy a 11. évfolyamos diákok számára indítják el a tantárgyat, mivel ők már elég érettek ahhoz, hogy megértsék a holokauszt lényegét. Bár vannak még hiányosságok, mint például a zsidóság történetével és a holokauszttal kapcsolatos múzeum létrehozása – amely már folyamatban van Bukarestben –, Románia lényegében teljesítette az Elie Wiesel bizottság által meghatározott feladatokat. Ebből a szempontból Románia előrébb tart, mint sok más közép-európai ország, mint például Lengyelország, Szerbia vagy Magyarország, ahol hasonló kutatások nem zajlottak le. Az Elie Wiesel-jelentés elfogadása pozitív hatással volt a politikai diskurzusra is, hiszen a politikai elit körében a holokauszt tagadása vagy antiszemita megjegyzések már nem megengedettek. Ha mégis előfordul ilyesmi, a közvélemény azonnal reagál, és elítéli az ilyen megnyilvánulásokat. Törvényi szabályozás is létezik az antiszemita kifejezések ellen, ami előrelépés, még ha eddig csak egyetlen bírói döntés született is e téren.
- A közoktatásba bevezetett holokauszttörténet minden bizonnyal hozzájárul majd a történelmi tények széleskörű megismeréséhez is. Egyelőre azonban társadalmi szinten kevésbé ismertek a romániai zsidóüldözés mozzanatai. Van-e már történészi konszenzus arra nézve, hogy hányan estek áldozatul a romániai holokausztnak?
Romániában a zsidóüldözés folyamata 1935 táján indult el. 1936-ban megszületett egy törvény, amely előírta, hogy a zsidók arányát korlátozni kell a gazdasági társaságok és vállalatok igazgatótanácsában. Ez a kezdeti lépés csak a jéghegy csúcsa volt, hiszen a következő években egyre radikálisabb intézkedések követték egymást. Az antiszemita politika csúcspontja 1940 augusztus 8-án érkezett el, amikor II. Károly király kihirdette a zsidók statútumát, amely három kategóriába sorolta a romániai zsidóságot. E törvény értelmében a második és harmadik kategóriába tartozóktól megvonták az állampolgárságot, ami különösen fájó 1918 után, amikor Románia végre jogot adott a területén hosszú évtizedek óta élő zsidóknak. Ez a királyi dekrétum rendkívül súlyos következményekkel járt, és számos további zsidóellenes intézkedést vonzott maga után. Románia 1941-ben, tehát korábban, mint sok más kelet-európai ország, megkezdte a holokausztot, a deportálások elsősorban Besszarábiából indultak, majd Észak-Moldovára és Dél-Bukovinára is kiterjedtek. A témával kapcsolatos irodalom bőséges, csupán le kell venni a könyveket a polcról, és elmerülni a történetekben. A transznisztriai borzalmak, valamint a kötelező munkaszolgálat szintén számos áldozatot követeltek, különösen a zsidó férfiak körében, akiknek sorsa tragikus módon összefonódott a háború rémtetteivel.
Az áldozatok pontos számának meghatározása sajnos továbbra is kérdéses, és valószínűleg már soha nem fog teljesen tisztázódni. A korabeli román politikai elit ugyanis nem vezetett hivatalos nyilvántartásokat az áldozatokról, így a történészek számára rendkívül nehézkessé vált a számok pontosítása. A zsidó közösség tagjai brutális gyilkosságok áldozataivá váltak, de a nevüket, életüket és történetüket alig dokumentálták. Ennek következtében a levéltári anyagok is rendkívül szegényesek. Érdekes módon, a németek, akik a lágerek és haláltáborok működtetéséért voltak felelősek, aprólékos bürokráciát alkalmaztak. Részletes nyilvántartásokat vezettek az áldozatokról, amelyek tartalmazták a személyes adatokat: születési hely, szülők neve, lakcím, beszélt nyelvek, sőt, még a szeme színe és súlya is. Mintha valamilyen jövőt szántak volna az áldozatoknak, miközben tudták, hogy az a jövő egy óra múlva véget ér a gázkamrákban. Szinte úgy tűnt, hogy a dokumentálás célja az volt, hogy az utókor tanúja lehessen a német adminisztráció "hatékonyságának". Ezzel szemben a román hatóságok nem vezettek ilyen nyilvántartásokat, és a magyar adatok is hiányosak. A holokauszt áldozatainak számát Magyarországon és Romániában a hiányos adatok alapján próbálják megbecsülni. A Wiesel-bizottság jelentése azt jelzi, hogy a romániai holokauszt áldozatainak száma 280-380 ezer között mozoghat. Ez a jelentős eltérés a történészek közötti vitákból ered, különösen a százezer körüli eltűnt zsidó sorsának kérdése körül: életben maradhattak, elmenekültek a Szovjetunióba, vagy pedig Transznisztriában lettek áldozatok. A kérdés megválaszolása továbbra is nyitott, és az emlékek megőrzése, valamint a múlt feltárása elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövő generációi ismerjék és megértsék ezt a tragikus történetet.
Ez fontos vita volt 2001-2002-ben, amikor a Wiesel-bizottság dolgozott, mert még nem voltak megnyitva az orosz levéltárak, és nem lehetett ezt kinyomozni. De valószínű, hogy a 300 ezerhez van közel a romániai áldozatok száma. A magyarországi holokausztnak pedig elég pontosan tudjuk, hogy közel 600 ezer áldozata volt, ebből körülbelül 130 ezer Észak-Erdélyben, ahol a háborút megelőzően 170 ezer zsidó élt. Tehát nagyjából minden öt zsidóból csak egy maradt életben a holokauszt után.
Ion Antonescu szerepe a romániai holokausztban folyamatosan napirenden van, különösen a politikai diskurzusokban. A téma körüli viták során időről időre felmerülnek olyan hangok, amelyek próbálják enyhíteni vagy megkérdőjelezni Antonescu felelősségét. Ezek a nézetek sokszor megosztják a közvéleményt. De vajon tényleg indokoltak ezek a felmentő érvek, vagy csupán a történelem torzításának és a felelősség elhárításának eszközei?
Ajánlom mindenkinek, hogy feltétlenül nézze meg a sajnálatos módon két éve elhunyt Benjamin Lya történész kétkötetes művét, amely a román miniszterelnökség üléseinek jegyzőkönyveit gyűjti össze. A műben olvashatók Antonescu olyan kijelentései, amelyekben nyíltan elismeri, hogy gyerekkorától fogva arra nevelték, hogy gyűlöletet tápláljon a zsidók és magyarok iránt, valamint más, Romániában élő idegen csoportokkal szemben. Antonescu szavai szerint elengedhetetlen, hogy megszabaduljanak ezektől az "idegenektől", és határozottan biztatja beosztottait, hogy ezt a problémát így kezeljék. Nyilvánvaló, hogy Antonescu kulcsszerepet játszott az antiszemita és zsidóellenes politika megvalósításában, és számos írásos bizonyíték támasztja alá, hogy milyen parancsokat adott a hadseregnek és a csendőrségnek a zsidók likvidálására vonatkozóan. Egyértelmű, hogy Antonescu nem volt ártatlan ebben a kérdésben, hiszen a kiadott parancsai dokumentáltak.
Tavaly egy újabb jelentős mű látott napvilágot ebben a témakörben, amelyet a Tortoma Kiadó adott ki Radu Ioanid szerzői munkájaként: a Holokauszt Romániában című könyv. Mindenképpen érdemes elmerülni benne, mivel mélyrehatóan és részletesen tárgyalja a romániai Holokauszt eseményeit, valamint azok történelmi, társadalmi és kulturális kontextusát. A kötet olvasása nemcsak tudást ad, hanem segít megérteni a múltat és annak hatását a jelenre is. Ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a történelem, a társadalmi igazságosság és az emberi jogok iránt.
Radu Ioanid munkássága példaértékű és alapos. Érdemes kiemelni, hogy ő több mint húsz éven át a washingtoni holokauszt múzeum levéltári igazgatójaként tevékenykedett, ahol nemcsak irányította a levéltári munkát, hanem aktívan hozzájárult a múzeum archívumának megalapításához is. Bukarestben nevelkedett és tanult, de doktori dolgozatát Kolozsváron készítette, Gáll Ernő professzor, a Korunk című folyóirat hosszú évtizedekig vezetője, irányítása alatt. Ioanid kutatása a romániai fasizmus témájával foglalkozott az 1970-es évek végén, egy olyan időszakban, amikor ez a téma még nem volt elterjedt a tudományos diskurzusban. Valódi szakma iránti elhivatottsággal bír, és bátran ajánlom könyvét, amely megbízható és alapos dokumentációval szolgál.
