Finnországban hazaárulás vádjával börtönbüntetésre ítéltek egy újságírót.


A védők álláspontja szerint komoly precedenst hozhat létre, ha nem csupán a megjelent cikkek, hanem a cikkek megírása miatt is büntetést szab ki a bíróság a hadititkokkal kapcsolatos információk feltárásának ügyében.

A legnagyobb finn napilap, amely országos szinten is elismert, nemrégiben két újságíróját bűnösnek találta hazaárulás vádjában a másodfokú bíróság. Az egyik újságíró négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, míg a másik esetében 80 nap elzárásnak megfelelő pénzbírságot szabtak ki, mindez egy 2017 decemberében megjelent cikk következményeként.

Tuomo Pietiläinen és Laura Halminen, a Finn Honvédség Hírszerző Központjának működéséről szóló hat részes cikksorozatot készítettek a Helsingin Sanomat számára. A cikkek publikálása után csupán tíz órával később a köztársasági elnök, Sauli Niinistö, együtt a honvédelmi miniszterrel, Jussi Niinistövel bejelentette, hogy titkos információk szivárogása miatt rendőrségi nyomozás indul. A gyanú szerint a két újságíró jogtalanul jutott hozzá bizalmas honvédségi dokumentumokhoz. Laura Halminen ugyan megpróbálta írásban kikérni az adatokat az illetékes hatóságoktól, azonban a kért információkra vonatkozó elutasító válasz után jogellenes módon szerezte meg a titkos iratokat.

Noha az újságírók a forrást a mai napig sem fedték fel, sajtóértesülések szerint a rendőrség házkutatást tartott Georgij Alafuzoff nyugalmazott hírszerző tábornoknál, akinek otthonában harminc évre visszamenőleg találtak minősített iratokat.

Related posts