Bár a Tündérhegyi Pszichiátria épületének bontását leállították, a tulajdonosok már annyira elhanyagolták az ingatlant, hogy szinte megmenthetetlen állapotba került.
Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere nem sokkal hivatalba lépése után intézkedett. Bár az ingatlant már, ahogy írta, szétbarmolták, azt eredeti formájában újra kell építeni.
"Sajnos a másfél napos küzdelem alatt, mire sikerült leállíttatni a bontási munkálatokat, az épületet már annyira megrongálta a tulajdonos, hogy az igazságügyi szakértő megállapította: ebben az állapotban már menthetetlen. Így hát nem maradt más lehetőség, mint a teljes bontás." - írta Kovács Gergely a Facebook-on, az egykori Tündérhegyi Pszichiátria épületének védettsége ellen gyakorlatilag széthullott állapotáról. A XII. kerület polgármestere, hivatalba lépésének tizenegyedik napján már arról posztolt, hogy a tulajdonos jogtalanul bontja le az épületet, hogy helyette megépíthesse a "hülye" lakóparkját.
Kovács Gergely egy nappal később már arról írt, hogy kiküldték a kormányhivatalt a rendőrséggel, és a hatóságok leállíttatták a Tündérhegyi Pszichiátria épületének bontási munkálatait, illetve kötelezték a tulajdonost az általa okozott életveszélyes állapot elhárítására. A most közzétett képek tanúsága szerint azonban gyakorlatilag rommá veszélytelenítették az ingatlant.
A Hegyvidék kutyapárti polgármestere most kényszerűen elismerte a teljes bontás szükségességét, hiszen a fényképek alapján nehéz lenne vitatkozni ezzel. Ugyanakkor az önkormányzat álláspontja nem változott: a tulajdonosnak újra kell építenie az eredeti épületet. Érdekesség, hogy a tulajdonos részéről is van nyitottság erre, még ha fellebbeztek is a bontásra vonatkozó döntés ellen. A fellebbezést első fokon én, másodfokon pedig a képviselő-testület utasította el - tette hozzá Kovács Gergely.
Kovács Gergely leállíttatta a Tündérhegyi Pszichiátria épületének bontásátKovács Gergely: Tök jogszerűtlenül bontják az egykori Tündérhegyi Pszichiátria védett épületét