Magyarország ikonikus növénye, amely a kihalás szélére került, egyedülálló gazdagsággal bír, és elengedhetetlen része természetes örökségünknek. E különleges fajok védelme nem csupán a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából fontos, hanem kulturális

A Duna-Tisza közi Homokhátság gazdag növényvilágát nem csupán a klímaváltozás és az inváziós fajok terjedése veszélyezteti, hanem a múltban elkövetett tájhasználati hibák is súlyosan hozzájárulnak a térség ökológiai válságához. A helyzet mára olyan kritikus szintet ért el, hogy a terület jellegzetes növényei a kipusztulás küszöbén állnak.

A Duna-Tisza közi Homokhátság gyönyörű gyepterületei, melyek számos ritka és különleges növényfajnak biztosítanak menedéket, az elmúlt évtizedek során komoly fenyegetéseknek lettek kitéve. Egy 2005-ös és egy 2022-es felmérés eredményei összevetve világosan megmutatták, hogy a melegkedvelő növények aránya drámaian megnövekedett, míg a hidegebb éghajlatot preferáló fajták száma csökkent. Ez a tendencia a klímaváltozás nyilvánvaló hatásaként jelentkezik, és komoly következményekkel jár a térség ökológiai egyensúlyára nézve – figyelmeztet a Másfélfok.

A Duna-Tisza közi Homokhátság gyönyörű gyepjei, melyek otthont adnak számos egyedi, endemikus növényfajnak, az utóbbi évtizedekben komoly kihívásokkal néznek szembe. Egy 2005-ös és egy 2022-es felmérés összevetése világosan megmutatta, hogy a melegkedvelő növények aránya drámai mértékben emelkedett, míg a hűvösebb éghajlatot preferáló fajok száma csökkent. Ez a tendencia a klímaváltozás közvetlen következménye, és komoly hatással van a térség ökológiai egyensúlyára, ami felveti a kérdést, hogyan tudjuk megőrizni e különleges élőhelyek sokszínűségét a jövőben.

A kutatás szerint a fajszám összességében nem változott jelentősen, azonban az idegen eredetű inváziós fajok, mint a Dél-Amerikából származó bugás tövisperje és a homoki prérifű, egyre nagyobb teret hódítanak. Ezek a fajok agresszíven terjeszkednek, és kiszorítják az őshonos növényeket, mint például az árvalányhajat és a kék szamárkenyeret, amelyek a magyar táj szimbólumai.

A Duna-Tisza közi Homokhátság növényvilágának átalakulása nem csupán ökológiai szempontból jelentős, hanem a tájhasználati gyakorlatok újragondolását is elkerülhetetlenné teszi. Az elmúlt évtizedek erdőtelepítési törekvései, különösen az idegenhonos fák, mint például az akác, hozzájárultak a talajvíz szintjének csökkenéséhez, ami tovább fokozza a szárazodás problémáit. A szakértők véleménye szerint a jövőben a fásításokat célszerűbb lenne a folyók ártereire összpontosítani, ahol a vízháztartás kedvezőbb, és ahol az őshonos növényfajok visszatelepítése is hatékonyabban megvalósítható. Ezen kívül a természetközeli gyepek megőrzése és rehabilitációja kiemelkedően fontos a biodiverzitás fenntartása és a táj klímaváltozással szembeni ellenállóságának növelése érdekében.