Kossuth Lajos véleménye szerint ő volt a "legbátrabb magyar". Ezzel a kifejezéssel a bátorság és a hazaszeretet legmagasabb fokát emelte ki, ami a magyar nép hősiességét és küzdelmét szimbolizálja. A történelmi kontextusban ez a megjegyzés nemcsak egy sze
Noszlopy Gáspár nem csupán harcos volt, hanem a szabadság elkötelezett védelmezője is. A szabadságharc bukását követően nem hátrált meg, hanem bátran folytatta az ellenállás megszervezését, elkötelezve magát a hazáért folytatott küzdelem mellett.
Napóleon ugyan Ney marsallnak osztotta ki a "bátrak bátra" címet, de akkor még a 19. század jó része hátra volt, így semmi okunk nincs kételkedni Kossuth ítéletében, aki a száműzetésének éveiben jelölte meg, hogy kit tart "a század legbátrabb" emberének. A "turini remete" nem valamelyik aradi vértanút vagy éppen Bem tábornokot ajándékozta meg e kitüntető jelzővel, hanem a szabadságharc idején csupán őrnagyi rangig jutó Noszlopy Gáspárt.
Kétségtelen, hogy a 205 éve, 1820. augusztus 17-én, a Somogy megyei Vrácsikon született katona élete egy romantikus kalandregény lapjaira kívánkozik. A forradalom előtt köztisztviselőként dolgozó fiatalember Jelasics 1848. szeptemberi támadása idején nyergelt át önkéntesként a katonai pályára, a horvát bán seregének hátában szervezett népfelkelést, és kisebb összecsapásokban győzelmeket is aratott.
A téli hónapokban, amikor a császári erők túlerővel kezdtek el vonulni, Debrecenbe menekült, hogy ott újra szervezze a népfelkelést a Dél-Dunántúl felszabadítása érdekében. A tavaszi hadjárat során sikerült Somogy és Tolna megyéket birtokba vennie, ám a túlerő újra üldözőbe vette őt, így ismét menekülni kényszerült. Noszlopynak azonban nem volt szándékában feladni a harcot; előbb Komárom védelmét vállalta magára, majd a teljes vereség után a Bakonyban újra önkénteseket toborzott. A honvédőrnagy, a mai értelemben vett vezetőként, elkötelezetten küzdött a hazáért, még a legnehezebb időkben is.
Bátran gerillavezérnek titulálható az a személy, aki egy kis csapat élén hónapokon keresztül folyamatosan megnehezítette a több száz császári katona dolgát, akik folyamatosan a nyomában loholtak.
Végül 1850 áprilisában fogták el, és egyértelműnek tűnt, hogy a kalandos történet halálos ítélettel zárul majd - csakhogy Noszlopy meg tudott szökni. Természetesen nem próbált meg külföldre menekülni, hanem más ellenállókhoz, Makk Józsefhez és Jubál Károlyhoz csatlakozva igyekezett újra felszítani a forradalmi lángot. Állítólag komoly terveket szőtt arra vonatkozóan, hogy az Alföldre látogató Ferenc Józsefet elrabolja, majd túszként az alkotmány visszaállítására kényszeríti.
Noszlopy, a hazaszeretet tüzes bajnoka, fáradhatatlanul járta be az országot, hogy szabadcsapatokat toborozzon. Rendíthetetlen hitét megőrizte abban, hogy Kossuth hamarosan visszatér, élén egy hadseregnek, hogy megváltoztassa a sorsot. Az események azonban nem kedveztek neki: 1852 novemberében Pesten tartóztatták le, de a Bécs felé vezető úton ügyesen kiszabadult a fogságból. Az igazi tragédia azonban 1853 elején következett be, amikor ismét elnyerte a börtön sötét falait, és már nem volt hova menekülnie. Március 3-án a pesti Újépület udvarán a kivégzés végzetes pillanata következett el. Utolsó szavaival még mindig a forradalom ügyét szolgálta; a kivégzésre kirendelt, ismerős lelkipásztor tanúsága szerint "fentszóval mondotta Gazsi, hogy azt óhajtja, az osztrák házon teljesüljön be azon átok, mely Dávid egyik zsoltárában olvasható."
Noszlopy Gáspár a magyar szabadságharc kiemelkedő mártírjaként vált ismertté, akinek neve az abszolutizmus elleni, megalkuvás nélküli küzdelem jelképévé nőtte ki magát az utána következő évtizedekben. Halála után a bátorsága és elkötelezettsége inspirációt nyújtott a szabadságért harcolók számára.
