A közösségi tanúságtétel egy olyan folyamat, amely során a közösség tagjai megosztják tapasztalataikat és véleményüket egy adott témában, eseményben vagy szolgáltatásban. Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy a közösség hangja érvényesüljön, és a tagok k

Tisztelt püspökatyák, paptestvérek, szerzetesek és nővérek, kedves elnök úr, népünk vezetői és elöljárói, valamint mindazok, akik a médián keresztül csatlakoztok a búcsús szentmiséhez! Szeretettel köszöntelek benneteket az Erdélyi Ferences Rendtartomány nevében, az Úr áldása és békéje legyen veletek! Ma, a 2025-ös szentév és a Naphimnusz centenáriuma alkalmából érkeztetek el Csíksomlyóra, mint a remény zarándokai. Ez a zarándoklat több mint egyszerű hagyomány vagy lelki feltöltődés; ma közösségi tanúságtételként fogalmazódik meg. Olyan közös kiállás ez, amely azt üzeni: a világ fájdalmakkal és kérdésekkel teli valósága ellenére nem engedünk a csüggedésnek. Nem a közöny, a félelem vagy a reménytelenség oldalán állunk, hanem a szívből fakadó remény mellett, és ezt ma közösen ki is mondjuk. Asziszi Szent Ferenc Naphimnuszának imája a feltámadott Krisztus hangjaként szólal meg, a teremtett világ összes lényének dalaként, amely a megbékélésről, békéről és az örök életbe vetett bizalomról szól. Ez az élet ma is arra hív bennünket, hogy észrevegyük a megváltás jeleit a világban: a testvéri kiengesztelődésben, a teremtés szépségében és az elmúlás méltóságteljes elfogadásában. Kedves zarándoktestvérek, a keresztény remény nem csupán bizakodás, hanem mély elköteleződés a jó mellett. Arra hív, hogy ne csak várjuk a változást, hanem aktívan vegyünk részt benne. Ezt teszitek ti, zarándokok, és ezt ünnepeljük ma együtt. Kívánom, hogy ez a szent ünnep, az imádság és a találkozás erősítse meg mindannyiunkat abban, hogy a remény hordozói, a béke munkatársai és a teremtett világ megőrzői legyünk, ma és minden nap. Isten hozott benneteket Csíksomlyóra! - zárta köszöntő beszédét exc. és ft. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, majd bemutatta a búcsúi szentmise ünnepi szónokát.

Imádkozzunk együtt Jézussal és Máriával!

György Alfréd komiliánus szerzetes szentbeszédében így fogalmazott: "Ma itt állva, a Mária-kegyhely szívében, mély örömmel és hálával telve emlékezem Isten ajándékaira. E jeles hely, mely tele van történelmi kincsekkel és hitbéli gazdagsággal, különös jelentőséggel bír számunkra. Hat évvel ezelőtt Ferenc pápa éppen innen indította el szentbeszédét. Zarándokként érkeztünk, akárcsak őseink régen, hogy kifejezzük hálánkat Isten iránt a megkapott kegyelmekért és a gondviselő szeretetéért. Kérjük segítségét a nehéz időkben, amikor az élet terhei súlyosak, ahogy tiszteletre méltó Márton Áron püspökünk is megfogalmazta. (...) Kívánom, hogy Csíksomlyó mindig is maradjon Erdély és a Kárpát-medence hitének szent helye. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, bánjuk meg bűneinket, hogy méltó áldozatot tudjunk bemutatni!" (A hívek tömege együtt énekelte a kórus által vezetett szentgyónás szövegét.)

Kedves égi édesanyánk, Csíksomlyó szűz Máriája, most visszatértünk hozzád, hogy gyógyító szeretetedben részesüljünk és áldásod alatt állhassunk. Olyan gyönyörű vagy, Mária, örömünk forrása, reményeink csillaga, szomorúságunk vigasztalója, betegek gyógyítója, a Szentlélek virága. Ó, Isten anyja, hogyan is hívhatnálak másképp? Visszatértünk hozzád. Mária, te vagy Isten mosolya, ki mutatja meg, hol és mikor érezzük magunkat otthon vándorlásunk során? Ott, ahol az út élménye egyesít minket veled, ó, Mária. Mindig is vágytam arra, hogy közel kerüljek hozzád, és most itt állok, égi édesanyám, lelkem gyökereinél. Eljutottam hozzád, a betegek gyógyítójához, Lourdes-ba is, ahol gyermekként megfogadtam, hogy ha meggyógyítasz, pap leszek. Visszatértem hozzád, már szerzetesként, várva a gyógyulásra a lourdesi barlangnál. Amikor a gyógyító forrás vizében merültem alá, csalódás fogott el, mert úgy éreztem, nem kaptam meg a gyógyulást. Felmerült bennem a kérdés: mi az életem értelme, miért harcolok? Testvérek, hogyan kezeljük a csalódásainkat? Gyermekként lázadtam ellened, égi édesanyám: mi értelme van az életemnek, itt vagyok a lábaidnál, gyermeki bizalommal. Kérlek, mutasd meg, miért vagyok itt, mi az életem célja! Ebben a zűrzavaros lelkiállapotban elkezdtem imádkozni az Üdvözlégy Mária imát. Miközben a lourdesi barlangban imádkoztam, egy fiatal ember közelített hozzám, és azt kérdezte: „Atya, megmutatná nekem, hogyan kell imádkozni a Rózsafüzért?” Akkor már a rendi ruhában voltam, de még a felszentelés előtt, és azt válaszoltam: „Nem tudom elmagyarázni.” El tudják képzelni, mit gondolt a fiatal: milyen pap ez, aki nem tudja elmondani? Az imádságot nem szavakkal kell magyarázni, hanem szívből imádkozni! Szemléljük együtt Máriát és Jézust a megváltás pillanataiban, imádkozzunk közösen! Felfedeztük Mária és Jézus életének jelentős eseményeit, és elimádkoztuk a Rózsafüzért. Már nem emlékszem, mennyi idő telt el, de a fiatal, aki nem ismerte az Üdvözlégyet, azt mondta: „Köszönöm, atya! Ezután nem telik el nap az életemben, hogy ne mondanám el a Rózsafüzért.” Csodálatos élmény volt, mert kerestem életem értelmét, és Máriától, égi édesanyánktól kértem segítséget, amit meg is kaptam. Feladatot bízott rám, nem haragudott meg a csalódásaimért, hanem megbízott, küldetést adott: tanítsd meg az embereket imádkozni! A csalódás, a szenvedés és a reménytelenség közepette tanítsd meg őket remélni!

"Kedves zarándoktestvérek, erre hív minket Mária, itt az Ő lábainál: tanítsátok meg gyermekeiteket imára kulcsolt kézzel imádkozni! Az imádság a remény kapuja, a remény bölcsője. Testvérem, emlékszele-e még, hogy ki tanított meg téged imádkozni? Engem nagyanyám tanított meg és mindig hálás leszek érte. Testvérem, te megtanítottál-e valakit imádkozni, kinek kulcsoltad imára a kezét? Talán a gyermekednek, az unokádnak vagy a beteg hozzátartozódnak? A mai békétlen világban nagy felelősség, de ez a mi fegyverünk: az imádság, a rózsafüzér és az engesztelés, mindez lefegyverző bizalom és remény. (...) Egy alkalommal Erdélyben lelki gyakorlatot tartottam, és egy idős ember így szólt hozzám: plébános úr, én úgy imádkozok, mint egy asszony. Hogyan teszi? Kérdeztem vissza. Úgy, hogy mindennap elmondom a Rózsafüzért. Közben arra gondoltam: milyen szép, ha az édesanyákra és az asszonyokra úgy gondolunk, mint imádkozókra. Összefonódik bennük az imádság, ezért gyöngédekké kell válnunk, hogy úgy imádkozzunk, mint az asszonyok, mint az édesanyák. Tanítsátok meg a családtagjaitokat imádkozni! Ha testvéreiteket megtanították imádkozni, vegyétek észre Mária könnyeit, sebzett arcát, a csíksomlyói Szűz Mária sebzett arcát, a könnyeit. Máriának manapság is van oka a sírásra, hiszen a szomszédunkban háború dúl, és egy kárpátaljai hölgy elmondta a bombariadó közben megélt Mária-látomását. Az számomra üzenet volt, és azt szeretném testvérei,, ha számotokra is üzenet volna, amit nektek közvetítek. Ez az édesanya látta Máriát könnyezve, fekete palástban, fénylő csillagok alatt. A hölgy megkérdezte: Mária miért sírsz fekete palástban? Azonnal jött a válasz: azért fekete a palástom, mert gyászolok, azért sírok, mert mindkét nép az én gyermekeimhez tartozik, akik háborúban állnak egymással. Az orosz és az ukrán nép is mélyen Mária tisztelő, a magyarokkal és a románokkal, a németekkel és a romákkal együtt. A Kárpát-medencében mindannyian Mária gyermekei vagyunk, és fekete a palástja, miközben könnyezik, szenved, Mária gyászolja a gyermekeit. Az égen látható csillagok a keresztények imái, a ti együttérzésetek, a ti testvériségetek jelei. Vegyük észre Mária könnyeit, legyünk mindannyian csillagok az Ő gyászoló palástján, hiszen testvérek vagyunk mindannyian, Mária gyermekei, palástjának ékei. Ne csak Mária könnyeit, hanem az Ő örömét, mások örömét is vegyük észre, és mutassuk be Máriának. Hozzuk el örömünket, hálánkat, ne csak kérjünk, könyörögjünk, hanem hálát is adjunk! Mert a hálával telt ember lelke gyógyszer, gyógyír a találkozásban. (...) Legyünk életünk tevékeny szeretetében a családok boldogságának az okai, mások boldogságának szerzői! Mária, ha boldognak lát titeket, maga is boldog lesz, nem csak azért hívjuk boldogságos Máriának, mert Jézusnak az édesanyja, hanem ugyanakkor a mi édesanyánk is. Ne hagyjátok magukra a szenvedőket és az elesetteket, hiszen Jézus kiválasztja a szenteket, Mária is kiválaszt szenteket magának, úgy választotta ki a jubileumi évben Szent Kamil atyát is, az ő megtérésének 450. évfordulója alkalmából. Szent Kamil azt vallotta: légy olyan a betegágynál, mint a virág, amely illatát árasztja, és betölti a szobát, a te szeretetednek, jóságodnak az illata töltse be szeretteidnek, a betegek és a szenvedők életét! Légy Isten irgalmának az illata a találkozásaidban, reménnyé, gyógyít6óvá kell válnod e világban, anyai szívvel légy a beteg mellett! Az anyai szív melegét az édesanyjától és Máriától, a közös édesanyánktól tanulta. Ahogyan a Szűzanya szeretettel állt a Szentfia, Jézus keresztje alatt. A hozzá való szeretettel legyél sebzett a szenvedő emberek mellett! Legyél a szerető remény zarándoka, a sebzett gyógyító." Mindenkor igent kell mondani az életre, a szeretetre. Zarándok életünk legnagyobb feladata, megmenteni a lelket. Mentsük meg, tisztítsuk meg lelkünket itt, Mária lábainál! Összegezhető György Alfréd komiliánus szerzetes ünnepi prédikációja. Miután közösen elmondták a szentgyónás szövegét, a csíksomlyói nyerget megtöltő hívekhez fehér lobogókat hordozó fiatalok társaságában jutottak el az áldozópapok. Miután befejeződött az áldoztatás, a több százezres tömeg együtt adott hangot nemzeti imánknak, a székely, valamint a pápai himnusznak.