Lepillantott a harmadik emelet erkélyéről, és mosolyogva mondta: "Most indulok a földszintre!" A pesti ékszerész szívében kaland lángja égett, majd egy ugrással eltűnt a levegőben, mint egy varázsló, aki a város forgatagába merült.
A híres ékszerész állítólag csak annyit mondott a lányának, hogy most lemegy a földszintre, és kinyitja a boltot. De ahelyett, hogy a lépcsőház ajtaja felé indult volna, hirtelen mozdulattal átlendítette a lábát a gang korlátján, és levetette magát az udvar hideg kerámialapjaira. A rémülettől megdermedt házmester azonnal értesítette a mentőket, de Lőw Sándoron már senki sem segíthetett. Csak a harmadik emeleti lakásában ájultan fekvő lányt tudták ellátni, akinek fájdalmát valószínűleg semmiféle éter nem enyhítette - az ajtónál téblábolva ugyanis végignézte a végzetes ugrást.
1927. május 24-én, egy borongós keddi reggel, egy tragikus esemény rázta meg a várost. A bérház sárga falán még mindig ott éktelenkedett a baljós vérfolt, amelyet a rendőrség sem tudott maradéktalanul eltüntetni, miközben az újságírók sorra érkeztek, hogy megörökítsék a történteket. A lapok hamarosan megkezdték Lőw Sándor életének és pályafutásának méltatását; dicsérték szorgalmát, szakmai sikereit, és nem feledkeztek meg a néhány kudarcáról sem. Azonban a legtöbben egyetértettek abban, hogy a hatvanadik születésnapját éppen ünneplő "öreg úr" tragikus döntése mögött csupán egy váratlan idegi megroppanás vagy átmeneti elmezavar állhatott. Bár a melankólia időnként rányomta bélyegét életére, ilyen drámai lépésre semmi más nem késztethette.
Majdnem egy évszázad távlatából szinte lehetetlen elkerülni azt a gondolatot, hogy Lőw Sándor ezzel az ugrással üzenetet küldött a világnak. Nem véletlenül mászott fel a reggel hűvösében a József körút 81. legfelső szintjére, hogy végül a bérház udvarán zárja le életét. Hiszen minden, amit valaha elért, és minden, amit elveszített, ebben az épületben nyert formát.
Még egészen új volt a ház, amikor Lőw Sándor, a húszas évei közepén járó órás és ékszerész berendezkedett a földszintjén. Nem volt ez elegáns környék, mondhatnánk a József körút alsó végének is. Két hatalmas épület, a gyanús gőzöket eregető Gschwindt-féle szeszgyár és a 32-esek komor kaszárnyája uralta a tájat. A kettő között futott az Üllői út, amelyen végigzötyögött a Pestre és onnan kifelé irányuló teherforgalom jó része. A papíron már húsz éve létező Nagykörút épp csak kezdett alakot ölteni ezen a fertályon: az útba még be-belógott egy viskó vagy kerítés, de a lerombolt házacskák és kivágott gyümölcsösök helyén már három-, sőt négyemeletes házak is magasodtak, tornyokkal, kupolákkal és cifra balkonokkal feleselve egymásnak.
A József körút 81. számú házát 1890-ben egy fürge kezű építész valósította meg, mindössze egy esztendő leforgása alatt. Miután befejezte, azonnal eladta a méltóságteljes özvegynek, Bajzáth Gusztávné Bethlenfalvi Erős Ilonának. Nehéz elképzelni, hogy egy csillagkeresztes hölgy mit kereshetett a József körút füstös, kevésbé vonzó részén, de valószínű, hogy csupán a pénz motiválta: hiszen Pozsonyban élt, és a ház bérleti díjaiból származó bevételt oda küldték el neki. Így a kedvező vételár kifizetését követően a jó levegő reményében bízhatott a város fejlődésében és az ebből eredő gyors értéknövekedésben.
A lakók vidáman üdvözölték a napfényes lakások előnyeit, a megbízható vízvezetéket, és azt a hírt, hogy a körúton nemsokára villamos járatok indulnak. A város határozott lépésekkel tervezte a gyár költöztetését is, ami új reményeket támasztott. Lőw Sándor, aki valószínűleg vidékről érkezett a fővárosba, különösen vonzónak találta ezt a környéket: míg pályatársai a város sűrűbb részein versengtek a lehetőségekért, itt a forgalom növekedésével párhuzamosan kevesen kínáltak szolgáltatásokat. 1893 májusában Lőw Sándor minden jelentős lépést szinte egyszerre tett meg: feleségül vette Kohn Augusztát, Kohn Bernát kávés, az Akadémia kávéház üzemeltetőjének lányát. Ezt követően kibérelte a József körút 81. szám alatti földszinti üzlethelyiséget, amelyet át is alakíttatott. A fiatal pár a bérházban lakást is bérelt, amelynek berendezése - a házassági szerződésben rögzített leltár szerint - nagyrészt az ara tulajdonát képező bútorokkal került kialakításra. (Auguszta a házasságba 48 nagy damasztszalvétát és 40 kisebb uzsonnás szalvétát hozott magával.)
Ezt követően tizenöt év fáradhatatlan és eltökélt építkezése következett. Villámgyorsan megszülettek Vilmos, Valéria és Henrik, míg ők felnőttek, Lőw Sándor a kis boltocskájából egy egész utcafrontot betöltő, telefonos műhellyé és üzletté alakította át a helyet. Arannyal és ezüsttel kereskedett, ékszereket formált, faliórákat készített, és a zsebórák makacsságát is orvosolta. A szakmunkások és bolti segédek sürögtek-forogtak a gyorsan fejlődő körútra néző kirakatok mögött, míg a reklámtevékenységről azok a jótékony szervezetek gondoskodtak, akik a sorsolásaik nyereményeit – a lenyűgöző ékszerektől kezdve a visszafogott cigarettatárcákig – Lőwtől rendelték meg, gyakran kedvezményes árakon. Például a Nagypénteki Református Társaság sorsolásának főnyereménye, egy tízezer koronát érő ékszergyűjtemény olyan vonzó volt, hogy két betörő egy szombati zárás után a pince felől behatolt az üzletbe, hogy megszerezzék. Szerencsére a biztosító fedezte a kárt.
Ez a megbízható üzleti folyamat biztosan legalább olyan mértékben hozzájárult a sorsfordító nagy üzlet megszületéséhez, mint ahogyan Auguszta főhercegasszony is lenyűgözve csodálta a Lőw-cég kiváló edénykészleteit a budapesti szakácskiállításon. Ráadásul a cég tulajdonosa elnyerte József főherceg kamarai szállítói státuszát is. 1905-ben pedig egy jelentős szerződéssel koronázták meg a fejlődést: nemcsak a királyi darabont testőrség, hanem a Magyar Államvasutak is a Lőw-cégtől rendelte meg a szükséges faliórákat.
Ezek után igazán nem csoda, hogy 1907 januárjában a Lőw házaspár 220 ezer koronáért megvásárolta a csillagkeresztes hölgy lányától, gróf Zichy Andorné Bajzáth Irmától a József körút 81-et, és immár tulajdonosként lakták az első emelet legnagyobb, legkényelmesebb lakását. A lakók - ügyvédek, állami hivatalnokok, magánzók és mesteremberek - nekik fizették a bérleti díjat, s amikor Lőw Sándort megválasztották a józsefvárosi iparosok és kereskedők egyletének elnökévé, az iroda is ideköltözött. De az ékszerész emellett a budapesti órás ipartestület elnökeként és az aranyművesek országos szövetsége alelnökeként is ténykedett.
A kiszámíthatóan sikeres üzletmenet tükrében nem meglepő, hogy a két fiú apja a saját mesterségét követte, és a világháború utáni időszakban fiatal vezetőként már aktívan részt vett az irányításban. A Vallynak becézett fiatal hölgy férjhez ment Darvas Pálhoz, a Knapp fémkereskedelmi vállalat vezérigazgatójához. A hír, amely 1918 nyarán jelent meg az Egyenlőség című lapban Lőwék ezüstlakodalma kapcsán, boldog élethelyzetet tükrözött: "Lőw Sándor a VIII–IX. kerületi béketemplom építésére létrehozott végrehajtóbizottság lelkes tagja, míg felesége a VIII–IX. kerületi izraelita nőegyesület alelnöke. Az ifjú pár frigyét Farkas József dr. rabbi hittanár áldotta meg újra. A jubiláló házaspár családi ünnepe alkalmából jelentős összeget adományoztak a VIII–IX. kerületi jótékony és közhasznú intézményeknek."
Valószínűtlen lett volna bárkinek is megjósolni, hogy a József körúton történt honfoglalást követő harmincadik évben a Lőw család sorsa drámai fordulatokat vesz. 1923-ban fiatal vejük tragikus öngyilkossága sokkolta őket, és ez csak a kezdet volt. Egy évvel később a család két tagja, Vilmos és Henrik, az ékszer- és aranyosztály élére állva csatlakozott a Cellini Ezüst- és Fémárugyár Rt-hez, amely a Futó utcában egy saját, több mint száz munkást foglalkoztató üzemet alakított ki. Habár a város szívében, a nemesek kedvelt találkozóhelyének számító Nemzeti Kaszinó földszintjén nyitottak egy elegáns üzletet, a vállalkozás sajnos kudarcot vallott mindössze két év alatt. Az üzlet bukása nemcsak Bánffy Zoltán báró vagyonát sodorta veszélybe, hanem Lőw Sándor megtakarításait is magával ragadta a mélybe.
Az apa úgy fizetett, mint egy katonatiszt, szigorúan és pontosan. A József körúti ingatlant 2,5 milliárd, erősen leértékelt koronáért adta el egy olyan betegbiztosítónak és nyugdíjintézetnek, amelyik akkoriban nagy volumenű vásárlásokra adta a fejét. A bolt felét egy szűcsnek bérbe adta, az első emeleti lakást pedig leválasztotta, hogy frissen újraházasodott lányát a harmadikra költöztethesse. Alig fél év elteltével azonban a lány tragikus módon a ház udvarára zuhant.
A családi vállalkozás Vilmosra hárult, aki apja egykori, apró boltjában, hat-hét segéd társaságában küzdött a megélhetésért. Ám ahogy teltek a hónapok, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a környék fejlődése ellenére - hiszen a régi szeszgyár helyén már mozi állt, és a Corvin-házak építkezése is javában zajlott - az általános elszegényedés következtében az emberek először az ékszereiket és óráikat kezdték el eladni, hogy spóroljanak. Vilmos első öngyilkossági kísérletéről még sikerült elterelni a figyelmet - a hadifogságban szerzett súlyos gyomorbajára túl erős gyógyszert szedett -, de 1929 márciusában már sem a szándék, sem az indok nem maradhatott rejtve, amikor Lőw Sándor sírjára borulva végzett magával.
Kohn Auguszta számára nem maradt más választás, mint hogy átadja a neves üzletet egy Dévai Jenő nevű kereskedőnek. Henrik ekkor éppen kocsmárosként szenvedett csődöt egy külvárosi kocsmában, hogy később feleségével együtt nyomtalanul eltűnjön. Halálának híre 1935-ben érkezik majd Algírból.
A második világháború végét ketten élték meg a Lőw családból, az ismét megözvegyült Vally és édesanyja. Kohn Auguszta végül a lányát is túlélte: unokái nem lévén, 1949-ben, 76 éves korában a VIII-IX. kerületi izraelita nőegylet három tagja búcsúzott tőle mint díszelnöknőjétől. Gyászhirdetésükben azt ígérték, hogy az emlékét kegyelettel meg fogják őrizni.
Amire már csak azért is nagy szükség volt, mert még a József körút 81-ben sem maradt semmi, ami Lőwékre emlékeztetett volna. 1956 őszén, az Üllői út és a Nagykörút találkozásánál vívott harcok során szétágyúzták a homlokzatát - a régi bérház maradéka ma modern köpeny mögött rejtőzik.
