Életünket mások szolgálatának szentelni, akár a legnagyobb áldozat árán is, valódi hősiesség. Boldog Salkaházi Sára, aki 80 éve szenvedett vértanúságot, ennek a szellemiségnek a megtestesítője. Az ő története emlékeztet minket arra, hogy az önzetlen szere
Budapest, 1944. december 27. - a nyilasok rémuralmának sötét időszaka. E napon a Szociális Testvérek Társasága bátor apácanővére, Salkaházi Sára, aki közel száz magyar zsidó életét mentette meg, tragikus sorsra jutott. Őt és sok más ártatlan áldozatot a Duna hűvös vizébe lőttek, ezzel újabb fájdalmas fejezetet írva a történelem könyvébe.
Az idei év különleges jelentőséggel bír, hiszen két fontos évfordulót is ünnepelhetünk Salkaházi Sára emlékére. A Kassán született tanítónő, újságíró, író, szociális munkás és szerzetesnővér életének mérföldkövei közé tartozik születésének 125. évfordulója, amely május 11-én esedékes, valamint halálának 80. évfordulója. E jeles alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy fejet hajtsunk a kivételes életút előtt, és méltassuk Sára hozzájárulását a társadalomhoz.
Regénybe illő életútja, gazdag érdeklődése és sokszínű tevékenysége mellett egyre inkább formálódott benne az a belső hívás, amely az áldozatvállalás és a másokért érzett szeretet megélésére ösztönözte. Keresve kutatta azokat a lehetőségeket, amelyek révén segíthetett a nehéz sorsú embereknek, akiknek az életük sokszor nélkülözni kényszerült a reményt.
1930-ban, pünkösdkor tette le első fogadalmát, ettől kezdve fő feladatai közé tartozott a karitatív munka irányítása Kassán és a nők segítése általános és katolikus műveltségük gyarapításában.
Hihetetlen munkabírásról tanúskodik életének komáromi szakasza is. Még elmondani is sok, hogy az ott töltött két év alatt milyen sokat dolgozott, heti 26 hittanórát tartott 13 osztályban, több iskolában, nehéz sorsú családokat látogatott, élelmiszergyűjtést kezdeményezett, ebből pedig naponta 500 gyermek számára biztosított ebédet, leányifjúsági mozgalmat szervezett, a Katholikus Nő című lapot szerkesztette, könyv- és kegytárgykereskedést működtetett.
Salkaházi Sára 1941-től a tízéves múltra visszatekintő Katolikus Dolgozó Nők és Leányok Országos Szövetségének központi vezetője lett. Sok munkát adott a központi irodával, hat otthonnal rendelkező szervezet vezetése, amelynek a Balatonon is volt egy üdülője, emellett lapkiadással is foglalkozott. Salkaházi Sára továbbfejlesztette a szövetség tevékenységét, három év alatt öt új otthont alapított, előkészítette és elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola megépítését.
A háború és üldöztetések idején az otthonokban sorra jelentkeztek a rászorulók és üldözöttek, és ők mindent megtettek, hogy segítsenek. A társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt bujtatottakkal.
Salkaházi Sára elsősorban a Kárpátaljáról menekült zsidók számára nyújtott menedéket a balatoni üdülőtelepen és Budapesten, a Bokréta utca 3. alatt működő, általa vezetett katolikus leányotthonban. Hamis papírokat szerzett, felvette őket bentlakó alkalmazottaknak. December végén harminc menekült tartózkodott az otthonban illegálisan. Az otthon egyik lakója feljelentette Sára testvért. A nyilasok december 27-én megszállták a házat. Salkaházi Sára ekkor nem tartózkodott bent, a nyilasok azonban megvárták. Látva, hogy a ház előtt őr áll, elmenekülhetett volna, ő azonban lement a pincébe, hogy védenceinek segíthessen. Azonnal letartóztatták.
Hét zsidó lányt és Salkaházi Sárát elhurcolták, megkínozták, megölték, majd holttestüket a Dunába dobták.
A zuglói nyilásper iratai között található, hogy az elítélt félelem nélkül, rózsafüzérét szorongatva indult a hóhérai után. Mielőtt végleg elhunyt volna, hatalmas keresztet vetett, melynek jelentősége szimbolikus volt. Az eseményt egy szemtanú is megerősítette, aki szintén halálra volt ítélve: egy fiatal zsidó fűtő, aki a kivégzés pillanatában a vízbe ugrott, és végül sikerült megmenekülnie.
A Salkaházi Sára halálát követő években számos cikk született hősiességéről és vértanúságáról. 1947-ben posztumusz kiadásban jelent meg Ének és sóhaj - Krisztus-legendák című könyve, 1968-ban az Új Emberben emlékeztek meg mártírhaláláról. Hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi YadVashem Intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé. A Magyar Köztársaság belügyminisztere 1996-ban bátor magatartása és helytállása elismeréséül posztumusz Bátorság érdemjelet adományozott számára.
Salkaházi Sárát, a testvéri szeretet vértanúját 2006-ban avatták boldoggá. Ő volt az első magyar középosztálybeli nő, akit a boldogok sorába emelt a katolikus egyház.
Emlékét számos emlékhely őrzi, teret, rakpartot, templomot és intézményeket neveztek el róla. Felvidéken, Szepsiben, a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont viseli a kassai születésű vértanú nevét.
Szeghalmi Elemér, az irodalomtörténet egyik jelentős alakja, Salkaházi Sára munkásságát méltatva megjegyzi, hogy a vértanúságot szenvedett szociális testvér postum megjelent kötete, amely 1947-ben látott napvilágot, írói pályafutásának csúcsát képviseli. A kötetben Sára a keresztény hitvilág különleges eseményeit és fejezeteit olyan mély átéléssel és drámai erővel dolgozza fel, hogy az elbeszélő próza legfinomabb eszközeivel képes életre kelteni azokat. Művei a tartalom és forma harmonikus összhangját tükrözik. Puskely megfigyelésére támaszkodva elmondható, hogy Sára írásai a Krisztus-legendák szellemében, elmélkedve és szemlélődve elevenítik meg az evangéliumi történeteket és párbeszédeket. Az általa megjelenített világ egyszerűsödik és áttetszővé válik, lehetővé téve, hogy az emberi szív legmélyebb titkaihoz is betekintést nyerjünk. Az ő lírai vallomásai a megtestesülés és megváltás titkában gyökereznek, és a jó győzelmébe vetett remény fényét hordozzák, mindezt pedig imaélete aranyszínű háttere kíséri.
