A lengyel elnökválasztás eredményei mélyen megmozgatták a politikai tájat: a kormány stabilitása meginog, az álmok pedig, amelyek eddig egységesnek tűntek, most szétfakadni látszanak. A jobboldal megerősödése új kihívások elé állítja az országot, és kérdé

Június 1-jén, vasárnap Lengyelországban lezajlott az elnökválasztás második fordulója, amelyet a PiS párt által is támogatott konzervatív jelölt, Karol Nawrocki nyert meg. Ez a választás nem csupán a következő köztársasági elnök személyéről szólt, hiszen Andrzej Duda PiS-es elnök mandátuma a végéhez közeledik. A voksolás komoly jelentőséggel bírt az összes parlamenti párt számára is. Összegyűjtöttük a választás legfontosabb tanulságait, hat különböző szempont alapján!

Szoros versenyben a Jog és Igazságosság (PiS) által támogatott Karol Nawrocki nyerte meg a lengyel elnökválasztás második fordulóját, miután a második fordulóban legyőzte azt a Rafal Trzaskowski varsói főpolgármestert, aki már 2020-ban is kikapott a PiS akkori jelöltjétől.

A választásnak ugyanakkor nemcsak az volt a tétje, hogy ki követi a köztársasági elnöki pozícióban Andrzej Dudát, hiszen világos célokkal és stratégiákkal vágott neki a Donald Tusk vezette kormánypártok, valamint a Jaroslaw Kaczynski-féle jobboldali-konzervatív PiS is.

Ha Lengyelországra nézünk, akkor ugyanaz a választási térkép rajzolódik ki, mint 1989 óta minden választáson: nyugaton a liberális, keleten a konzervatív jelöltre szavaztak, így látványosan kivehető, hol húzódott a régi lengyel határ. A KO-jelöltjére többségében ezúttal is az 50 ezer főnél nagyobb városokban szavaztak, míg a PiS-jelöltjére az ennél kisebb településeken, és ezúttal utóbbiak voltak többségben.

A rendkívül magas, 70 százalék feletti részvételi arány, valamint a közel 21 millió leadott szavazat egyértelműen jelzi, hogy az elnökválasztás iránti érdeklődés óriási volt.

Trzaskowski több mint 10 millió szavazatot szerzett, ami figyelemre méltó eredmény, hiszen öt évvel ezelőtthez képest több mint kétszázezer új támogatója akadt. Azonban, ahogyan azt öt évvel ezelőtt Andrzej Dudával szemben tapasztaltuk, idén is elmaradt a győzelem Nawrockival szemben. Ennek hátterében az áll, hogy a 2023-as parlamenti választások során a jövőbeni kormánypártokra voksolni szándékozó szavazók egy része inkább otthon maradt, ezzel kifejezve elégedetlenségét a politikai helyzettel.

Már az első forduló során a szavazatok többségét a jobboldali ellenzéki jelöltek, mint például Nawrocki, a libertariánus Slawomir Mentzen és a szélsőjobboldali Grzegorz Braun, szerezték meg. Ezzel szemben Trzaskowski potenciális támogatói már akkor is inkább alternatív programok után kutattak a vasárnapi választásokra. A kormánypárti jelöltek közül csupán Szymon Holownia tudta elérni az öt százalékos támogatottságot.

Emiatt mindkét jelölt nehéz helyzetben vágott neki a második fordulónak. Trzaskowskinak újra kellett volna építenie a 2023-as parlamenti választáson végül győzedelmeskedő, PiS-ellenes ún. október 15-i választási koalíciót, és rávenni őket a szavazáson való részvételre, ez azonban nem sikerült maradéktalanul, miközben az exit poll szerint Nawrocki sikeresen szólította meg mind a tőle jobbra, már a szélsőjobboldalon álló Slawomir Mentzen és Grzegorz Braun szavazóit,

A PiS által támogatott történész egyedi megközelítéssel alakította a politikai diskurzusát, amikor az elnökválasztást egy Tusk-kormány ellen irányuló népszavazásként tálalta. Ezzel a lépéssel ügyesen kihasználta a jelenlegi kormány viszonylagos népszerűtlenségét. Nawrocki emellett magát a demokrácia őrzőjeként pozicionálta, ígérve, hogy győzelme révén meg tudja fékezni Tusk autoriter törekvéseit. E stratégiája nemcsak a PiS híveinek, hanem a szélsőjobboldali szavazóknak is új impulzusokat adott, így szélesítve választói bázisát.

Bár egy széles spektrumú, törékeny koalíció élén, amely a szélsőbaloldaltól a jobbközépig terjed, nehezen elképzelhető, hogy Tusk képes lenne egy tekintélyelvű rendszert kialakítani, a PiS rendszeresen vádolja őt ezzel. Ennek hátterében áll, hogy a miniszterelnök reformtörekvéseit sokszor csak az alkotmány és a hatályos jogszabályok kreatív értelmezésével tudták megvalósítani. E helyzet kialakulásában kulcsszerepet játszik Andrzej Duda elnök, aki gyakran él elnöki vétóval, megnehezítve ezzel a kormány által nehezen elfogadott törvények kihirdetését.

Azonban ennek ellenére ez a narratíva sikeresen mozgósította a jobboldali támogatókat – vagy ha nem is kifejezetten ez a narratíva, akkor az a vonzó ígéret, hogy Nawrocki alternatívája lehet Tusk balliberális kormányának. Ez egyúttal rávilágít arra is, miért döntött úgy a kormánypártokra 2023-ban még nemet mondó szavazók egy része, hogy vasárnap inkább más programot válasszon a szavazás helyett. A Tusk-féle jobbközép-liberális KO, az agrárius PSL, a centrista-civil Polska 2050, valamint a szélsőbaltól a balközépig terjedő Lewica mind arra kért, hogy...

A mostani választáson korábbi szavazóinak egy része otthon maradt, másrészt az exit pollok szerint még az előző fordulóban a Polska 2050-es Szymon Holowniára szavazók egy része is inkább Nawrockit ikszelte a második körben.

Trzaskowskira több mint tízmillió voks érkezett, ami kétségtelenül figyelemre méltó teljesítmény, ám ez most mégis kevésnek bizonyult. A közelgő elnökválasztás ellenére még nem érdemes leírni a KO 2027-es lehetőségeit, azonban egyértelmű, hogy Tuskék számára kihívásokkal teli időszak várható a kormányzás terén. Ez a helyzet pedig komoly hatással lehet a következő választásokra, hiszen a politikai légkör folyamatosan változik.

Ugyan a kormányon belüli belső akadályokra a mostani elnökválasztás sem lett volna gyógyír, ugyanakkor a külsőre igen: amennyiben Dudát augusztus 6-án egy kormánypárti jelölt váltotta volna pozíciójában, akkor legalább az elnöki vétó jelentette külső akadály megszűnt volna.

Azonban Trzaskowskinak 2020 után 2025-ben sem sikerült nyernie az elnökválasztáson,

Ezzel gyakorlatilag búcsút mondhat legfontosabb ígéretének a Tusk-kormány, amely már eleve egy rendkívül sokszínű, ideológiai szempontból eltérő koalíciót hozott létre.

Ezért felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi kormány egyáltalán képes-e megőrizni egységét, hiszen a Tusk vezette KO-tól eltekintve a többi párt népszerűsége a választások óta folyamatosan csökken. Ha a kormány nem tudja megfékezni ezt a tendenciát megfelelő kormányzással, és úgy érzik, hogy a következő parlamenti választások során a kormánypárti padsorokból való távozásuk rontaná az esélyeiket, akkor akár már 2027 előtt is dönthetnek a kilépés mellett. A Lewicából távozó Razem már korábban megtette ezt a lépést, és jelenlegi támogatottságuk már csak az ötszázalékos küszöb környékén mozog.

A jelenlegi eredmények arra is rámutatnak, hogy bármennyire is próbálkozik valaki a rendszerváltás eszméjével, ha egy párt sikeresen megragadja az állam gépezetét, akkor annak lebontása a törvényhozás és a végrehajtó hatalom teljes egyetértése nélkül gyakorlatilag lehetetlen.

Nawrockinak olyan eredményeket sikerült elérnie, hogy Dudához képest több mint 166 ezer szavazattal verte meg őt. Ez különösen figyelemre méltó, mert vádak nem terhelték, hogy túlzottan sikeres PR-t épített volna ki. Már az első forduló előtt napvilágra került, hogy a gdanski házát, amelyet egy idős férfitól vásárolt, zavaros körülmények övezték. Ráadásul a két forduló között ő maga is elismerte, hogy fociultraként részt vett verekedésekben más ultrák tagjaival.

Emellett sokan megpróbálták drogokkal vádolni, miután a Trzaskowskival folytatott elnökjelölti vitán egy nikotinpárnát helyezett a szájába. Az utolsó héten pedig, miközben alvilági kapcsolataira is utalásokat tettek, azt is állították, hogy egy hotel biztonsági őreként szexmunkásokat segíthetett a vendégeknek. Az utóbbi két állítás valódisága azonban kérdéses, de kétségtelen, hogy:

A KO-tól jobbra elhelyezkedő jobboldali szavazók figyelmen kívül hagyták az elnökjelölt körüli szokatlan híreket, és a Nawrockival kapcsolatos esetleges aggályoknál lényegesebbnek ítélték, hogy megakadályozzák a liberális Trzaskowski győzelmét.

Fontosabb szempont volt, hogy a Nemzeti Emlékezet Intézet elnöke nem a PiS párt tagja, sőt, hivatalosan nem is a PiS támogatottjaként, hanem egy civil szervezet jelöltjeként lépett színre az elnökválasztáson.

Az exit poll adatai alapján az első fordulóban a harmadik helyen végző libertariánus Slawomir Mentzen szavazói közül 88% támogatta őt, míg a Mentzen pártjából kizárt Grzegorz Braun hívei közül 92% állt mellé. Érdekes, hogy nem csupán a 60 év felettiek körében, hanem a fiatalabb generációk, azaz a 18-29 és a 30-39 évesek között is Trzaskowskinál egy hajszálnyival jobban teljesített.

Tusk 2023. december 13-i beiktatása után a PiS által felépített rendszer lebontása mellett fő ígérete az volt, Lengyelországot ismét egy EU-ban fontos, a döntésekben résztvevő tagállammá teszi.

A PiS-szel ellentétben, a Magyarország, Szlovákia és Cseh Köztársaság alkotta visegrádi négyek (V4) helyett inkább a Franciaországgal és Németországgal való együttműködésben, a Weimari háromszög keretein belül találta meg a megoldás kulcsát.

Tusk, mint az Európai Tanács korábbi elnöke, gazdag tapasztalatokkal bír az uniós politikai játszmák és intrikák terén. Az utóbbi másfél évben aktívan részt vett az uniós csúcsok munkájában, ahol a tagállamok vezetői előtt hangot adott véleményének. Legyen szó a migrációs kihívásokról vagy Ukrajna helyzetéről, Tusk mindig is kezdeményezően lépett fel. Ugyanakkor az utóbbi időszakban a kormánya már kevesebb támogatást ígér Ukrajna irányába, ami újabb kérdéseket vet fel a jövőbeli politikai irányvonalat illetően.

Ugyan valószínűtlen, hogy ezután nem venné fel neki a telefont Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, vagy egy másik uniós ország állam- vagy kormányfője, mindenesetre az elképzelhető, hogy a következő, 2027-2034 közötti többéves pénzügyi keret - ez az EU költségvetésének az elnevezése - tárgyalása során a szavának immáron nem lesz akkora súlya, mint korábban - bár az is igaz, hogy például Emmanuel Macron francia elnök második ciklusa a folyamatos kormányválságokról szól, mégis az uniós politika egyik motorja.

A mostani elnökválasztás egyébként azzal az ennek ellentmondó következménnyel is járhat, hogy az eddig is inkább európai politikával és külpolitikával foglalkozó Tusk még inkább erre fordítja majd a figyelmét, mondván, Nawrocki ígért hozzáállása miatt odahaza túl sok mindent nem tud tenni.

A PiS és a KO közötti eltérés nem csupán a V4-hez és a Weimari háromszöghöz való viszonyulásban mutatkozik meg, hanem a lengyel biztonságpolitika terén is jelentős különbségek figyelhetők meg.

Míg a Koalíció számára a többi EU-tagállammal és az uniós intézményekkel való zökkenőmentes együttműködés képezte a külpolitikai prioritást, addig az euroszkeptikus PiS a NATO-ra, különösen az Egyesült Államokkal való szoros baráti kapcsolatra helyezi a hangsúlyt.

Bár a Tusk-kormányok sosem tartoztak az amerikai kormányok ellenségei közé, és mindig is a baráti kapcsolatok ápolására törekedtek Washingtonnal, Lengyelország biztonságának és szuverenitásának fenntartásában nem Washingtonot tekintették a főszereplőnek. Ez különösen igaz Donald Trump második elnöksége alatt, akinek viszonya Európával meglehetősen ellentmondásos volt.

Nawrockit, mint elnökjelöltet, Trump a Fehér Házban fogadta, ahol az amerikai elnök kifejezte támogatását leendő kollégája iránt. Továbbá, a második forduló hetében megrendezett CPAC Poland eseményen is számos prominens republikánus politikus és a Trump-adminisztráció egyes tagjai, köztük Kristi Noem belbiztonsági miniszter, szintén jelen voltak.

Ezzel egy időben javulhat a magyar-lengyel kapcsolatok helyzete is, hiszen Nawrocki ideológiai szempontból sokkal közelebb áll Orbán Viktorhoz, mint Trzaskowski vagy Donald Tusk. Ennek következtében a magyar kormány Nawrockin keresztül igyekezhet helyreállítani az ukrajnai háború miatt megromlott viszonyát a PiS-szel. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor az elsők között gratulált Nawrockinak a közösségi médiában, és kifejezte optimizmusát a V4-ek megerősítésével kapcsolatban, remélve a közös munkát.

A jobboldali házi versenyből ugyan Nawrocki jutott a második fordulóba a Konföderáció-társelnök Slawomir Mentzen, valamint az onnan még korábban kizárt Grzegorz Braun helyett, de a Konföderációt vezető Krzsysztof Bosak-Mentzen-páros így is elégedett lehetett az első forduló eredményével: Mentzen és Braun ugyanis együtt nagyon közel kerültek az első fordulóban csak a PiS bázisát megszólítani képes Nawrocki eredményéhez.

Nem meglepő, hogy Mentzen próbálta politikai tőkét kovácsolni az elért eredményéből. A második forduló előtt mindkét jelölttel találkozott a saját YouTube-csatornáján, azzal a céllal, hogy rávegye őket: fogadják el a Konföderáció kulcsköveteléseit, cserébe a támogatásáért. Végül mindkét politikus elült Mentzen asztalához, de csak Nawrocki vállalta, hogy aláírja Mentzen nyolc pontból álló javaslatát.

Mentzen célja valószínűleg az volt, hogy ezzel is erősítse saját, valamint pártja pozícióját, ugyanakkor éppen ez lehet az, ami keresztbe húzza a Konföderáció 2027-es ambiciózus terveit. Ez a kulturálisan szélsőjobboldali, gazdaságilag libertariánus párt már régóta arra törekszik, hogy túllépjen a KO és a PiS váltógazdaságán, amihez először is át kellene vennie a jobboldal irányítását Jaroslaw Kaczynskitól és a PiS-től.

Ez a fejlemény nemcsak megerősíti, hanem az elmúlt évek visszaesése után stabilizálja a PiS pozícióját a jobboldalon. Ennek következtében jelenleg szinte elképzelhetetlen, hogy a Mentzen vezette politikai alakulat 2027-re utolérhetné Kaczynskiékat.

Ugyan az már az első forduló után világossá vált, hogy a következő választásokon a Konföderáció lehet a mérleg nyelve, de a szavazóik most egyértelműen jelezték, hogy számukra a PiS trónfosztása helyett számukra fontosabb, hogy a liberálisokat legyőzzék.

Szavazatukkal azt is jelezték, számukra nincs más alternatíva, és ők egy iliberális/liberálisellenes kormányt szeretnének. Ezzel pedig tisztában lesznek a PiS pártirodájában is, így a Konföderáció szavazói a PiS beelőzése helyett azt a sorsot szánhatják a pártnak, hogy legyen a PiS juniorpertnere úgy, hogy a nacionalizmuson kívül semmi közös nincs bennük.