Ismételten késlekedik az Analogue által tervezett 4K-s Nintendo 64!

A retró konzol megjelenése 2025 végére várható, de a gyártó szerint a fejlesztés már majdnem a célvonalhoz érkezett.
Az Analogue ismételten elhalasztotta a várva várt Nintendo 64-utánzat, az Analogue 3D megjelenését. A vállalat szerdai bejelentése szerint a retró konzol debütálása a korábban megadott időpont helyett 2025 utolsó negyedévére csúszik. Ez már a harmadik alkalom, hogy a kiadási időpontot módosítaniuk kellett; korábban márciusban és júliusban is késlekedtek, utóbbira a vámok miatt került sor. A cég azonban hangsúlyozta, hogy a legújabb dátum csupán egy óvatos becslés, így lehetséges, hogy a készülék még korábban a boltok polcaira kerülhet.
Az FPGA chippel működő Analogue 3D minden hivatalosan megjelent Nintendo 64 játékkazettával kompatibilis, hibák és lassulások nélkül. Az eredeti hardverhez képest a legnagyobb különbség, hogy a konzol 4K felbontást, változó képfrissítésű kijelzőket és mind a PAL, mind az NTSC kazettákat támogatja. Ezen felül az "original display mode" szűrők is helyet kapnak, amelyek a régi tévék látványát idézik meg, hasonlóan az Analogue Pocket kézikonzolhoz.
Sokan kérdezhetik, hogy miért érdemes a 250 dolláros árat megfizetni, amikor egy használt Nintendo 64 akár 100 dollár alatt is elérhető. Az Analogue erre a következőkkel válaszol: a modern képfeldolgozás, a tökéletes kompatibilitás és a prémium élmény, amely messze túlmutat a csupán nosztalgia érzésén.
A cég szerint a hardver, a szoftver és a csomagolás 99 százalékban kész, a fennmaradó egy százalék finomhangolása miatt késlekednek. A gyártó elnézést kért a türelmüket vesztő előrendelőktől, és jelezte, hogy aki szeretné, lemondhatja a rendelést. Ugyanakkor az Analogue kitart amellett, hogy inkább vállalják a késlekedést, mintsem egy félkész terméket adjanak ki, és ígéretük szerint a minőségből nem engednek.