Fedezd fel Tunézia varázslatos világát, ahol a sivatag aranysárga homokjában ősi romok bújnak meg, mesés atmoszférát teremtve. A kék és fehér színpompás kontrasztja a falvakban és városokban egyedi bájt kölcsönöz, miközben a naplemente fénye táncol a táj
A fővárostól, Tunisztól körülbelül 20 kilométerre áll a híres, kék-fehér színben tündöklő kézműves falu, Sidi Bou Said, ami az öbölre néző hegyfokra épült. Ha valaki az országban jár, ide mindenképp érdemes betérnie. Művészeti galériák, hagyományos helyi kávézók és éttermek, ajándékárusok, bőrművesek tarkítják a kék-fehér utcákat, a hagyományőrzés miatt más színt nem használnak, egyedül csak a zöld árnyalata jelenik meg itt-ott, mert ez az iszlám színe.
Hónapról hónapra keresik fel művészek, helyiek és turisták ezt a kisvárost, mert mindenkit megihlet a település letisztultsága. Na meg persze
Sokan akár egész nap elüldögélnek egy csészével a kávézókban ülve és beszélgetve, hiszen a muszlimok nem isznak alkoholt.
Tunézia egyik leglenyűgözőbb helyszíne Karthágó, amely az ország történelmének egyik legfontosabb állomása. Ma Tunisz külvárosaként ismert, de a helyiek ügyesen beépítették a romokat a modern városkébe, így sok történelmi emlék a föld alatt vagy pincékben rejtőzik. A római kori fürdőkomplexum lenyűgöző maradványai mellett felfedezhetjük a föníciai gyermektemetőt is, ahol egykor a gyermekáldozatok hamvait helyezték el. Karthágó emblematikus helyszíneként az elnöki rezidencia is itt található, így a város nemcsak a múlt, hanem a jelen politikai életének is fontos színtere.
Egyhetes kalandom során két napot a lenyűgöző Szahara felfedezésével töltöttem, de az odautunk is tartogatott meglepetéseket. Először az El Djem városában található romai kori amfiteátrumot látogattuk meg, amely a világ harmadik legnagyobbja, és hihetetlen módon 35 ezer nézőt tudott befogadni. Ma is élnek a falai között a zene és a kultúra, hiszen számos koncertet rendeznek itt. Ezt követően a kősivatagba kalandoztunk, ahol a berber lakások is megmutatkoztak. A berberek az ősi nomád népcsoport tagjai, és bár származásuk homályba vész, lakásaik különleges építészeti megoldásokat rejtenek: földbe és kövekbe vájt otthonokban élnek. Meglepő módon egy ilyen berber lakás adta otthonát a Star Wars egyik emlékezetes díszletének is, amely a mai napig látogatható, így a filmrajongók számára igazi kincs.
Végül a sivatag lenyűgöző világában két izgalmas programra iratkoztunk fel: egy délutáni tevegelésre és quadozásra a homokdűnék varázslatos tengerében. A szaharai homok olyan puha, mint a legfinomabb liszt, és a napfényben aranylóan ragyog, mintha apró gyémántok szóródnának szét a földön. Érdekes módon Tunéziában csupán a dromedárok, azaz az egypúpú tevék népesítik be a vidéket, mivel csak ők alkalmazkodtak az itt uralkodó éghajlati viszonyokhoz. A kétpúpú tevék, sajnos, nem találnák meg a számításaikat ebben a forró, száraz éghajlatban.
Az éjszakát egy oázisban épült hotelben töltöttük, ahonnan hajnali négykor indultunk újra útnak - hogy meg tudjuk nézni a sivatagi napfelkeltét - az Atlasz-hegységbe. Úti célunk egy falu volt, ami a hegység egyik természetes oázisa mellé épült. A helyi idegenvezető vitt körbe minket, felmásztunk az óvárosi részbe, és bementünk az oázisba is. Innen a hegyek közé, majd az algériai határtól pár kilométerre egy másik kisvárosba látogattunk: a helyszínek egy részét elmosta egy nagy özönvíz még évtizedekkel ezelőtt, romokat hagyva maga után.
Az ország sajnos sok helyen elhanyagolt, a szemét a helyiek mentalitásának tükröződése, hiszen az utak mentén bőségesen találkozhatunk műanyaghulladékkal. Ennek ellenére a vendégfogadók szívélyessége és barátságos hozzáállása kárpótolja a látogatókat, hiszen elkötelezettek a történelmi értékek megőrzése mellett, és nyitott szívvel várják az érkezőket.
Egy körülbelül háromnapos kaland során – egy nap Tunisz vibráló utcáiban és a közeli települések felfedezésével, míg a következő két napot a lenyűgöző Szahara homokdűnéi között töltjük – igazán mélyen belemerülhetünk a helyi kultúrába és hagyományok gazdag szövetébe.
Aki először fedezi fel ezt a gyönyörű országot, mindenképpen próbálja ki az összes programot, amit csak lehet! Ha pedig a nyári hónapokban, májusban, júniusban vagy júliusban olyan embereket lát, akik tetőtől talpig be vannak öltözve, ne lepődjön meg! Ez a helyiek számára azt jelenti, hogy még mindig fázósak, hiszen számukra ez az időszak a tavasz varázsát idézi.