Mozdulatlanul bukkant rá édesanyjára a Groovehouse ikonikus énekese.

A zenész édesanyjának kálváriája tavaly év végén kezdődött. Zsolti nem tagadja, drámai napokat él át.

Bár a színpadon vibráló energiát sugároz és mosolygós, Kárpáti Zsolt mögött egy igazi érzelmi vihar zajlik. A nézők talán nem is sejtik, hogy a Groovehouse fellépések között gyakran haza vagy a kórházba rohan, hogy beteg édesanyját gondozza. A zenész a story.hu-nak nyújtott exkluzív interjújában osztotta meg az utóbbi hónapok nehézségeit, amelyek úgy tűnik, még messze nem zárultak le.

„Mindez tavaly októberben indult, amikor édesanyám, úgy érezve, hogy már jól van, úgy döntött, abbahagyja a cukor- és szívgyógyszereinek szedését. Hiába készítettem elő neki a kapszulákat, később kiderült, hogy csak ritkán vette be őket. Karácsonykor az öcsémmel először észleltük, hogy valami nem stimmel, mert soha nem fordult még elő, hogy anyu ne díszítse fel a fát. De mivel sütött-főzött, jött-ment, nem gondoltunk komoly problémára. December 30-án viszont a testvérem telefonált, hogy mentőt kell hívni, mert édesanyám lába annyira megduzzadt, hogy már nem tudott felállni” - kezdte mesélni Zsolti.

A kórházban hamar kiderült, hogy szepszis (vérmérgezés - a szerk.) alakult ki az édesanyjánál. "Anyu bent jobban lett, de menni továbbra is csak nagyon nehezen, segítséggel tudott. Ki tudja, miért, egy hét után azonban kiengedték a kórházból. A hazaérkezés másnapján pedig nem vette fel a telefont. Rohantam hozzá.

Benyitottam, és a földön fekve, félrebeszélve találtam rá.

"Azonnal értesítettem a mentőket, és sajnos ismét kórházba került, ezúttal már egy válltörés is nehezíti a helyzetet" - meséli Zsolti. Ekkor lendületbe jött, és sürgősen nekilátott édesanyja házának felújításához, hogy amikor hazaérkezik, a konyhában és a fürdőszobában is sokkal kényelmesebben tudjon mozogni.

Mielőtt a felújítás befejeződött volna, az édesanyját két és fél hónap utókezelés után újra hazaengedték, egy törött vállal. "Azt hittem, ilyen körülmények között, várva a vállműtétre, senkit nem engednek haza, de sajnos ez megtörtént. Hiába fejeztük be a munkálatokat azóta, a drámák továbbra is mindennaposak. Ezért egy kamerát szereltem fel, hogy amikor éppen nem vagyok otthon, láthassam, és segíthessek, ha baj adódik."

"Sajnos már nem először kellett sietve cselekednem, amikor észrevettem, hogy édesanyám mozdulatlanul hever a padlón."

Szerencsére Zsolti édesanyja eddig mindig megúszta kisebb fejsérülésekkel, de a zenész rémálma, hogy egyszer nagyobb bajra ér oda.

Szavakkal nehezen kifejezhető az a belső zűrzavar, amit érzek, amikor a kamera elé lépek... Egyfajta félelem fog el, és mélyen megérint, hogy újra és újra találkoznom kell azzal, amit a lencse előtt látok.

Zsolti szívfájdalommal meséli: "Féltem anyut, aki szerencsére mentálisan rendben van, de sajnos a fizikai állapota egyre romlik. Most azon fáradozom, hogy amíg a műtét előtt áll, a legjobb kezekben legyen, megkapja a szükséges orvosi ellátást, és biztonságban tudhassam őt. Sajnos nem tudok mellette lenni 24/7, mivel a fellépések és a zenekari kötelezettségek lekötnek. Van egy kutyám, Enzo, aki eddig mindig anyunál volt, amikor távol voltam, de most már a napközbeni sétákat is nekem kell megoldanom." Az elmúlt fél év megpróbáltatásai miatt Zsolti nem tagadja, hogy nagyon kimerült, mind testileg, mind lelkileg. Csak a koncertek és a közönség szeretete ad neki erőt továbbra is.