Nem arról van szó, hogy nagyképű lennél; inkább az önbizalmad az, ami egészségesen tükrözi a belső értékeidet.
Sokan összetévesztik, pedig lényegesen eltérő fogalmakról van szó. Az önbizalom és a nagyképűség jelentősen különböznek egymástól. Ha sikerül megérteni, hogy mi az egyik és mi a másik, akkor az hatással lehet az önismeretünkre, valamint a társas kapcsolatainkra is. Az egészséges önbizalom egy kiegyensúlyozott, belső érzésen, erőn alapuló önértékelést vetít ki a világ felé.
Ezzel szemben a nagyképűség sokkal inkább a bizonytalanságból fakad, túlkompenzálásnak tekinthető, amikor valaki belül nem tartja magát elégnek, de mások felé pont az ellenkezőjét akarja bizonyítani. Pável Dorka pszichológussal beszélgettünk a témáról, aki szerint az alázat lehetőséget ad arra, hogy tanuljunk másoktól és elfogadjuk az építő kritikákat, ne helyezzük magunkat mások fölé.
Az önbizalom a saját képességeinkbe és értékeinkbe vetett megingathatatlan hit, amelyet belső erőforrásaink, tapasztalataink, tudásunk és érzelmeink táplálnak. Ez egy sokrétű és egyedi fogalom, amelyet mindenki másképpen értelmez és él meg. Fontos megkülönböztetni az önbizalmat az önteltségtől és az elbizakodottságtól, hiszen míg az önbizalom a valós önértékelésen alapul, addig az önteltség gyakran a felszínes önkép megjelenése.
Már az 1970-es években megkezdődtek a kutatások az önbizalom forrásaival kapcsolatban. Számos kérdőív született ennek érdekében, és a szakemberek egyelőre abban egyetértenek, hogy bizonyos tényezők hozzájárulhatnak önértékelésünk megerősítéséhez és stabilizálásához. Azonban az, hogy honnan ered és mitől alakul ki valakinek az önbecsülése, továbbra is rejtvény marad. Így a magabiztosság növelésének mögöttes okairól folytatott vita továbbra is élénk és izgalmas.
Albert Bandura, az amerikai-kanadai pszichológus, négy kulcsfontosságú tényezőt emelt ki, amelyek meghatározzák a személyes fejlődést és a jólétünket. Ezek közé tartozik a tapasztalataink, az érzelmeink tudatos kezelése, a hatékony megküzdési stratégiák alkalmazása, valamint a társas támogatás, amely körülvesz minket.
Sportolóként számos kihívással kellett szembenéznem az életem során. Sokszor úgy éreztem, hogy az erőfeszítéseim nem hozták meg a várt eredményt. Például, amikor a triatlon versenyem során nem tudtam megugrani a célidőt, vagy amikor egy táncversenyen nem tudtam megmutatni a legjobb formámat, csalódott voltam. Ezek a pillanatok viszont nem csak frusztrálóak voltak, hanem értékes tanulságokat is rejtettek magukban. Minden egyes kudarc egy új lehetőséget kínált a fejlődésre, amelyből erőt merítettem. A vállalkozásom is hasonló utat jár be. Minden nap új akadályokat kell leküzdenem, és a kihívások folyamatosan formálnak engem. Igen, a nehézségek ellenére mindig igyekszem tanulni belőlük, mert tudom, hogy ezek az élmények segítenek abban, hogy erősebbé és tapasztaltabbá váljak.
van, amikor hibázom, van, hogy ezért el is küldenek, de valahogy mindig sikerül felállnom.
Természetesen nem minden élethelyzetre érvényes ez a megállapítás, de szerencsére a két példa világosan rávilágít arra, hogy az önbizalom hiánya nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki mindenben kudarcot vall. Sokan hajlamosak arra, hogy tévesen feltételezzék, hogy elképzeléseik szerint könnyedén túlléphetnek ezen a problémán, de a valóság sokkal összetettebb.
Amikor a csapat megkapja az előttük álló feladatot vagy munkát, gyakran felfedezik, hogy az elvárások teljesítése nem csupán több időt igényel, hanem jelentős energiabefektetést is. Sőt, néha még az is kérdéses, hogy végül sikerül-e megvalósítaniuk mindazt, amit elterveztek. Erről a jelenségről beszélgettünk Pável Dorka pszichológussal.
"Az önbizalom egyik kulcstényezője az aktuális énképünk (ahogyan magunkat látjuk) és az ideális énképünk (amilyenek lenni szeretnénk) közötti távolság mértéke. Carl Rogers személyközpontú szemlélete szerint az énkép kongruenciája - vagyis az aktuális és az ideális énkép közötti harmónia - az önbizalom és a pszichológiai jólét alapja.
Amikor jelentős távolságot tapasztalunk a vágyott és a valóságos énképünk között, inkongruenciáról beszélhetünk. Ez a diszharmónia belső feszültséget, szorongást és alacsony önértékelést szülhet, mivel sokszor úgy érezzük, hogy nem vagyunk képesek teljesíteni saját elvárásainkat. Az önbizalom szempontjából kulcsfontosságú, hogy az ideális énképünk ne csupán egy elérhetetlen álom legyen, hanem valóságos cél, amelyhez eljutni képesek vagyunk. Emellett elengedhetetlen, hogy elfogadjuk a jelenlegi helyzetünket is, figyelembe véve erősségeinket és gyengeségeinket egyaránt.
Gyermekkoromban nem éppen a példás magaviseletemről voltam híres. A viselkedésem igencsak eltért a többiekétől, de ez nem jelenti azt, hogy buta vagy gyenge tanuló lettem volna. A gond ott kezdődött, hogy a tanárok többsége nem igazán értette meg a nagyszájú és állandóan mozgásban lévő gyerekeket - lehet, hogy csak engem nem tudtak elviselni. Így nap mint nap azzal a gondolattal léptem be az iskolába, hogy sosem leszek elég jó. Sokan talán észre sem veszik, milyen mély nyomokat hagyhatnak a tanárok szavai és tettei egy gyermek önértékelésében.
