"Nem voltunk biztosak abban, hogy valaha is visszatérünk a Földre" - osztották meg érzéseiket azok az űrhajósok, akik szinte örökre az űr mélységeiben rekedtek. | szmo.hu

Szikossy Ildikó eredetileg antropológus doktor, neve szorosan összefügg a váci múmiák feltárásával, amire még Bill Gates is felfigyelt. Sikeres élete mégis egyik napról a másikra romba dőlt, de nem adta fel. Ma Afrikában vezet szafari csoportokat, hihetetlen történeteket osztott meg velünk.

Szikossy Ildikó úgy ismeri Tanzániát, mint a tenyerét, de senki ne higgye, hogy gyerekkori álma volt Afrika és az ő csodálatos nemzeti parkjai. Őt a csontok érdekelték és a nyomozás. És 27 évig úgy is látszott, hogy az az ő útja. Most mégis Afrikában él.

- Mi inspirált arra, hogy múmiaszakértővé válj? Milyen utat jártál be ehhez a különleges hivatáshoz?

A múmiák valójában meglepetésként érkeztek az életembe. Gyerekkoromban mindig is biológus szerettem volna lenni, hiszen az állatok iránti rajongásom határtalan volt. Mikor végre felvételt nyertem az egyetemre, lelkesen vágtam bele a tanulmányokba, ám hamar rá kellett jönnöm, hogy a legtöbb tantárgy az állatokon végzett kísérletek körül forog. Ezért új irányt kellett keresnem, ami végül az embertan területére vezetett, ahol felfedezhettem az emberi lét rejtelmeit.

A fogak különleges titkokat rejtenek, hiszen a múltban, amikor még nem létezett a modern szájhigiénia, a fogkő valódi időutazást kínál. E régi maradványokban megragadt tápanyagok mikroszkóp alatt felfedhetik, hogy az emberek milyen ételeket fogyasztottak, így a fogak nem csupán a mosolyunk díszei, hanem a történelem őrzői is.

A Magyar Természettudományi Múzeum Embertani tárában dolgoztam, amikor egy különleges felfedezésre bukkantam. A gyűjtemény színes és gazdag anyaga között barangolva egy rég elfeledett lelet került a kezembe, amely új megvilágításba helyezte az emberi fejlődés történetét.

Harminc évnyi elmélyült kutatás után, mint történeti antropológus, a múmiák világában merültem el, ahol a tudományos érdeklődésem a kétszáz éves és a több ezer éves leletek rejtélyeire irányul.

Bejártam a fél világot, mert ha az ember tudományos kutató, akkor a kutatásait időnként a szakmai közösség előtt be is kell mutatnia a nemzetközi konferenciákon. Előadásokat tartottam és cikkeket írtam olyan tudományos szaklapokba, amik minősítették a munkánkat.

Nekem személyesen nagyon fontos volt a váci múmiák kutatása, hogy ne csak a tudományos közösség ismerje meg az eredményeinket, hanem mindenki, akit érdekelt a téma. Ezért nagyon sok tudományos ismeretterjesztő előadást is tartottam a múzeumban is, a nevemhez három sikeres kiállítás fűződik, ami a múmiákról szólt.

Miért beszélsz a múltról? Mi okozta a kapcsolat véget érését?

Sajnos egy váratlan és nehéz váltás következett be, amikor új vezetőt kapott a múzeum, ami miatt a tudományos kutatók többsége elhagyta az intézményt, így én is. Ez hatalmas sokk volt számomra, hiszen a múmiák nem fellelhetők bárhol a világban, és én már régóta mélyen elmerültem ebben a különleges területen.

Ezekkel a kutatásokkal különleges eredményeket értünk el, ami a nemzetközi színtéren is látványos volt. A váci múmiáink az antibiotikum rezisztencia kutatáshoz is hozzájárultak, mert ők egy olyan korban éltek amikor még nem létezett antibiotikum.

De végül mégis el kellett búcsúznom, minden ott ér véget, és én tanácstalanul álltam, nem tudva, mi következik.

- Ezzel véget ért a kutatói pályafutásod?

- Ez a veszteség nekem egyfajta gyász volt, először a borzasztó fájdalom volt, a kilátástalanság, hogy

Nem mehettem el külföldre sem, mert a váci múmiák hungarikumok. Én nem tudnék egy egyiptomi múmiával dolgozni, már csak azért sem, mert a szakma nagyon telített, világszinten talán 100 múmiakutató van, nincsenek szabad állások.

Ez valóban egy különleges szakma, de milyen alternatívát álmodtál meg helyette?

Isten bizony, az elején fogalmam sem volt, merre is induljak. Már ott tartottam, hogy a recepciós vagy titkárnői pályát fontolgattam, pedig doktorim van! De hát mit is kezdhetnék magammal? Számtalan állásra jelentkeztem, de a korom miatt rendre elutasítottak. Az életem eddig a múmiák körül forgott; még egy szabadulószobát is terveztem a múzeum számára. Szabadulószobákhoz is jelentkeztem, mert voltak ötleteim, de sajnos ott sem kellettem. A helyzetem nem éppen volt rózsás.

A barátaim tanácsolták, hogy menjek el tanítani, hiszen végül is biológia-kémia szakon végeztem. Ennek még a gondolatától is rosszul voltam,

Ez a váltás olyan hatalmas volt számomra, hogy szinte el sem tudtam képzelni, miként fogok beilleszkedni a rettentően élénk, mozgalmas és folyamatosan nyüzsgő kamaszok közé, akik egy iskolában zajonganak. Még a gondolata is megrémített, hogy 53 évesen, mint kezdő pedagógus, kell majd megállnom a helyem.

- A sors végül mégis kedvezett neked...

- Végül is igen, két szálon indult el a dolog, mert felkért egy biznisz tréner, hogy segítsek a szakdolgozata elkészítésében. Először azt hittem, befektetéssel kapcsolatos, de kiderült, abban ad tanácsot, hogy milyen területen lennél jó. Nekem pont erre volt szükségem, a véletlen hozta Lukács Terkát az utamba. Akkor még kétségbe voltam esve, és kilátástalan volt minden, próbálkoztam családfa kutatással is. De ő nagy segítségemre volt, mert helyre tettük az ötleteket, amik a fejemben voltak.

Azt mondta, hogy fogjak meg egy szálat a fejemben kavargó gondolatokból, és kezdjek el azon haladni.

Kezdetben izgalmasnak tűnt az ötlet, ám hamarosan a valóság rútul visszahúzott, és a tervem a kútba került. De nem adtam fel! Ekkor egy új inspiráció született bennem: szafari vezető szeretnék lenni Tanzániában!

Ez teljesen meglepő és szokatlan fordulat! Hogyan is került Tanzánia a történet középpontjába?

Akkoriban a párom Tanzániából érkezett, és mélyen magával ragadott az ország varázsa. Számos alkalommal jártunk együtt a gyönyörű tájakon, és egyre inkább azon kezdtem el töprengeni, hogy miért ne vezetnék szafarikat ott, ahol a természet és az állatok csodálatos harmóniában élnek egymással. Biológusként nemcsak az állatok iránti szeretetem motivált, hanem az a vágy is, hogy megosszam másokkal az érdekes és lenyűgöző tényeket róluk. Így egy különleges élményt nyújthatnék mindazoknak, akik velem tartanának egy felfedezőúton a szafarin.

Tehát a tanzániai szafari végül is egyszerűbbnek tűnt?

- A Facebookon létrehoztam egy csoportot, amelynek a neve Szerelmem Tanzánia. Eleinte csupán hobbi szinten osztottam meg tartalmakat, hogy elüssöm az időt, amíg a megfelelő munkalehetőségre várok. Ahogy telt az idő, egyre inkább körvonalazódott bennem a lehetőség, és kezdtem felfedezni a benne rejlő üzleti potenciált.

Ott szeretném őket hallani, a helyszínen. Valójában az ő inspirációjuk volt az, ami elindította az első utam.

A tanzániai családom azonnal a támogatásomra sietett, és közösen vágtunk bele ebbe a programba. Az exférjem családja az utazás szervezésében jártas, így jött létre az első magyar csoportunk.

- Mi a legnagyobb kihívás szerinted, ha Tanzániába utazunk?

- Minden turistám beleszeret Afrikába, megmagyarázhatatlanul, talán mert ott van az emberiség bölcsője. Mégis ami

Látni, hogy az emberek milyen nehéz körülmények között élik mindennapjaikat, igazán megrendítő élmény. Emlékszem, hogy a szegénység látványa az első pillanattól fogva mélyen megérintett, és sokszor szembesülnöm kellett a nélkülözés szomorú valóságával. Eleinte én is sokkal óvatosabb lettem, százszorosan figyeltem minden lépésemet, hiszen a hiány érzése különös módon belém ivódott.

Látni a házaikat, a gyerekeket a koszos, poros, szakadt ruhákban, sokszor mezítláb vagy egy kis papucsban, ahogy követ rugdosnak, még egy labdájuk sincs. Ez szokott elsőre mindenkit nagyon mellbe vágni, miközben nálunk a gyereknek külön szobája van, roskadásig tele játékokkal. Persze kint is vannak, főleg a városokban jobb körülmények között élő családok, sőt gazdagok is, de a szegénység szembetűnőbb.

Milyen érzéseket és hangulatokat tükröznek az afrikai emberek ebben a kontextusban?

Tanzánia egy igazi gyöngyszem, ahol a helyiek barátságos mosollyal és nyitott szívvel fogadják a látogatókat. Itt bátran felfedezheted a városokat, hiszen az utcákon való sétálás teljesen biztonságos, és a helyi emberek örömmel osztják meg veled kultúrájuk szépségeit. Persze, vannak olyan afrikai országok, ahol a turisták biztonsága érdekében rendőri vagy katonai kíséret szükséges, de Tanzánia ezen a téren is kivételt jelent, hiszen itt a látogatók szabadon járhatnak-kelhetnek.

A helyiek rendkívül nyitottak és barátságosak, szívesen csevegnek bárkivel. Sokan közülük folyékonyan beszélnek angolul, de ha a látogató egy-két szót elsajátít a szuahéli nyelvből, az igazi mosolyt csal az arcukra. Ez a kis erőfeszítés hatalmas örömöt okoz számukra!

ráadásul a vallások is teljesen békésen megvannak egymás mellett. Ott nem a vallás számít, hanem az, hogy melyik törzsből való vagy.

Mindenki nagyon segítőkész, ezt megtapasztaltam én is. Egyszer leeresztett a kocsim kereke, rögtön hárman is megálltak felpumpálni. Ellenben Magyarországon, a múltkor leállt a kocsim, be kellett volna bikázni, és komolyan mondom, sírtam, mert egy órán keresztül senki nem állt meg, hogy megkérdezze, hogy mit akarok, hiába integettem villogó kocsival, elfordították az emberek a fejüket. Ez Tanzániában elképzelhetetlen.

Tanzániában az emberek megélhetése rendkívül sokszínű, mivel a gazdaság több ágazatra épül. A mezőgazdaság kulcsszerepet játszik, hiszen sokan földműveléssel foglalkoznak, elsősorban olyan terményekkel, mint a kukorica, a banán és a kávé. A halászat is fontos, különösen a Tanzánia északi részén található Taveta-tó környékén. A turizmus szintén jelentős bevételi forrást jelent, hiszen az ország híres lenyűgöző tájairól, mint például a Kilimandzsáróról és a Serengeti Nemzeti Parkról. A helyi kézművesség és a kulturális örökség is hozzájárul az emberek megélhetéséhez, mivel sokan értékesítik saját készítésű termékeiket a turistáknak. Összességében Tanzániában a megélhetési lehetőségek széles spektrumot ölelnek fel, tükrözve a gazdaság sokféleségét és a helyi közösségek alkalmazkodóképességét.

- Szinte mindenki bizniszel valamit, kevés az állami munkahely. Emiatt az emberek nagy része valamit árul: ételt, ruhát, italt, vizet, szállítást vagy építőmunkát kínál, ezt mindig el lehet adni, és a befolyt pénzből próbálják magukat és a családjukat eltartani. Sok külföldi próbálkozik üzletelni a helyiekkel, de ez inkább kudarcos, mert azért szeretik pénzügyileg átverni az idegent.

Akkor majd Isten támogatásával segítséget kapnak, és holnapra is érkezik majd számukra a szükséges anyagi forrás.

Az ilyen helyzetekben gyakran tapasztalható, hogy az emberek nem terveznek előre, és nem képesek félretenni, hiszen a család mérete mindig indokolja a kiadásokat. Mivel megtakarításaik nincsenek, a közösségi támogatásra támaszkodnak, és ez az összefogás különösen fontos számukra. A gyakorlat úgy néz ki, hogy WhatsApp-on keresztül kérik a hozzájárulásokat, elküldve a kérést a rokonaiknak, barátaiknak és ismerőseiknek, részletezve, mire van szükségük. Mindenki annyit ad, amennyit a saját lehetőségei engednek. Ez a szívesség körforgása biztosítja, hogy a szükséges pénz mindig összegyűljön, legyen szó temetésről, orvosi költségekről, esküvőről vagy éppen beiskolázásról.

- Különböző generációk osztoznak ugyanazon a helyen?

Tanzániában a nyugdíjjal rendelkezők száma rendkívül alacsony, hiszen csupán az állami alkalmazottak élvezhetik ezt a kiváltságot, ami csak kevesek számára elérhető. Az idősek legtöbbje nem kap nyugdíjat, így a családok vállukra veszik a felelősséget, hogy eltartsák őket. Ez a helyzet olyan mélyen gyökerezik a társadalomban, hogy szinte magától értetődőnek számít. Az idősek körüli gondoskodás a családi kötelékek szorosabbá fűzését eredményezi, és a közösség összetartásának alapját képezi.

így természetes, hogy törődnek és segítenek az idősebbeknek, ez nem kérdés. Amikor turistákat viszek, nem bírják a tanzániai emberek nézni, ha egy idős ember húzza a bőröndjét, azonnal segítenek nekik.

Az idősebbeket sokkal jobban körülugrálják, mindig az idősebbek kapnak először enni, például az étteremben, természetesen sokkal nagyobb adagot is kapnak, és nekik nem kell várniuk, beengedik őket előre bárhová. Itt nincsenek leírva az öregek, minden helyi lakosból azonnal tiszteletet vált ki egy idősebb ember.

- Milyen alapvetően a tanzániaiak felfogása?

Az emberek talán anyagilag szegényebbek, de a boldogságuk mértéke sokkal magasabb, és van még egy lényeges aspektus, amit kiemelnék: a stresszmentesség. Itt nincs meg az a folyamatos rohanás, ami Magyarországot és Európát jellemzi, és a határidők diktálta kényszer sem nyomja a vállukat. Amikor Tanzániába érkezem, és ott töltöm a nyarat, érzem, hogy a tempó lelassul, és az élet apró örömeire összpontosítok. Az emberek mosolya, a természet szépsége és a közvetlen kapcsolatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a mindennapi stressz eltűnjön, és egy újfajta nyugalom vegyen körül.

Nem számít, mikor indulunk el, az ottaniak úgyis késnek, mert hova kéne rohanni. Ha reggel kilencre terveztük a transzferünket, lehet, hogy csak tizenegyre ér oda, persze a magyar turistának égnek áll a haja, az első napokon kivannak ettől, de aztán megértik, hogy ez Tanzánia, itt ez van. El kell tudni fogadni a helyi tempót.

Nagyon szeretek a helyi emberek között lenni, beszélgetni velük: kezet fogunk, a gyerekeket megsimogatom, így barátok, testvérek, rokonok leszünk pillanatok alatt.

Egyszerűen olyan mély szeretettel közelítenek egymás felé, hogy az szinte varázslatos. Például,

Amikor egy rászoruló édesanya belép egy étkezdébe a gyermekével, a személyzet azonnal cselekedni kezd, hogy biztosítsa számukra az ingyenes étkezést.

A sógornőm tanácsára kezdtem el mindig nőktől vásárolni, amikor zöldséget és gyümölcsöt szerzünk be. Ezzel nemcsak a friss, helyi termékeket támogatom, hanem hozzájárulok ahhoz is, hogy a nőknek munkahelyük legyen, és így képesek legyenek fedezni gyermekeik iskolai költségeit. E gondolat mentén most egy olyan mozgalom létrehozásán fáradozunk, amely kifejezetten a női vállalkozók támogatására összpontosít.

Tanzániában a tanítási rendszer sajátos jellemzőkkel bír, amelyek a helyi kultúrára és gazdasági környezetre építenek. Az oktatás alapvetően két szakaszra oszlik: az alapfokú és a középfokú oktatásra. Az alapfokú oktatás hat éven át tart, amelyet kötelezőnek és ingyenesnek nyilvánítottak, hogy minden gyermek számára elérhetővé váljon. Az iskolák gyakran szembesülnek infrastruktúrahiányokkal és tanárhiánnyal, ami kihívások elé állítja az oktatást. A középfokú oktatás négy évig tart, és a diákok itt már specializálódhatnak bizonyos tantárgyakra, ami segíti a jövőbeli pályaválasztásukat. Az oktatási nyelv általában a szuahéli, de az angol is fontos szerepet játszik, különösen a középfokú intézményekben. A Tanzániai Oktatási Minisztérium folyamatosan dolgozik az oktatási rendszer fejlesztésén, céljaik között szerepel a tanárok képzésének javítása és az iskolai környezet fejlesztése, hogy a diákok minél jobb körülmények között tanulhassanak. Az oktatás minősége azonban továbbra is eltérő lehet a városi és vidéki területeken, így a szociális egyenlőtlenségek is megjelennek az oktatási rendszerben.

- Képzeld el, az országút mellett gyalogolnak az emberek, és az iskolások is, gyakran két órát oda és kettő vissza. Én rosszul lennék ilyen kisgyereket elengedni egyedül az út szélén menetelni. De Tanzániában

Az általános iskola itt is kötelező, tehát a falvakból is el kell a gyerekeknek menni az iskolába. Mivel ilyen nagy távolságok vannak, ezért sok gyerek bentlakásos iskolába jár, ezek nagyon elterjedtek, és az is érdekes, hogy minden iskolába kötelező az egyenruha.

A gyerekek csak a szünetekre mehetnek haza, még hétvégére sem, mert akkor sportesemények vannak. Tehát évente négyszer járnak haza, ami nekem nagyon mellbevágó volt, mert el nem tudom képzelni, hogy ennyire ritkán lássam a gyerekemet. Persze, el lehet menni meglátogatni őket, de elhozni az iskolából csak a szünetek során lehet.

A gyerekek általában nagyon kedvelik az iskolájukat, ahol a tanárok szinte második szülőkként jelennek meg az életükben. Az iskola világában szigorú szabályok érvényesek, egyfajta rendet teremtve, amit talán a régi szocialista időszakhoz hasonlíthatunk: ha a tanár kiejti a szavakat, azokat mindenki automatikusan elfogadja és betartja.

Egy magyaros szafari a vadonban igazi kaland, ahol a természet csodáit és a helyi kultúra különlegességeit ötvözhetjük. Ahogy a zöldellő tájban autózunk, a szél fújdogálja a hajunkat, és a fák között bújó állatok izgalmas látványt nyújtanak. A vadonban találkozhatunk őzekkel, vaddisznókkal és akár egy-két ritkább madárfajjal is, miközben a magyar népmesei motívumokkal díszített járművünkben utazunk. A szafari során megállhatunk egy festői tónál, ahol a horgászat mellett piknikezhetünk is, élvezve a helyi ízeket, mint például a lángos vagy a gulyás. A nap végén, amikor a nap lebukik a horizonton, a tűz mellett mesélhetünk a nap élményeiről, miközben a csillagok fénye alatt a természet hangjait hallgathatjuk. Ez az élmény nem csupán a vadon felfedezéséről szól, hanem a magyar kultúra gazdagságának és a természet iránti tiszteletnek az ünnepléséről is.

- Tanzániában a legizgalmasabb nemzeti parkokat járjuk be, a Szerengetit, amit mindeniknek látnia kellene. A végtelen szavanna az afrikai állatokkal, lenyűgöző látvány az őket körülvevő természetben.

A kocsikra igazából már úgy tekintenek az állatok, mintha tereptárgyak lennének,

Csodálatos élmény, amikor egy oroszláncsalád pihen a közelünkben, és hirtelen az egyik tagja elindul felénk, hogy a kocsink mellett lévő pocsolyából oltsa szomját.

Mindig figyelmeztetem az utasokat, hogy ebben az időszakban érdemes megőrizniük a nyugalmukat. Ilyenkor tilos megmozdulni, hangosan beszélni, vagy hirtelen mozdulatokat tenni. Sőt, az apró részletekre is érdemes figyelni, mert minden kis zaj vagy mozgás zavarhatja a körülöttünk lévőket.

Az állatok viselkedésének rejtelmeit jól ismerem, és pontosan tudom, miként jeleznek a természet adta jelek egy esetleges oroszlán felbukkanását. Minden egyes állatról izgalmas és különleges történeteket osztok meg, amelyek nem tartoznak a köztudott információk közé. Például, felfedem, miért találkozunk mindig együtt a zebrákkal és a gnúkkal, vagy hogy melyik fán pihenhet egy álmos leopárd. De azt is elárulom, milyen fortélyokkal védekezik az akácia, hogy megóvja magát a zsiráfok étvágyától, és természetesen azt is elmagyarázom, miért csíkos a zebra. Minden egyes történet egy újabb kapu a természet csodáinak megértéséhez.

és az utazás végére hatalmas tudással térnek haza, mert a végén még ki is kérdezem őket.

Volt már olyan pillanat az életedben, amikor hirtelen egy veszélyes szituációba keveredtél?

Amikor a Szerengeti varázslatos tájain élvezzük a pihenést, egy különleges táborhely vár ránk, ahol a végtelen zöldellő puszta szívében találhatók a kényelmesen berendezett katonai sátraink. Ezek a sátrak igazi oázisok, melyekben nemcsak puha ágyak, hanem modern fürdőszobák is találhatók, így a természet közelsége mellett a komfortérzetünkről sem kell lemondanunk.

Bár egy tapasztalt vadőr őrzi lépteinket, és gondoskodik róla, hogy minden körülmény biztonságos legyen számunkra.

Ez a hely igazán varázslatos, hiszen itt vagyunk a végtelen szavanna szívében, ahol minden zaj átszövi a csendet. A békák brekegése mint egy távoli zene szól, és néha hallani lehet a kinti neszeket, ahogy valami titokzatos mozgásra figyelmeztet. A ragadozók, bár tudják, hogy biztonságban vagyunk a sátrainkban, mégis a távolból hallatják félelmetes üvöltésüket, az éjszaka csendjét megtörve, míg néha a konyhasátor közelében egy-egy hiéna árnyéka suhannak el. Egyik este, amikor már mindenki mély álomba merült, én még mindig a következő nap programját tervezgettem,

Mindenféle állathangot könnyedén be tudok azonosítani, de ennél a hangnál valahogy megakadtam, és egyszerűen nem tudtam kideríteni, hogy mi is lehet az.

A csámcsogás egyre közelebb került hozzám, így kénytelen voltam felhívni az őrt, hogy nézze már meg, mi zajlik odakint. Láttam, ahogy a lámpafény közeledik, és kíváncsian kérdeztem, mi történik. Nagy nevetéssel válaszolt, hogy nincs okom az aggodalomra, csupán egy víziló legelészett a sátramnál. Szinte a szívem megállt, mert tudjuk, hogy a vízilovak meglehetősen agresszívak, és ha megijesztenék őket, egyenesen a víz felé vágtatnak. Ezért soha nem szabad a víziló és a víz között tartózkodni. Gyorsan végigfuttattam az agyamon, hogy hol is lehetett a víziló, és merre van a víz, és rá kellett jönnöm, hogy éppen a sátram állt a kettő között.

Reggel lenyűgözve néztem körbe, mert egyetlen fűszál sem maradt épen, mindent elnyelt a hatalmas terület. Ez a tábori élmény utólag eléggé hátborzongató volt, de megnyugtatott, hogy jó kezekben voltunk.

A szafarinkat követően mindig Zanzibár varázslatos szigetére látogatunk, hiszen ott is számos különleges látnivaló vár ránk. Az út végén pedig jól esik néhány napot a tengerparton tölteni, ahol lazíthatunk és feltöltődhetünk. Tanzánia annyi felejthetetlen élményt kínál, hogy a látogatóknak időre van szükségük ahhoz, hogy mindezt feldolgozzák és magukba szívják.

Milyen módon képzeled el a jövődet? Milyen célok és álmok lebegnek a szemed előtt, amelyeket szeretnél megvalósítani?

Amikor visszatérek Európába, szinte azonnal úgy érzem, mintha egy másik világba csöppentem volna. A hirtelen rám zúduló kötelezettségek és határidők szinte megőrjítenek. A stresszmentes, szabad afrikai életből való visszailleszkedés rendkívül nehéz számomra. Éppen ezért már most tervezem, hogy nyugdíjas koromban szeretnék visszaköltözni oda, ahol a napfény és a nyugalom uralkodik.

Az iskolai nevelés számomra olyan, mint egy üres vászon, amelyre a kreativitás és a logikus gondolkodás színes festékeivel lehetne életet vinni. Évről évre elkötelezetten gyűjtünk adományokat, évente legalább 150-300 kilogrammot, amelyet két árvaház részére juttatunk el. Azonban tapasztalataim alapján a legegyszerűbb játékok dominálnak, mivel a gyerekek nem tudják a bonyolultabb játékok szabályait. Egy alkalommal például a dominót kellett megtanítanom nekik, ami felveti a kérdést: vajon miért nem kapnak lehetőséget arra, hogy a kreatív gondolkodásukat fejlesszék, illetve hogy új dolgokat tanuljanak? Az iskola nem csupán tudás átadásáról szól, hanem arról is, hogy hogyan lehet az életet játékosan, felfedező módon megélni. Fontos lenne, hogy a nevelés során a gyerekek kreativitására és logikus gondolkodására is hangsúlyt fektessünk, hiszen ezek a készségek a jövőjük szempontjából elengedhetetlenek.

Sajnos, nem látják át a játékban a helyzeteket, időbe telik nekik. Az életmód felgyorsulása viszont ott is látványos.

Mindenki zsebében ott lapul a mobiltelefon, mint a modern élet elengedhetetlen kelléke. A nagyvárosok forgatagában az élet ritmusa szinte identikus a világ más metropoliszaiban tapasztalhatóval. Így aztán, sajnos, nem maradhatnak túl sokáig ebben a megszokott, kényelmes létezésben.

Nyugdíjasként egy egészen új életstílus vár rám, tele izgalmakkal és lehetőségekkel. Elképzelem, hogy egy nyugodt, zöld környezetben élek, ahol a természet közelsége mindennapjaim részévé válik. A reggelek lassan telnek, kávémat kortyolva nézegetem a napfelkeltét, és tervezem a napot. Szabadidőmben szenvedélyeimnek hódolhatok: talán festeni fogok, kerámiát készítek, vagy éppen új recepteket kísérletezek ki a konyhában. Emellett sok időt szeretnék tölteni a családommal, unokáimmal játszva és mesélve nekik a régi időkről. A közösségi események, mint például helyi piacok, kulturális rendezvények és kirándulások is fontos szerepet játszanak majd az életemben. Talán csatlakozom valamilyen klubhoz is, ahol új embereket ismerhetek meg és új barátságokat köthetek. Az egészségem megőrzése érdekében rendszeresen sportolok, legyen az séta a közeli parkban vagy jóga a lakásomban. Az aktív életmód és a pozitív gondolkodás segít, hogy a nyugdíjas éveim valóban boldogok és tartalmasak legyenek. Bár a jövő kiszámíthatatlan, remélem, hogy ezek az álmok valóra válnak, és a nyugdíjas éveim valóban a szabadság és a felfedezés időszaka lesz.

A kinti családommal fogok élni, akik mindig ott lesznek mellettem, hogy támogassanak. Az ő otthonuk pontosan olyan, mint az én sajátom, minden szükséges dologgal felszerelve. Mivel a családi vállalkozásban tevékenykedem, továbbra is számítanak rám és a segítségemre.

hogy minél többet tudjak meg arról, ahonnan származnak. Előbújik belőlem az antropológus, és ez hihetetlenül izgalmas kutatás.

Pár év választ el a nyugdíjas éveimtől, és úgy tűnik, hogy a sors különös fordulataival találkoztam. A válságos évek után úgy döntöttem, hogy tanári pályára lépek Magyarországon, és ezzel egy új fejezetet nyitottam az életemben. Az iskolában, ahova kerültem, a gyerekek szívből fogadtak, és alig várják, hogy találkozzanak velem az órákon. Meséim a szafariról és az utazásaim kalandjairól lenyűgözik őket, és mindig izgatottan hallgatják a történeteimet. A tanítás nem vált a rettegett kudarcélményemmé, ahogyan azt korábban féltem, hanem egy olyan élménnyé, ahol nap mint nap inspiráló visszajelzéseket kapok a diákjaimtól. Ez a támogatás és lelkesedés rendkívül motiváló számomra, és megerősíti bennem a tanári hivatás iránti szeretetet.

Az egész nyarat mindig Tanzániában töltöm, és ezalatt két csoportot kísérek, a téli szünet alatt pedig egyet.

- Tehát ez végül boldog befejezés lett?

A múmiák ugyan elhagytak, de ekkor lépett az életembe egy új szerelem: Tanzánia. A sors, hiába voltak nehézségeim, végül kedvezett nekem, és csodás dolgokhoz vezetett. Ami igazán lényeges, hogy bátorságot merítettem, és kiléptem a megszokott keretek közül, mertem új irányt venni.

Mindenkinek, aki mély válságban van, azt javaslom, hogy egyszerűen csak akkor tudunk a meleg dagonyából kimászni, ha merjük vállalni a komfortzónánk elhagyását, ha elengedjük a kapaszkodókat, és ha köd is vesz minket körül, akkor is lepünk és megyünk előre.