Oroszország sokkal közelebb van hozzánk, mint azt elsőre hinnénk | #moszkvater
Oroszország felfedezése gépjárművel kalandos vállalkozás, ugyanakkor nem lehetetlen küldetés. Az ország hatalmas területein belül található egy igazán különleges szeglet, amely meglepően közel fekszik hozzánk: ez pedig nem más, mint a félmilliós Kalinyingrád és annak varázslatos környezete, amely Magyarország negyedét is magába foglalja. Milyen izgalmas turisztikai célpont ez! Különösen érdekes lehet azok számára, akik az orosz kulturális örökségre kíváncsiak. Tehát készen áll a kalandra? Csatlakozzon hozzánk, és fedezzük fel együtt a kalinyingrádi exklávé rejtett kincseit!
Kalmár Szilárd írása a #moszkvater.com számára
Kalinyingrád Königsberg néven a második világháború végéig német város volt, Poroszország fővárosa. Ahogy közeledett a front, úgy menekültek el az itt élők Németország belső területeinek irányába. Aztán Adolf Hitler úgy döntött, hogy a város Budapesthez hasonlóan erőd lesz, és azt az utolsó tégláig védeni kell. Meg is tették. Kalinyingrád 1945 elején szabadult fel a nácizmus alól, a romok között mindössze 20 ezer ember maradt ezen a területen. A szovjetek egy darabig gondolkoztak, hogy mit is csináljanak itt, kiadtak például még német újságot is, aztán döntöttek. A megmaradt német lakosságot Németországba telepítették, aztán megkezdték Königsbergnek, valamint a környezetének az újjáépítését és betelepítését. Katonai és haditengerészeti bázisok létesültek. Mivel a balti államok akkor a Szovjetunió részei voltak, így a terület zárvány jellege nem alakult még ki, csak a rendszerváltást követően jött el a jelenlegi elszigetelt állapot.
Kalinyingrád elmúlt negyven éve viszonylag elhanyagolt témának számít. Az itt tapasztalható események szorosan összefonódnak az Oroszországra jellemző átfogó folyamatokkal.
A város megközelítése Magyarországról többféle módon lehetséges: közúton, repülővel, vagy viszonylag rövid buszos utazással. Mi motorral vágtunk neki az útnak, átszelve Szlovákiát és Lengyelországot. Autóval az 1000 kilométeres távot egy nap alatt is teljesíthetjük, de ehhez nem árt némi önsanyargatás, amit nem mindenki élvez. Mi inkább a kényelmes utazást választottuk: egy napot Czestohowában töltöttünk, majd Gdanskban két felejthetetlen nap várta ránk.
Mire van szükség a belépéshez? Elengedhetetlen az útlevél és a vízum. Szerencsére a vízum megszerzése viszonylag egyszerű folyamat. Az e-vízum online igényelhető, ami csupán egy órát vesz igénybe, és angol nyelven is elérhető. Az ára körülbelül 18 ezer forint. A benyújtást követően néhány napon belül értesítést kapunk a döntésről. Emellett fontos nyilatkozni a szálláshelyről is; ezt a legelterjedtebb orosz szállásfoglaló alkalmazáson, az Ostrovokon keresztül érdemes intézni. A vízum igénylésekor elegendő, ha megadjuk a szállás nevét és a foglalási számot.
"Fontos, hogy a vízumhoz nem kérnek biztosítást, azonban a szankciók miatt semmiféle biztosításunk nem érvényes Oroszország területén"
Jelenleg nem rendelkezünk társadalombiztosítással, és sajnos a gépjármű kötelező biztosítása sem érvényes. Bár léteznek olyan biztosítók, amelyek kínálnak lehetőségeket ezen a területen, a külföldi tartózkodásunk alatt sajnos semmilyen segítséget nem nyújtanak, ha váratlan esemény történik. Az AXA biztosító például csak akkor térít, ha hazatérve benyújtjuk a számlákat, és azokat mérlegelik, hogy kifizetnek-e belőlük valamit. Kivételt képez a Balta biztosító, amely valószínűleg észt eredetű, Budapesten egyetlen helyszínen elérhető, és 12 ezer forintba kerül főként. Mi viszont egy alapos internetes utánajárás után egy orosz biztosító mellett döntöttünk, amely 35 ezer eurós keretig kínál egészségbiztosítást, beleértve a fogászati ellátást is. Ennek ára két főre 11 ezer forint volt. Online lehetőség van autóra és motorra is biztosítást kötni, de ez fölöslegesnek és drágának tűnik. A határon egyelőre nem kérik a biztosítást, és már az első benzinkúton is megköthetjük bármilyen szükséges biztosítást.
Gdanskból másfél-két óra alatt érhetünk el a határhoz, ha motorral vágunk neki az útnak. Az átkelő neve Mamonovo-2, és jó hír, hogy nyitva van. Elblongnál az autópályáról letérve egy csendes, szinte elhagyatott országútra kanyarodunk, amely talán egy apró település mellett halad el. Orosz autók sehol sem láthatók, sem érkezők, sem távozók. A szankciók nemcsak a vállalatokat, hanem a magánszemélyeket is érintik, hiszen az orosz tulajdonú járművek elkobzása vár a lengyel földre lépőkre.
A határhoz érve néhány autó várakozik előttünk, és a sorompón belül is hasonló a helyzet. Eleinte azt gondoljuk, hogy hamarosan átjutunk, de a haladás egyelőre elmarad. Feltételezzük, hogy a lengyel hatóságok szándékosan lassítják a kiléptetést, de hamarosan kiderül, hogy ez nem így van. Az orosz oldal előtt sorakozó autók, akikkel együtt érkeztünk, szintén megálltak. Majd négy hosszú órán keresztül mindössze 5-6 autó jut át. Az orosz határellenőrök rendkívül alaposan végzik a dolgukat. Szigorúak, de egyben kedvesek is. Minden egyes autó utasától részletesen érdeklődnek a gyógyszerek és vitaminok dobozának tartalmáról. Az utolsó csomagunkat is ki kell pakolni, és végül egy nyomtatványt adnak a kezünkbe, amin angol nyelven kell nyilatkoznunk a gépjárművünkről, annak adatairól és értékéről; szerencsére ehhez egy segédlet is van kiragasztva. Az angol nyelvű kommunikáció viszont nem jellemző, ami orosz nyelvterületen máshol is gyakori tapasztalat.
Ötórás procedúra után végre átlépjük a határt. Szerencsénkre hétköznap érkeztünk, így viszonylag zökkenőmentesen haladunk. Néhány nappal később egy magyar pár, aki hétvégén próbálkozott, már egészen más élménnyel találkozott: 20-25 autó várakozott előttük, és a sorban állás 12-15 órát is igénybe vehetett. Ők végül inkább visszafordultak.
A határ átlépése után egy szürreális orosz táj fogad minket, ahol a naplemente fényei sejteket bontanak a néptelen úton. Az idő sürget, hiszen szállásadónk már jó ideje vár ránk, és a bizalmatlanság szikrája is felcsillan benne, hogy valóban megérkezünk-e. Betérünk az első benzinkútra, ami balra található. Az élmény teljesen eltér a hazai kutaktól: a választék szegényes, a hot dogok hiányoznak, viszont melegszendvicsekből van néhány. Egy fiatal hölgy üldögél egy kis asztal mögött, aki biztosítást köt, és néhány perc múlva már a kezünkben is tartjuk az OSAGO-t, ami a helyi kötelező gépjármű felelősségbiztosítást jelenti. Az internetelérés luxusnak számít, ezért inkább kikapcsoljuk a mobilokat. Később derül ki, hogy az One szolgáltató furfangos módon automatikusan aktivál egy drága szolgáltatást, és minden kint töltött napra napijegyet számláz. Itt nem elég csak kérni, hogy legyen internet, inkább azt kell mondani: ne legyen, ha nem akarunk váratlan költségekkel szembesülni.
A telefonra offline verzióban is használhatóan letöltve a Google és a Yandex térkép is. Utóbbit használjuk. Elvileg egyenes út visz Kalinyingrádba, mégis mellékutakon haladunk. Legalább látunk is valamit az országból. Néhány fotó erejéig egy világháborús emlékműnél állunk csak meg, aztán sietünk tovább.
Kalinyingrádba érve olyan érzés fog el minket, mintha húsz évvel ezelőtti Nagyvárad vagy Kolozsvár utcáit rótnánk. Az atmoszféra kissé zűrzavaros, de tele van izgalmakkal. A régi macskaköves utcákon végigfutó villamosok zaja, a levegőben terjengő erős, karakteres szmog, mind-mind visszarepítenek egy másik korba. A város keleties pezsgése magával ragadó, ideális hely a motorozásra. Későre jár az idő, de a nap még mindig ragyog az égen.
A bérelt lakásunk a város szívéhez közel helyezkedik el, mégis egy nyugodt, csendes lakótelep része. Amint megérkezünk, Uljana és kamasz fia is úton vannak, ő a biztonsági tartalékunk, hiszen beszél angolul. Végül azonban nem lesz rá szükség, mert az orosz nyelvet is könnyedén használjuk a kommunikációhoz. Sőt, sokkal több mint puszta információt cserélünk: valódi érdeklődés mutatkozik irántunk, hogy kik vagyunk és honnan érkeztünk. Láthatóan értelmiségi középosztálybeli emberek, ám Magyarországot szinte teljesen ismeretlen területként kezelik. Meglepődnek, hogy hazánkban még nem vezették be az eurót, és a magyar ezer és ötszáz forintos bankjegyeket egzotikus pénzként szemlélik. A rubelért már Pesten váltottunk, és némi keresgéléssel a belvárosban olyan árfolyamokat találunk, amelyek megfelelnek a kalinyingrádi viszonyoknak.
Kiemelkedően lényeges, hogy Oroszországban a bankkártyák nem funkcionálnak. Csak annyi készpénz áll rendelkezésünkre, amennyit magunkkal tudunk hozni. Amennyiben ez elfogy, komoly kihívással nézünk szembe, hogy újra pénzhez jussunk a túlélés érdekében.
Uljánáék búcsút intenek, és megmutatják, merre található a legközelebbi Eurospar, ahová vásárolni fogunk. A kínálat és a kiszolgálás hasonló a miénkhez. Azonban némileg frusztráló, hogy állampolgárként az Unió büntetéseit kell elszenvednem: nincs érvényes biztosításom, a bankkártyám használata sem lehetséges, míg egy uniós multinacionális vállalat zavartalanul termelheti itt a profitját.
Az árak hasonlóak az itthoniakhoz, a vásárolt termékek minősége mintha jobb lenne, mint az itthoni hasonló termékeké. Este kilenc óra van, sört vásárolni nem lehet, az eladó szabadkozva teszi félre, azt mondja, hogy bárokban vásárolhatunk. Nem annyira fontos, marad a kvász. Bárok vagy italboltok, kocsmák egyébként se nagyon vannak. Miként nincs utcai alkoholfogyasztás se, lerészegedett embereket se látni.
Másnap reggel azonnal útnak indulunk a tengerhez. Célunk Jantár városa, amely a borostyánkő-bányászat szívében helyezkedik el, és nemcsak népszerű turistacélpont, hanem itt található a legnagyobb és legpompásabb strand is. Az úton egyfolytában kocsisorokkal találkozunk, pedig hétköznap van, de úgy tűnik, sokan szeretnék kihasználni a harminc fok körüli "forróságot".
A városka varázslatos, tele van különleges boltocskákkal, ahol gyönyörű borostyánkő ékszereket kínálnak. Az árak sajnos nem éppen barátiak, de a kínálat lenyűgöző szépsége mindenképpen megéri a befektetést.
A strand tényleg gyönyörű, sokan tartunk ide, mögöttünk egy kislány meglátva a tengert izgatottan kiabálni kezd, "more, more, more!". Mivel éhesek vagyunk, beülünk az első pizzéria jellegű helyre. A grúz borscs nagyon finom, olyan, mint egy sűrű pörkölt kevés zöldséggel. A pizzával sincs probléma. Fizetünk úgy 13 ezer forintot, tíz százaléknyi jattot adok, azaz 300 rubelt, a fiatal lány 1 százast vesz el, nagyon meglepődik és meghatódik, hogy ilyen sokat adunk, de győzködni kell, hogy eltegye a teljes összeget.
A parton sorakoznak a fehér fakeretes, baldahinos napozók, amit sezlongiként ismerünk. Megérdeklődöm, mennyibe kerülnek, és a válasz 5000 rubel, ami picivel több mint 20 ezer forint. Számunkra ez elég borsos ár, de úgy tűnik, a helyieknek nem annyira. Sajnos az ernyőbérlés már nem lehetséges, mert elfogytak, így csak két üres műanyag napozóágy maradt számunkra. Költségek ide vagy oda, elhelyezkedünk, és egészen szórakoztató látványt nyújtunk a strandon motoros ruházatunkban. Később kiderül, hogy ez a két napozóágy valójában ingyenes.
A tenger itt valahogy nem a legelragadóbb látvány. Első pillantásra azt hihetnénk, hogy a Balti-tenger nem tartogat különleges szépségeket, de ahogy felfedezzük a környéket, egyre inkább rábukkanunk varázslatos partszakaszokra. A víz hűvös, de egyáltalán nem elviselhetetlen. A strandolás élménye semmivel sem marad el a megszokottaktól. Az időjárás kellemes, nem túl forró, így mindenki bőrén szép piros árnyalatok kezdenek megjelenni, és hamarosan én is csatlakozom ehhez a színes palettához.
Öt óra körül folytatjuk utunkat, célunk Oroszország legnyugatibb városa, Baltyijszk. Ez a kikötőváros a Balti Flotta otthona, és a hangulata egyedi varázslattal bír. Hosszú sétával érjük el a móló végpontját, ahol megállunk, hogy együtt csodáljuk a naplementét. A hely egy kicsit Fonyódra emlékeztet, de itt minden nagyobb léptékű. Velünk együtt húsz körüli ember gyűlt össze, a társaság vibráló, de a légkör nyugodt. Az egyik barátunk egy szatyorból húz elő söröket, míg a többiek csendben figyelik, ahogy a napkorong lassan a vízbe süllyed, és egy halászhajó is lágyan ringatózik a tengerre kiúszva. Az este varázsa mindannyiunkat magával ragad, ahogy a világosság fokozatosan átadja helyét az éjszakának.
Hazafelé tartunk, és a kisváros főutcáján feltűnik az egyetlen Lenin szobor, de most nem állunk meg, mert már késő van. Gyors vásárlás a SPAR-ban, majd egy órás út vár ránk Kalinyingrád felé.
Az utak állapota általában kedvező, bár sok helyen éppen felújítások és új építkezések zajlanak. Az orosz nép, amely mélyen gyökerezik a természet iránti szeretetében, talán ezért nem vágja ki a régi fasorokat, amelyek még a német időkből maradtak ránk. A betonút szépen, a fák tövéig nyúlik, mintha tisztelegne előttük. Jelenleg a forgalom intenzív, a kocsisor még este is folyamatosan hömpölygő. A legtöbb sofőr kulturáltan közlekedik, de sajnos nem hiányoznak az eszetlen előzgetők sem, akik a szabályokat figyelmen kívül hagyva próbálnak haladni.
Már sötétben érkezünk a városba, a nappali harminc fokos "hőség" után a hűvösebb éjszaka üdítő változást hoz. Az utcák szinte mind le vannak locsolva, ami motorral közlekedve nem a legelőnyösebb, hiszen a régi macskaköves utak csúszósak és veszélyesek. Ahogy a házigazda visszaúton meséli, ezek az utak jelentik a legnagyobb kihívást a város lakói számára. A helyiek csak "bumm-bumm strasszénak" hívják őket, utalva a német idők örökségére és a jellegzetes, zötyögő hangzásra, ami minden motoros áthaladásakor felcsendül.
A tartózkodás harmadik napjára is jó időt mondtak, így ismét a tengerpart, és ismét egy kisváros következik, Zelenogradszk. Ennek a helynek óriási szerencséje, hogy itt és nem Európa "nyugati" felén található országban van. Az iparszerű tömegturizmus, ha elérné ezt a várost, kivégezné. Az Európai Unióban általános, Budapestet is fojtogató "sáskahad turizmus" Oroszországra nem jellemző. Kalinyingrádban nem is látni például
Nehéz megkülönböztetni a turistákat a helyiektől, hiszen a városban szinte kizárólag orosz látogatók fordulnak meg. Ez viszont nem hátrány, sőt, a város karakteréhez jól illeszkedik. Például a lengyel Gdansk belvárosa már szinte teljesen a turisták birodalmává vált, ahol az emberek folyamatosan áramlanak, és mi is észrevétlenül sodródunk a tömegben. Ezzel szemben Kalinyingrád egy élő, vibráló város, ahol a mindennapi élet és a látogatók harmonikusan megférnek egymás mellett. Zelenogradszk szintén népszerű úti cél, de még mindig megőrzi elviselhető, élhető jellegét. Igazán szerethető hely, különösen, ha vonz bennünket a város legfőbb látványossága.
Reggel indulunk útnak. Harmadik napunkat töltjük ebben a városban, de még mindig csak a felszínt karcoltuk meg. Kényelmes tempóval sétálunk az Északi Pályaudvar felé, ahol a napfényben csillogó szocialista lakótelepünk szépsége még mindig lenyűgöz. A tömbházak előtt virágzó kertek díszlenek, mintha a természet próbálná felvidítani a szürke betonrengeteget. A lakótelep belső részein olyan érzés fog el, mintha az idő megállt volna, a régi orosz-szovjet életérzés mindenütt jelen van. Az Északi Pályaudvar valóban a város szíve, ahol az emberek folyamatosan jönnek és mennek. Mi is besétálunk, és a jegyvásárlás során egy pillanatra megáll a világ: a tömeg, a detektoros kapu, az emlékek a közelmúlt terrorcselekményeiről. Rémülten tapasztalom, hogy a zsebemben ott lapul a bicskám, de a biztonsági őrnek ez nem okoz meglepetést, sőt, csak mosolyog a dolgon. Jegyet vásárolunk, a harminc kilométeres távolság ára meglepően kedvező, jóval olcsóbb, mint otthon. Az állomás tisztasága lenyűgöző, se szemét, se csikkek nem találhatók sehol. Itt még nem hódították meg a füstölhető alternatívák a köztereket. Természetesen van mosdó is, ami tágas és makulátlan. Ilyen állapotokkal Magyarországon ritkán találkozik az ember.
"Van pár perc, amíg megérkezik a vonatunk, óránként egy normál személyvonat és egy gyorsított járat megy Zelenogradszk irányába. Megnézek egy indulásra váró szerelvényt. Modern motorkocsi,
A mi vonatunk a város másik felében levő Déli Pályaudvarról érkezik, az első vágányra, ami szintben lejjebb van, mint a többi vágány, mert a két pályaudvar közti összeköttetést részben alagúttal oldották meg. Mivel szép időt mondanak, ezért rendkívüli a tömeg. A vonaton páran állva maradunk. Ez a vonat is "fecske", egyik oldalon négy, a másikon kettő szék több sorban, de nem zsúfolt. Sok fiatal megy a tengerhez. Valószínűleg egyetemisták. Nem hangoskodnak, lázadásuk kimerül abban, hogy a földön ülnek. Kisebb településeket érintünk, hamarosan nekem is jut ülőhely.
Kiszálláskor látom, hogy mekkora tömeg utazott. Araszolva haladunk a kijárat felé. Közepén feltűnik egy idősebb, jól szituált férfi, kerékpárját tolja, de imbolyog. Láthatóan ittas, az emberek szemében a legmélyebb megvetést, undort látni. Van ilyen itt is, de általánosnak egyáltalán nem mondható.
Az állomást elhagyva nyüzsgő térre érkezünk. Itt már akadnak turistavadászok, ők láthatóan olyan magánemberek, akik saját autóval vállalkoznak, hozzák és viszik az embereket az innen induló Kur-földnyelvhez. Minket azonban ma még nem ez érdekel, hanem maga Zelenogradszk. Az idő viszont elromlott, hideg szél, fekete felhők, júniusban indultunk, októberben érkeztünk. Legalábbis ezt érezzük. Először tehát valami melegebb felsőt kell venni a helyi piacon. Érdekes hely. Van itt is turistáknak szóló vásársor, de az árak már mérsékeltek, lehet venni jobb áron borostyán ékszereket is. Fiatal eladólány, folyékonyan beszél angolul, ez nagyon ritka. Kisebb vargabetűk után jutunk el a belvárosba. Pontosabban végig ott voltunk, a látnivaló azonban egy hosszabb utca és a tengerpart.
"Zelenogradszk Cranz néven szerepelt a második világhírű végéig. A szovjetek bosszújától való kollektív félelem erre a városra is hatással volt, az itt élő németek többsége is elmenekült. Azonban szerencsére ez a város jobban átvészelte a háborút, megőrizte német kisvárosias karakterét"
Az ide beköltözők létére is hatással volt az "örökség". Oroszos ugyan a város, de ha körülöttünk németül beszélnének, elhinnénk, hogy Németországban vagyunk. Ez a fajta lelki kötődés a német örökséghez, ha nem is látványosan, de jelen van. Kalinyingrádot a helyiek egymás közt például csak "König"-nek hívják.
Zelenogradszk főutcájának elején kis tér. Közepén installáció, mely egyszerre emlékezik a 80 évvel ezelőtti győzelemre és mai háborúra. Egymás mellett a nácizmust legyőző vöröskatona és a ma Ukrajnában harcoló orosz fegyveres. Időnként jönnek páran, csinálnak itt pár képet, de a többség nem nagyon foglalkozik vele.
"Ritkán találkozni háborús propagandával, és a Z betűt csupán néhány járművön láttam eddig. A mindennapi életben nem igazán van jelen."
A világháború utáni diadal kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen mindenhol fellelhető a 80. évforduló megemlékezése. Az események nem csupán a múltat idézik, hanem fontos üzeneteket is közvetítenek a jelen számára. Gyakran hallani a világháborús vöröskatonáktól azt a határozott kijelentést, miszerint: "A győzelem a miénk lesz!" Ez a mondat nemcsak a történelmi kontextusban, hanem az aktuális küzdelmekben is inspirálóan hat.
Zelenogradszk azonban már csak alapkarakteréből kifolyólag is olyan város, ahol nagyon nem lehet tere ilyesminek. Ebben a városban ugyanis egyetlen rendkívül fontos dolog van, a macskák. Minden róluk szól. A szuvenírboltok, a graffitik, sőt még a csatornafedelek is. Ez a város az övék. Az itt élők elfogadták, hogy az ember egyik legfontosabb társának szeretete lesz a városképet meghatározó tényező. Nem tudom mikor és hogyan alakult ez ki, de az biztos, hogy nem pusztán néhány évvel ezelőtti marketingfogásról van szó. A bolti eladó vagy a macskamúzeum - igen ilyen is van - őre is láthatóan szenvedélyesen szeretik a macskákat.
A főutcán sétálva legalább 20-25 macskára bukkanhatunk, mindegyikük kerekded formájú, oroszos hosszú szőrű cicák, akik láthatóan jól vannak. Nem ijednek meg, sőt, örömmel fogadják a simogatást. Etetőtáljaik mindig tele vannak, és kis, kényelmes lakosztályeikben pihenhetnek, élvezve a napfényt és a gondoskodást.
A mellékutcák felfedezésekor is hasonló élményben lehet részünk. A turisták hada itt is jelen van, ám a hely hangulata mégis elviselhető, sőt, valami igazán különleges vonzza a figyelmet. Az itt tapasztalt őszinte szenvedély és szeretet olyan mértékű, hogy az már önmagában is tiszteletet érdemel. Például a macskamúzeumban nemcsak hazai macskás relikviák és használati tárgyak találhatóak, hanem a világ minden tájáról összegyűjtött macskás kincsek is. Az egykori világítótorony falai között bújnak meg ezek a csodák, és még a mosdóban is macskás wc-deszkák díszlenek a falon. Nyilvánvaló, hogy itt jóval többről van szó, mint csupán kereskedelmi tevékenységről; ez egy igazi szeretetteljes közösségi élmény.
A tengerparti sétány hosszú, az óriáskerék magasan tornyosul, miközben a szél vadul cibálja az orosz zászlókat. A viharos, hűvös vízben fürdőző emberek látványa igencsak jellegzetes, szinte már orosz szokás. Ezt a kalandot inkább kihagyjuk, és a vasútállomás közelében egy gyorsétteremhez térünk be. Az ínycsiklandó litván borscs, amely a belorusz halodnyik szellemét idézi, valódi ízélményt nyújt. A pelmenyi is pompás, minden falat egy kis öröm. Az eladónő kezdetben kicsit távolságtartó, de végül beszélgetésbe elegyedik velünk, hiszen nem mindennapi, hogy külföldiek lépnek be ebbe a kis helyre. Amikor megtudja, hogy Magyarországról érkeztünk, szinte megdöbbent, és kérdésekkel áraszt el bennünket, hogy mit kereshet egy külföldi itt, Európa ezen izgalmas kis városában. Közben eszünkbe jut, hogy a közelben fekszik a Kur-földnyelv, a kontinens egyik lenyűgöző természeti csodája, amelyet mindenképpen szeretnénk felfedezni.
Hazafelé ezúttal is vonattal utazunk. A mozdonyvezető, mikor elindulunk, kedvesen bemutatkozik és üdvözli az utasokat. Este végre lesz alkalmunk egy sétára Kalinyingrádban. Bár már későre jár az idő, a nappali fény még mindig ragyog körülöttünk.
"Napok óta itt vagyunk, de először jutunk el a városközpontba. A főtéren szép győzelmi emlékmű, minden irányban emlékezés a világháborús győzelemre. Ez ma hangsúlyosabb talán, mint az előző rendszerben. Az egykori diadalra jellemző vörös színt ugyan háttérbe szorította a Szent György-szalag narancs feketéje, de az orosz emlékezetpolitika nem írja át a múltat, nem tagadja el a tényt, hogy a nácizmust legyőző történelmi erő a bolsevizmus volt"
A főtér impozáns megjelenése bárhol Oroszország területén megállná a helyét. A rendszerváltás után azonban ezt a helyet komoly átalakulás érte, eredményeként egy hatalmas pravoszláv templom és számos pláza került ide. A plázák egymásra rétegződnek, de érdekes módon mindegyik tele van látogatókkal, így a viszonylag kicsi területen sok üzlet található. Oroszország e tekintetben jól illeszkedik Kelet-Közép-Európa képébe, hiszen a "plázázás" itt a legnépszerűbb szabadidős tevékenység. A helyi boltláncok hiányoznak, de más néven találkozunk ugyanazokkal a termékekkel, és az emberek lelkesen keresik a "fast fashion" boltjaikat. Betérünk egy drogériába, ahol a Krasznaja Moszkva parfümöt keressük. Az eladó, egy negyvenes éveiben járó nő, nevetve reagál, hiszen emlékszik még a régi időkre, de meglepődik, hogy valaki még mindig vásárolna ilyesmit.
A belváros vibrál az élettől. Néha magamutogató autósok gyorsítanak a lámpánál, dübörög a zene az autókból, ami kicsit intenzívebb, mint nálunk, de ez a városi életérzés szerves része. Motorosok is felbukkannak, hangosak, ám számuk nem túlzottan magas. A főtéren egy tucatnyi fiatal gyűlik össze, leállnak, beszélgetnek, élvezik a pillanatot. Az autók és motorok a jólétet tükrözik, és a helyi középosztály szélesebb, mint a hazai. A 20-25 év körüli járművek dominálnak, ami azt sugallja, hogy sokaknak van még pénze autóra és annak fenntartására. Azonban a tízmilliós értéket meghaladó, új vagy majdnem új autók száma jóval alacsonyabb, és a luxus kategóriájú járművek is inkább az idősebb modellek között találhatóak.
"Rengeteg izgalmas új kínai autó érkezett a piacra."
A tömegközlekedés szempontjából a helyzet kedvező: a buszok modern, míg a villamosok többsége már megélt néhány évet, de még mindig jól funkcionálnak. Sajnos azonban nem volt alkalmunk kipróbálni ezeket a járatokat. A digitalizáció terén itt sokkal előrébb járnak, sehol sem találkoztunk a hagyományos jegyekkel. Mi, a szankciók következtében, nem tudunk kártyával fizetni, így esélyünk sincs a helyi alkalmazások használatára sem. Az ingyenes wifi elérhetősége jónak mondható, de a legtöbb helyen csak orosz mobiltelefonokkal lehet csatlakozni, ami megnehezíti a dolgunkat.
"Külföldi állampolgárok számára az orosz SIM kártya beszerzése nem könnyű feladat, ami a közelmúltban történt terrorcselekmények következménye."
Utazásunk negyedik napján elérkezett az idő, hogy alaposabban felfedezzük Kalinyingrádot. Én nem tartozom a klasszikus turisták közé; számomra sokkal izgalmasabb, ha a helyi életet tapasztalhatom meg, mintsem a múzeumok falai között bolyongani. Az embereket figyelve, az utcák nyüzsgését átélve, valamint a turizmus által elkerült városrészeket felfedezve találom meg az igazi értékeket. Kalinyingrád utcáit a szovjet építészet uralja, bár ez a betonrengeteg meglepően rendezett, számos zöld terület, park szegélyezi a járdákat. Hosszú sétát teszünk a Lenin sugárúton, ahol szép boltok sorakoznak, és több szuvenírbolt is vár ránk, tele vicces pólókkal. Itt nincsenek tolakodó árusok, inkább egyfajta csodálkozás és tisztelet övezi a külföldi látogatókat. Az orosz emberek udvariasak és kedvesek, ha beszélgetésbe elegyedünk velük. Ugyanakkor érdekes megfigyelni, hogy amikor a közlekedésről van szó – legyen az gyalog vagy autóval – mintha eltűnne ez a kedvesség. Az általunk megszokott, túlságosan udvarias közlekedési etikett itt ismeretlen, és a járművezetők, gyalogosok egyaránt úgy tűnik, nem igazán veszik észre egymást. Ez a furcsa kettősség ad egy különös színt az élményeinknek.
"A város egyik fő látnivalója az egykori evangélikus katedrális. Mivel ez Kant filozófus városa, emlékezetét nagyon aktívan ápolják"
A katedrálisba azonban nem jutunk be, a helyi egyetem diplomaosztó ünnepsége miatt. Impozáns, szép rendezvény, hasonló, mint a világ bármely pontján. A nagy park minden szeglete erről szól, tízpercenként csendül fel a szovjet himnusz, ami ugye az orosz is, pusztán a szöveget írták át.
Ez már a város szívében található, ahol a belföldi látogatók számos élménnyel gazdagodhatnak. A Halászok utcája a központi látványosság, amely modern építészeti stílusával mégis a Hanza városok régi porosz építkezési hagyományait idézi meg. A folyóparti sétány különösen vonzó, igényes kialakításával pedig tökéletes helyszínt kínál a pihenésre és a város felfedezésére.
Impozáns épület a zsinagóga. Ide bemegyünk, természetesen itt is detektoros ellenőrzés, biztonsági őr. Kihátrálnék, mert a bicskámat itt is belépési problémának érzem, de a biztonsági őr szerint az itt se probléma. Mint kiderül, óránként van vezetés, az idős pénztáros hölgy azonban nem hagyja, hogy elmenjünk, szerinte a 45 perc kiváló lehetőség egy jó ebédre náluk. Tipikus kelet-európai jiddis gasztrokultúra fogad minket, érdekes egy magyar számára.
A körbevezetés során hamar kiderül, hogy valójában egy előadásra vagyunk hivatalosak, ahol egy fiatal rabbi osztja meg gondolatait. Hosszan beszél, de sajnos csak keveset értek a szavaiból. Számomra meglepő, hogy fedetlen fejjel is tartózkodhatunk a helyszínen; szerencsére a feleségem a nap ellenére hozott magának egy sapkát, így azt kölcsönözöm el. Amikor az előadás véget ér, arra számítok, hogy az emberek azonnal távoznak, mintha ezzel jeleznék, hogy az egész senkit sem érdekelt. Ezzel szemben a közönség – mintha egy szovjet gyár értekezletén lenne – aktívan hozzászól, kérdez és véleményeket formál. Ez a jelenség számomra meglepő, hiszen nálunk ilyesmivel ritkán találkozni. A rabbi irányába mutatott figyelem és tisztelet is felfedezhető a hallgatóság részéről. Még a kérdezz-felelek szakasza közepén járunk, amikor mi távozunk. A kiállítást is megtekintjük, amely szép és informatív, angol nyelvű magyarázatokkal is ellátva. Az egyéni sorsokon keresztül bontakozik ki a helyi zsidóság története, életük és tragédiáik...
A város lenyűgöző méretekkel bír, és a séták során az idő szinte észrevétlenül repül. Gyönyörű parkok és számos vízparti terület várja a látogatókat, mindezek mellett pedig különféle látnivalók találhatók itt-ott. A
Mivel Magyarországon rendszeresen foglalkozom a világháborús szovjet emlékművek karbantartásával és felújításával, most egy különleges helyszínt látogatunk meg. Ez az emlékmű 1500 hősies katona emlékét őrzi. Königsberg, ahogy korábban említettem, egy rendkívül erős német erődítmény volt, amelynek elfoglalása kulcsszerepet játszott Berlin ostromában. A védelem áttörése csak úgy volt lehetséges, ha a támadók egyszerre rohamoznak, miközben tüzérségi pergőtűz zúdul az erődre. Ez a taktika, bár hatékony volt a német védelem megbénításában, sajnos sok szovjet katona életébe került. Azonban ebben a bátor rohamban 1500 szovjet katona esett el, de hősiességük végül megtörte az ellenállást.
Ezen a varázslatos helyszínen számos történelmi emlék vár felfedezésre, mindössze néhány lépésnyire egymástól. A kis ortodox kápolna, amely a környék szívében áll, különösen vonzó számunkra. Amikor belépünk, két idős pap köszönt minket. Az egyikük, akinek arca tele van a bölcsességgel, feláll, és szeretetteljesen bemutatja nekünk a kápolnát. Mesélni kezd Szent Györgyről, aki a bátorság és vitézség szimbóluma. Megosztom vele azt is, hogy Kolozsváron, Erdély szívében, milyen nagy tisztelet övezi ezt a szentet. A légkörben mézillatú gyertya fénye ragyog, ahogy meggyújtjuk, és a kápolna csendes imaterében egy különleges békét érezhetünk.
Hazafelé tartva bemegyünk a "mekibe", a szankciók után "vkuszna i tocsna", azaz finom és kész nevet kapó gyorsétterembe az Északi Pályaudvarnál. Sokan vannak, a kínálat hasonló, mint itthon, de az elmúlt években azért már nagyon más lett. Sorba állunk, éppen akkor végez féltucatnyi matróz és mennek ki az egyenruhás fiatal katonák. Pár másodpercre minden figyelem rájuk irányul, kétméteres, izmos fiatalok, mintha csak egy szovjet háborús festményről léptek volna le.
"Valójában a tengerészeknek itt jelentős tisztelet és megbecsülés övezi a munkájukat."
Egy bolt vásárlói sorában egy ötvenes éveiben járó férfi, akit jól szabott egyenruhája emel ki a tömegből, elbűvölő mosollyal kezdi fűzni a beszélgetést az előtte álló negyvenes nőhöz. A flört határvonalán egyensúlyozó interakció különös, hiszen az orosz kultúrában a nők ritkán mosolyognak idegen férfiakra. Eközben a férj, aki éppen a vásárolt holmikat pakolja egy szatyorba, láthatóan frusztráltan figyeli a jelenetet, ahogy felesége és a férfi között egyre inkább feszültté válik a légkör.
A gyorskajálda világában minden egy digitális táncot jár. Akárcsak otthon, itt is hatalmas érintőképernyőkön állítjuk össze a vágyott fogásokat, majd jöhet a fizetés. Természetesen bankkártyával, ami azt jelenti, hogy ha elrontottunk valamit, csak egy gombnyomás és máris kezdhetjük elölről. De legalább tudjuk, mit szeretnénk enni! Csak egy pénztár van, ahol lehetőség van készpénzes tranzakcióra is, de a helyzet zűrzavara miatt ez nem a legkényelmesebb megoldás. Mögöttünk áll egy férfi, aki észreveszi, hogy külföldiek vagyunk, és felajánlja a segítségét. Kedves gesztus, de sajnos ő is csak oroszul tud. Amikor végre tisztázzuk, hogy a magyar rösztli oroszul a falusias krumpli megfelelője, hirtelen minden akadály elhárul, és a rendelések végre helyet kapnak az étterem forgatagában.
"Az ételek gyorsan érkeznek. Minőségüket tekintve hasonlítanak a hazai
Kalinyingradi tartózkodásunk ötödik napját is a városban töltjük. Kicsit belefáradva a látnivalók utáni rohangálásba, csak sétálgatunk. Az internet segítségével megtaláljuk például az egyetlen helyet, ahol vásárolhatunk Krasznaja Moszkva parfümöt. Idehaza a többség ezt az illatot nem is ismerte, mégis szinonímája lett a pacsulinak. Egy évvel korábban Bresztben egy parfümériában találkoztunk ezzel először, akkor kifejezetten túlárazva vehettük meg. Kalinyingrádban egy egykori gyárszerű épület alagsorában találjuk meg a boltot. Idősebb, kedves hölgy örömmel fogad minket, abból a generációból való, amely még a szovjet időszakban szocializálódott. Ők nyitottabbak, beszédesebbek és érdeklődők. Sokat elmond arról, amit árul. Sok dolog csak azért extra drága, mert az orosz termékhez külföldről hozzák a díszdobozt. A bőség zavarában végül annyira elveszünk, hogy csak azt nem vesszük meg, amiért mentünk, a parfümöt. Innen katonai boltokba megyünk, pólókat, tépőzáras ruhamatricákat keresek. Olyanok ezek a helyek inkább, mint nálunk egy sportbolt, a kínálat is nagyjából az, ami nálunk a túraboltokban. Egy helyen van "katonásabb" kínálat, de itt se olyan széles. Amit találunk nagyjából olyan, hogy kis utánajárással itthon is beszerezhetőek.
Ez a nap szinte céltalanul telik, mintha csak sodródnánk az időben. Az estéhez közeledve azonban betérünk egy helyi gyorsétterembe, amit csak "sztalovnyiknak" hívnak.
Valóban, a tálcás szolgáltatás egy különleges élményt nyújt a pult előtt, de a kínálat igazán kiemelkedő, mind az éttermek színvonalát, mind a mennyiséget tekintve. Az árak viszont elképesztően kedvezőek. Három fogás, egy üdítő, mindössze két fő részére kevesebb mint 7000 forintért! Ilyen minőségben és áron itthon szinte lehetetlen hasonlót találni.
Tartózkodásunk utolsó napján ismét útra keltünk Kalinyingrádból, ezúttal vonatra pattantunk, célunk pedig a gyönyörű Zelenogradszk városa volt. A vonat tele volt utasokkal, de a hazához képest szédületes sebességgel haladt, jogosan viselve a "fecske" nevet. Az utastájékoztatón megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a sebességünk akár 126 km/h-ra is felgyorsult!
Zelenogradszkból egy távolabbi cél irányába igyekeztünk, a Kúr-földnyelvre. Ez egy mesterséges vékony félsziget, egy német mérnök valamikor a 19. században jött rá, hogy miként lehet megkötni a parthoz közeli, addig mozgásban levő homokpadokat. Így egy talán kilométer széles, hosszan elnyúló félsziget jött létre. A hely érdekessége az, hogy sok itteni fa törzse girbe-gurbán nőtt, és kialakulak a táncoló erdők. Napi célunk ennek és az itteni tengerpartnak a megtekintése lett. Eljutni természetesen nem egyszerű, fokozottan védett terület, sorompós beengedés, különdíj és hosszú várakozás, ha gépjárművel megyünk. Ezt elkerülendő választottuk a buszos megközelítést. Ez csak részben bizonyult jó ötletnek. A busz közvetlenül a vasútállomás melletti buszpályaudvarról 26-os számmal indul, de semmi információt nem találtunk azzal kapcsolatban, hogy jegyet milyen formában lehet váltani. A helyzetet csak nehezítette a tény, hogy nagyon sokan szálltak fel a buszra, a sofőrtől kérdeztük meg, hogy mikor is kell fizetni, mint kiderült leszálláskor. Egyébként eljuthattunk volna privát autóval is a célunkhoz, sokan állnak és ajánlják magukat a busznál, azonban a zsúfoltságtól eltekintve a busz is megfelelő volt.
Ez a késleltetett fizetési rendszer igazán figyelemre méltó jelenség volt. A felszállás zűrzavara mellett izgalmas volt látni, ahogy a hátsó ajtón már leszállt utasok heves vitába keveredtek az első ajtónál, hogy rendezni tudják a számlát. Magyar szemszögből nézve ez a bizalmon alapuló rendszer szinte meseszerű. Itthon a leszállók nagy része valószínűleg inkább a "megúszás" lehetőségével élne.
A Táncoló Erdő megállónál szálltunk ki, és egy kellemes séta után rábukkantunk egy gondosan kiépített erdei ösvényre. Az út előtt szuvenír árusok kínálgatták portékáikat. A helyszín magával ragadó, ám nem különösebben szokatlan; az ember talán több táncot várna a fák között. Érdekes módon, amikor később visszanéztük a fényképeket, felfedeztük, hogy sokkal több kanyargós vonalat és girbegurba formát látunk, mint amennyit a valóságban észleltünk.
Negyedóra alatt el lehetne érni a célt, de a „látnivalók” ennél jóval gazdagabb élményt kínálnak. Célunk a földnyelv tenger felőli oldala, ami elvileg egy gyors sétát ígér, de a valóságban nem ennyire egyszerű a helyzet, hiszen a főútról letérni tilos. A kerékpárúton kell visszafelé haladnunk, ami körülbelül két kilométert jelent. Az út kellemes erdei sétát biztosít. A tengerpart viszont lenyűgöző: elhagyatott, és ez a néptelenség adja különleges varázsát. Százméterenként találkozhatunk egy-egy emberrel vagy családdal. A csendet csak a monoton tengerzúgás töri meg. Hazai viszonylatban szép koranyári időjárás fogadott minket, talán 25-28 fok lehetett – odakint ez már kánikulának számít. A tengerparti séta végén betértünk egy hangulatosnak tűnő helyre, ahol sajnos sört nem kínáltak, és a kávénkra negyven percet kellett várnunk, de végül az sem érkezett meg. Innen gyalog indultunk el egy közeli faluba, ahonnan a buszunk indult. Az falu érdekes és hangulatos, egy romos egykori szovjet kultúrház mellett katonai toborzóplakátok hirdették a múltat, és egy vendéglátóhely is akadt, ahol sört és füstölt halat kínáltak. Itt sem jártunk sikerrel, mert noha nem voltak sokan előttünk, azok, akik ott voltak, mindent kértek. A buszon visszafelé nem volt tömeg, de ülőhelyet nehéz volt találni.
Zelenogradszk szívében, a jól bevált kifőzdénkbe látogattunk el, ahol ismét a friss, hűsítő zöldséglevest és a finom pelmenyit választottuk.
Beszélgettünk néhány szót a tulajdonossal, majd felpattantunk a vonatra. Ez azonban nem volt egyszerű menet, hiszen a tömeg hatalmas volt, mint a heringek egy dobozban, szorosan összepréselődve. A meleg nyári nap, amely mögöttünk állt, nem hagyott sok szabad helyet a helyieknek, akik szívesen kihasználják a napsütést. Nyilvánvaló volt, hogy ekkora tömegben valószínűtlen a jegyellenőrzés, de a kalauz hivatástudata úgy tűnt, ismeretlen fogalom számára. Folyamatosan nyomogatta a számlálót, miközben ügyesen manőverezett előre a tömegen, majd visszatért, amikor újabb utasok érkeztek.
A lehetőséggel élve, hogy a vonatunk a "déli" pályaudvarra érkezik, felfedeztük ezt a városrészt, amely eddig elkerülte a figyelmünket. A terület nagyobb és impozánsabb, "szovjetesebb" hangulatú, mint az "északi" rész. Itt található például a város névadójának, Kalinyinnak a kissé elhanyagolt szobra, ami a helyi történelem múltjára emlékeztet. Néhány perces séta után felfedeztünk egy régi épületet, amely a porosz időszakból maradt fenn. Az út során több szép park mellett haladtunk el, és egy különös férfi is csatlakozott hozzánk. Tiszta karate ruhában, láthatóan elszántan kereste Istent. Megmutattam neki egy templomot, hátha ott megtalálja, de csalódottan közölte, hogy az építkezés alatt áll, és csak munkásokat talál, nem Istent. Végül pénzt kért taxira, de sajnos nem tudtunk segíteni, így búcsút intett nekünk. Ez a találkozás is emlékeztetett arra, hogy a világ minden sarkában találkozhatunk nehéz sorsú emberekkel. Feleségemmel együtt dolgozunk hajléktalanokkal, így már nem lepődünk meg az ilyen helyzeteken.
Csak egyetlen olyan esettel találkoztunk, amely megmaradt az emlékezetemben. A pályaudvar közelében akadt még néhány ember, akik otthontalannak tűntek, de ők is igyekeztek eltitkolni valódi helyzetüket, mintha nem lennének azok, akik valójában. Magyarországon a hajléktalanság már tömegjelenséggé vált, ám Kalinyingrádban ez a jelenség ismeretlen. Egyetlen alkalommal találkoztunk egy kéregetővel, egy idősebb férfival, aki nyilvánvalóan munkaképtelen volt. Pénzadományt azonban alig kapott, inkább megvető pillantások kereszttüzébe került.
A város szívében idős férfiak és nők csoportja árulta a saját kezűleg készített virágcsokrokat, amelyek iránti kereslet folyamatosan növekszik. Az orosz kultúrában a virág ajándékozása a párkapcsolatokban elengedhetetlen szokás, így ezek a csokrok a mindennapi élet szerves részét képezik. Érdekes, hogy az utcákon az italozás és a hangoskodás szinte teljesen hiányzik; a közterületek csendesek és nyugodtak, a helyiek tiszteletben tartják a közösségi normákat. Csak egy alkalommal szemtanúi lehettünk egy spontán eseménynek, amikor egy utcazenész körül egy kis társaság verődött össze. A buli hangadója egy katonai öltözetet viselő, de láthatóan hajléktalan férfi volt, aki a figyelem középpontjába került. A városban sok katona jelen van, de a jelenlétük nem zavaró; inkább a mindennapi élet szerves részeként, a háttérben húzódnak meg, és nem vonják el a figyelmet a helyiek nyugodt életviteléről.
Kalinyingrád déli területe egy igazán emlékezetes sétát kínált számunkra. Az izgalmakat azonban a bérelhető elektromos rollerekkel száguldó gyerekek hozták el, akik a széles, soksávos utakon cikáztak keresztül-kasul, színesítve ezzel a város felfedezését.
A városközpontban való esti sétát ellenben nem bántuk meg, ez a terület ilyenkor mutatja a legszebb arcát. A vízparti sétányokon tömeg, stílusos utcazenészek, már-már koncerthangulatot teremtenek. Ráadás utolsó napra maradt a város legaranyosabb látnivalói közül legalább egynek a megtalálása. Az apró szobrokból, a homlinokból többet is találhatunk, mi csak Károly nagypapát találtuk meg, igaz nem is vittük túlzásba a keresgélést.
"Az esti időszak keleties pezsgéssel jár Kalinyingrádban. Korzózó emberek a sétányokon, hangos zenével gyorsuló autók és motorok a sugárutakon. Mivel utolsó esténk volt ez a városban, így kissé melankolikusan tekintettünk a lüktetve élő városra, a szép kirakatokra, a szovjet időkből megmaradt díszes kandeláberekre"
Másnap reggel a nap gyors csomagolással indult el, tele izgalommal és várakozással. Búcsút vettünk házigazdánktól, akinek vendégszeretete és a bérbe vett lakás kényelme maradandó emlékeket hagyott bennünk. Az indulás előtt még néhány fontos dolgot kellett elintéznünk: először is, be kellett szereznünk a régóta vágyott Krasznaja Moszkva parfümöt, amit sajnos elfelejtettünk korábban megvenni. Másrészt pedig meg akartuk nézni a harcoló bölények ikonikus szobrát, amely a porosz idők tanújaként állt, de valamiért mindeddig elkerültük. Miután minden szükséges dolgot letudtunk, a megmaradt rubelünkből néhány szuvenírt is beszereztünk, majd a határ felé vettük az irányt. Az úton alig akadt autó, a széles aszfaltcsíkon szinte csak mi haladtunk. Várakozásra készültünk, de meglepetésünkre a hétköznap lévén alig volt más autós előttünk. Az orosz határellenőrzésen gyorsan túljutottunk, és szerencsénkre a lengyel oldalon sem akadtak problémáink, bár az ellenőrzés meglehetősen alapos volt. Egy német rendszámú autóval haladó orosz nő kedvesen felajánlotta, hogy két doboz cigarettát ad nekünk, mivel csak maximum két doboz vihető be Lengyelországba, és neki több volt. Elfogadtuk az ajánlatát, de abban maradtunk, hogy megvár minket, és a határon majd odaadjuk neki azokat. Szerencsére minden simán ment, így a konspirációs tervünket sikeresen meg tudtuk valósítani.
"Részletes és alapos úti beszámolót írtam a Kalinyingrádban és a környező területen tett néhány napos kirándulásunkról. Összefoglalva elmondható, hogy a mai viszonyok között mondhatni egzotikus úticél lehet bárki számára, feltéve, ha szereti és keresi az orosz világot, az oroszos nagyvárosokat"
A határátkelés során mindenképpen figyelembe kell venni az időveszteséget, amely akár egy egész napot is igénybe vehet, legyen szó be- vagy kilépésről. Kalinyingrád nem ajánlott azok számára, akik a nyugati országokban megszokott gyors, felületes határellenőrzéseket részesítik előnyben. Nem mehetünk el amellett, hogy ez egy háborúval sújtott terület, ezért a hatóságok fokozott figyelemmel kezelik a belépőket és kilépőket. Itt nem igazán van helye a viccelődésnek, reklamációnak vagy elégedetlenségnek. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a határőrök és vámosok mindkét oldalon igyekeznek maximális emberséggel és tisztelettel végezni a feladataikat, még a szigorú ellenőrzések közepette is.
"Ha valaki menne, de nem autóval, mit tehet? Nincs rossz helyzetben. Gdanskba Budapestről megy repülő, gyakran és jó áron. Innen busszal lehet menni Kalinyingrádba, úgy tűnt számunkra, hogy egy busz annyi idő alatt átjutott, mint 2-3 autó"
Szóval talán még a gyorsaság sem elhanyagolható. A kérdés persze az, hogy most éppen vagy akkor, amikor indul készülni valaki, nem történik-e azonnali lengyel határzár, ami megkerülhetetlen problémát jelent.
