Schmidt Mária a Magyar Tudományos Akadémiát egy sztálinista intézményként jellemezte.
Schmidt Mária saját blogján fejezte ki véleményét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) gazdasági és jogtudományok osztályának legutóbbi állásfoglalása kapcsán. Az osztály közleménye szerint, ha Orbán Viktor részt venne az akadémia 200. évfordulóját ünneplő rendezvényen, a jelenlévők egy jelentős része március 15-i beszéde miatt tüntetőleg távozna az eseményről. Schmidt Mária ezzel kapcsolatban vitatta az MTA álláspontját, és hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű tiltakozások aláássák a tudományos párbeszédet és az akadémia függetlenségét.
Schmidt Mária blogposztjának címe már önmagában is provokatív, hiszen az MTA-t az utolsó, érinthetetlen sztálinista intézményként aposztrofálja.
Először azt hányja az akadémikusok szemére, hogy "felhatalmazva, sőt kiválasztva érzik magukat", és az intézmény tekintélyét kihasználva szólalnak meg politikai témákban, miközben valójában "semmilyen közük" nincs ezekhez. A vád szerint a megszólalások mögött "az MTA intézményi tekintélye és kollektív védelme" áll, amely védi őket az egyéni felelősségvállalás alól. Itt említi meg példaként az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának márciusban kiadott közleményét, amelyben a testület súlyos kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédéről és a poloskázásról, amely szerintük "erkölcsileg elfogadhatatlan", és "veszélyes magatartás".
Schmidt úgy véli, hogy az intézmény a "velünk élő sztálinizmus" öröksége, és tagjait olyan embereknek tartja, akik "élethosszig" élvezik a privilégiumaikat anélkül, hogy bármiféle érdemi teljesítményt kellene felmutatniuk. Az akadémiai státusz megszerzését a szerző nem csupán a tudományos teljesítményekre, hanem inkább a "kapcsolati tőkére" és az "érdekképviseleti szövetségek" befolyására vezeti vissza. Részletes elemzésében összehasonlítja az átlagos kutató és egy MTA-tag munkához való hozzáállását és erőfeszítéseit, és arra a következtetésre jut, hogy az akadémikusi cím valójában "teljesítmény nélküli státuszt, kiváltságokat, életre szóló megélhetést és számos más előnyt" hordoz magában.
Ugyanakkor hangsúlyozza a természettudományos és a humán tudományos kutatóintézetek közötti eltéréseket. Véleménye szerint míg az előbbiek területén "értékes és jelentős munkát végeznek", addig a humán tudományokban "évtizedek óta nem történik komoly előrelépés", és az ottani szakemberek "mellékállásokból" próbálnak megélni, miközben az egyetemi oktatásban való részvételt is elhanyagolják.
A poszt végén a felvázolt probléma orvoslására javaslatot is tesz:
