**Ítélkezem, tehát vagyok – Kritika a Nyílt tárgyalás: Schlüter kontra Thiede című darabról** A "Nyílt tárgyalás: Schlüter kontra Thiede" című darab egy izgalmas és provokatív színpadi alkotás, amely nem csupán a jogi eljárások világába kalauzol el minke

Létezhet-e olyan helyzet az életünkben, amikor helyes, ésszerű, okos dolog embert ölni? Jogunk van-e beleavatkozni a saját halálunk folyamatába? Erőszaknak számít-e, ha valaki konszenzusos együttlét közben gondolja meg magát, de a másik fél erről nem vesz tudomást? Hogyha állítás kerül szembe tagadással, miként lehet megállapítani, hogy kinél van az igazság? Többek között ezeket a dilemmákat veti fel Ferdinand von Schirach, az ügyvédből lett drámaíró a Magyarországon is bemutatott darabjaiban: az Istenben, a Terrorban, illetve a Katona József Színház legújabb előadásában, a Nyílt tárgyalásban.

A szerző 45 éves korában kezdett el írni, első színpadi műve a fent említett Terror volt, amelyet néhány másik teátrum mellett a Katonában is játszottak, mielőtt lekerült volna a műsorról. A cselekmény szerint a Lufthansa Berlin és München között közlekedő utasszállítóját eltéríti, és egy teltházas stadion felé kormányozza egy terrorista. Lars Koch vadászpilótának döntenie kell: lelője-e a repülőgépet a felettese kizárólagos parancsa ellenében cselekedve, és akkor a stadionban tartózkodó hetvenezer fő helyett a fedélzeten tartózkodó 164 ember hal meg, vagy támaszkodjon a szabályokra, és akkor a felelősségre vonás alól megmenekülhet. Az előadás érdekessége ugyanaz, mint az Örkény Színházban jelenleg is repertoáron lévő Istené: a néző a gyakorlatban is kifejezheti a véleményét azzal kapcsolatosan szavazás formájában, hogy felmenti-e a pilótát vagy sem, az erkölcsi vitadráma esetében pedig arról hozhat konkrét döntést, hogy van-e létjogosultsága az eutanáziának. A voksok száma és aránya Magyarországon mindkét produkció vonatkozásban azt mutatja, hogy nagyvonalú a közönség, és megengedő ezekkel a problematikákkal, ám az egyik tokiói színház látogatói például az ott lejátszott két előadásból mindkétszer elítélték a Terror főhősét, a Berliner Zentral Theatherbe jegyet váltók pedig hétből csak négy alkalommal adtak igazat a vadászrepülő pilótájának.

A Petőfi Sándor utcai játszóhelyen, december 13-án debütál a Nyílt tárgyalás, amely nem csupán a nézők direkt állásfoglalására ösztönöz, hanem inkább a téma alapos körüljárását helyezi előtérbe. Az emberek reakcióit számos tényező befolyásolja – a neveltetés, a kultúra, az értékrend, a világnézet és a személyes tapasztalat mind hozzájárulnak ahhoz, hogyan viszonyulunk a felvetett kérdésekhez. Ferdinand von Schirach ezúttal is a tárgyalóterem drámai világában bontogatja történetét, amely a tévés műsorvezető, Katharina Schlüter szexuális zaklatás vádjával kapcsolatos ügyére összpontosít. Az előadás a büntetőper izgalmas mozzanatait követi, ahol a bírónőnek rengeteg körülményt, bizonyítékot és tanúvallomást kell mérlegelnie a végső döntés meghozatala előtt.

Egy különleges pillanat a "Nyílt tárgyalás" című előadásból (Fotó: Mónus Márton)

A #MeToo-mozgalom eleve mindössze nagyjából egy évtizede kezdte el először elhinteni társadalmi szinten a hatalommal való visszaéléssel és a szexuális abúzussal szembeni tudatosság, illetve érzékenység csíráit, és eltérőek az ezzel kapcsolatos nézetek, valamint reakciók mind a mai napig. A két egymással szemben álló fél álláspontjának sarkossága a történet németországi filmváltozatának címében (Sie sagt. Er sagt.) nagyon karakteresen benne van, a magyar címverzió (Nyílt tárgyalás) viszont a nézők bevonását, az ő jelenlétüknek jelentőségét hangsúlyozza. Székely Kriszta rendező Schnábel Zita díszlettervezővel együttműködve realisztikus közegbe helyezte a sztorit, hiszen az maga is dokumentarista, a közönség egy része a színpadon foglalhatott helyet, amely elhelyezkedés egyfajta esküdtszéki érzetet biztosít metaforikusan. Hasonló koncepció látható a Six című musicalben is, ahol VIII. Henrik hat felesége vázolja fel egyéni életútját egy showban, a különleges térelrendezést ott a koncertjelleg hangsúlyozása indokolja. A néző viszont a színpadi jelenlétet még ebben a passzív formában is a szerepléssel azonosítja, ennek okán merülhetett fel olyan kérdés is, hogy aki oda váltott jegyet, annak szüksége lesz-e szövegtanulásra.

Egy innovatív megközelítés a kamerák elhelyezésének és a szereplők arckifejezéseinek kivetítése a nézőtér irányába. Ezt a technikát már láthattuk más színházi produkciókban is, mint például a Bocsárdi László rendezésében bemutatott Iráni konferencián. Ott a színházterem a Koppenhágai Egyetem előadótermét idézte meg, és a kivetítők segítségével érzékeltették a tér grandiózus voltát. Az élénk párbeszédek, a felfedett monológok és a belső vívódások mind felnagyítódnak, hiszen a szereplők minden apró rezdülése kiemelkedik, és az érzelmek természetükből fakadóan megjelennek az arcokon. A Nyílt tárgyalás esetében azonban a mimika közvetlen, közeli bemutatása nem csupán a drámai hatás fokozására szolgál. A cselekményben zajló büntetőper során fontos szempont lehet a peres felek verbális és nonverbális reakcióinak adekvát mivolta. Még a legkisebb gesztus is, amit megfigyelhetünk, sokat elárulhat a karakterek állapotáról és belső konfliktusaikról. A nézők így nem csupán passzív résztvevői a színházi élménynek, hanem aktívan érzékelhetik a szereplők érzelmi világa mögött rejlő árnyalatokat.

Egy különleges pillanat a "Nyílt tárgyalás" című előadásból (Fotó: Mónus Márton)

Egy tárgyalótermi dráma esszenciájának megértésében kulcsfontosságú a szereplők szükségszerű statikussága. Ez a megközelítés előnyöket és hátrányokat is magában hordoz: míg a darab mondanivalójának centrális jellege erősödik, addig a hosszú, verbális aktivitás monotóniája könnyen a nézői figyelem lankadásához vezethet. Székely Kriszta rendezésében azonban több innovatív megoldás is előkerül ennek a problémának a kezelésére. Feszültséghangsúlyozó zenei aláfestést alkalmaz bizonyos dramaturgiai csúcspontoknál, míg a forgószínpadi technika segítségével a közönség számára lehetővé válik, hogy a színpadon zajló eseményeket különböző perspektívákból figyelje. Ez a megoldás arra is ösztönzi a nézőt, hogy a bemutatott ügy részleteit hasonló nyitottsággal közelítse meg. A bírósági gyakornok, Wettstein Márk e.h. karaktere, aki időnként vizet hoz a vízadagoló automatából, nemcsak hogy beengedi az érkezőket és visszatartja a fotósokat, de e cselekedeteivel látványosan megszakítja a mozgásszegény dramaturgiát. Az ő szájából hangzik el a zárójelenet legfontosabb tanulsága is, ami drámai jelentőséggel ruházza fel szerepét a produkcióban. Breslau, a vádlott védője (Pálmai Anna) szintén figyelemre méltó ábrázolásra talál a Katona József Színház verziójában. Az ő karaktere impulzív, gyakorlati cselekvésekkel és kényszeres pohárkortyolgatással jeleníti meg álláspontját, így folyamatosan fenntartja a feszültséget. Érdekes kontrasztot képez a német filmváltozat, ahol ugyanezt a szereplőt egy nyugodt, lágy karakterként formálják meg, ezzel egy másfajta rendezői víziót tükrözve. Az eltérő megközelítések rávilágítanak arra, hogy a karakterek megformálása és a rendezői koncepció milyen mély hatással lehet a nézői élményre.

Biegler, a sértett jogi képviselője Kocsis Gergely megformálásában egy ironikus figuraként jelenik meg, akinek szerepe különösen szórakoztató kihívás a színész számára. Kocsisnak lehetősége van arra, hogy a női védőügyvédnővel és az Udvaros Dorottya által életre keltett bírónővel is interakcióba lépjen, mindkét esetben különböző eszközöket alkalmazva. A karakter, amelyet Kocsis Gergely megformál, jól kidolgozott, de a színész saját tehetsége is hozzájárul ahhoz, hogy a közönség érzékenyen reagáljon ezekre a szórakoztató pillanatokra. A bírónő szerepe szintén rendkívül összetett: ő az, aki a jogi procedúrákat türelemmel, de határozottan vezeti, miközben azonnali pontosításokat követel, és figyelmet szentel mások mondanivalójának. E karakterjegyek tipikus hanghordozása és hangsúlyozása révén a nézők számára hiteles marad, függetlenül attól, hogy esetleg csak filmes tapasztalattal rendelkeznek a bírósági eljárásokról. Udvaros Dorottya mesterien ötvözi a klasszikus bírói paneleket a saját egyedi értelmezésével, így ha lenne egy váltótársa, az ő játékuk sosem lenne azonos, mindig a saját stílusukkal gazdagítva a színpadot.

Az eljárás során a tisztánlátást elősegíteni kívánó szakemberek – Pia Altstedt (Pelsőczy Réka), Frauke Reuther (Fullajtár Andrea) és Martin Laux-Frohnau (Rajkai Zoltán) – különböző nézőpontokat osztanak meg a pszichológia, a rendvédelem és az orvostudomány területéről. Az élőbeszédre jellemző megnyilvánulási formákat ötvözve, a dokurealista stílust megtartva, határozottan képviselik szakmájukat, miközben kérésre érthető magyarázatokat adnak. Bár hasonló eszközöket használnak, a jelmezeik (Pattantyus Dóra) mellett egyéni játékstílusuk is hozzájárul ahhoz, hogy az eltérések még inkább érvényesüljenek.

Egy különleges pillanat a "Nyílt tárgyalás" című előadásból (Fotó: Mónus Márton)

A tanúként beidézett karakterek esetében egy még karakteresebb vonás figyelhető meg: Jordán Adél, aki a sértett barátnőjét alakítja, emlékezetes mimikájával és különleges beszédstílusával életre kelti a figurát. Elek Ferenc, aki a taxisofőr szerepében tűnik fel, nem csupán egy lényeges dramaturgiai pillanatot teremt, hanem a bírósági feszültségek oldásának mestere is. Jelenléte annyira szórakoztató, hogy egyetlen rövid jelenete képes a közönséget megnevettetni, valódi humorforrássá válva a történetben.

A darabban történik rá utalás, hogy azoknak a sértetteknek általában könnyebben hisznek az emberek, akik egy traumatizáló esemény után sírásban törnek ki, tehát az érzelmi reakcióik hevesek. Ám a Katharina Schlütert játszó Ónodi Eszter szerepformálásának elemzéséhez át szükséges alakítani ezt a felvetést, és azt kell megvizsgálni, hogy vajon hitelesebb-e az a színésznő, aki valódi könnyekkel támasztja alá a játékát, ahogyan azt a Nyílt tárgyalás bizonyos részében Ónodi Eszter is megtette, mint az, aki nem alkalmaz ilyen módszereket. Amikor sírást produkál valaki a színpadon, akkor azért mutat különösen nagy színészi tehetséget, mert egy olyan emóciókkal összefüggő élettani állapotot képes előidézni beleéléssel vagy nagyfokú technikai tudással, ami a pályatársai közül nem sikerül mindenkinek. A színésznő finomhangoltabb kifejezőeszközökkel is él a játékidő alatt, és ne feledjük: a közeli kamerafelvételek hangsúlyossá is teszik ezeket, a megvádolt Christian Thiede-t megjelenítő Fekete Ernő viszont majdnem az előadás legvégéig néma marad, és kizárólag ezekkel a leheletfinom rezdülésekkel reagálhat arra, hogy a cselekmény szerint az életének legintimebb részleteiről nyilvánosan beszélnek a feje felett. Van a színész egyéni kisugárzásában is valamiféle zártság, ami ennél a feladatnál a malmára hajthatja a vizet, de azért a helyzethez illeszkedő lelkiállapot megélése és kivetítése a játékidő egésze alatt ebben a passzív létállapotban a részéről igazán nagyfokú művészi erőfeszítéseket igényelhet.

A "Nyílt tárgyalás" című előadás lenyűgöző módon vizsgálja a jog és az erkölcs határvonalán egyensúlyozó bonyolult dilemmákat, ezzel provokálva a nézők gondolkodását. Emellett arra is rávilágít, hogy mindig létezhetnek olyan váratlan tényezők, amelyek késleltethetik az ítélethozatalt, így fokozva a bírói felelősség súlyát. Ez a mű arra ösztönzi a közönséget, hogy mélyebben elgondolkodjanak a jogi döntések mögött rejlő etikai aspektusokon.

Kiemelt kép: Egy különleges pillanat a "Nyílt tárgyalás" című előadásból (Fotó: Mónus Márton)