Ágoston Katalin különleges interjúja: A testőr szerepének mélysége, anyaság kihívásai és a karrier egyensúlya Az interjú során Ágoston Katalin nem csupán a testőr karakterének komplexitásáról beszél, hanem arról is, hogyan tudja egyensúlyba hozni az anya

Ágoston Katalin beszélgetése középpontjában a szerepátvétel, az anyaság, valamint a karrier és a család harmonikus együttélése állt. Katalin tapasztalatait osztotta meg arról, hogyan lehet a két világot – a szakmai és a magánéletet – összhangba hozni, miközben az anyaság különleges kihívásait is figyelembe veszi. Élénk és inspiráló példáival rávilágított arra, hogy mindkét terület gazdagíthatja egymást, és hogy a tudatos szerepvállalás kulcsfontosságú a boldog és teljes élethez.

Egy másik, nyáron rendkívüli sikerrel bemutatott előadás, a Kőműves Kelemen, októbertől már az egyetlen női szerepét is magára öltötte. Ennek kapcsán beszélgettem Ágoston Katalinnal arról, hogyan képes alkalmazkodni a váratlan helyzetekhez, valamint számos más fontos témáról is.

Kicsit kettősnek tűnik kívülről egy beugró helyzete: egyrészt nem rád gondoltak eredetileg, másrészt bíznak benned annyira, hogy megoldod a feladatot, ami mégiscsak egy felelősség. Ez pszichésen mekkora teher egy színésznek?

Ez mindig egy izgalmas kihívás, hiszen amikor megkeresnek, és tudom, hogy két hetem van felkészülni a beugrásra, akkor nem az foglalkoztat, hogy képes leszek-e megvalósítani, mennyire illik hozzám a szerep, vagy hogy jó döntés volt-e engem választani. Inkább azt mérlegelem, mennyi időm áll rendelkezésre, hogyan tudom a legjobban kihasználni ezt az időt, és miként hozhatom ki belőle a legtöbbet. Ezúttal pedig egy különleges helyzet állt előttem, hiszen még soha nem kellett premier előadásra beugranom. Emiatt nemcsak nekem, hanem a kollégáimnak is új és izgalmas élmény volt ez a szituáció.

De szerencsére viszonylag nagy gyakorlatom van már a beugrásban, van hozzá önbizalmam, valahol szeretem is, hogy nincs idő arra, hogy elbizonytalanítsam magam. Általában utána, amikor már lemegy egy-két előadás, jönnek az érzések, hogy biztos jól csinálom-e, vagy hogy esetleg másképp is kipróbálnám. Mert beugrásnál nincs arra lehetőség, hogy kísérletezzünk, többféle verziót megnézzünk, hanem megkapom a videót, a szövegkönyvet, az instrukciót és az alapján tanulom be.

S bár eredetileg csak beugrottál, az élet úgy hozta, hogy végül a tiéd lett a szerep.

Valóban különös helyzet állt elő. Örömmel tölt el, hogy részesévé válhattam ennek, ugyanakkor sajnálom, hogy mindez ilyen körülmények között valósult meg. Izgalmas lehetőségként tekintek arra, hogy mostantól én formálhatom ezt a szerepet, és minden egyes előadás során új színekkel gazdagíthatom.

Hogyan élik meg a mindennapjaimat ebben a szerepben? Milyen érzések és gondolatok fogalmazódnak meg bennem, amikor ebben a helyzetben vagyok?

Egyre inkább élvezem ezt a helyzetet. Bevallom, elsőre nem gondoltam volna, hogy rám osztják ezt a szerepet, hiszen alapvetően naiv típus vagyok. Ráadásul alacsony termetem és szőke hajam miatt gyakran fiatalabbnak néznek, mint amennyi valójában vagyok.

Ez mekkora kihívás volt neked?

Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy egy ilyen szituációban bizalmat helyeztek belém. Ez a szerep a szenvedélyek tengerén, a nőiesség szépségében és a mély érzelmek viharában lebeg. Mindezek az érzések bennem is ott pulzálnak. Úgy érzem, egyre jobban megértem saját magam, és tisztábban látom a határaimat. Néha azonban szükségem van arra, hogy emlékeztessem magam: a színpadon nem mások tekintetén keresztül kell látnom magamat, hanem el kell hinnem, hogy ami belül zajlik, az a legfontosabb. Ez a valódi énem. Az igazi díva nem csupán a külsőségekből fakad, hanem a kisugárzásából és az érzelmeiből.

De persze a jelmezek, a frizura, akár egy uszály, is segítenek tartást adni a színpadon. Minden ruhám szép és látványos, de ezekben nem lehet akárhogyan létezni, nem lehet akárhogyan leülni, felállni. Meg kell tanulni viselni őket. Összességében nem érzem magam távol ettől a szereptől.

A helyzetnek van egy különös csavarja is: a férjed, Schmied Zoltán, a játékpartnered.

Ez egy igazi kincs számunkra, és felettébb élvezzük az élményt. Nagy segítség volt, hogy amikor Zoli nyár elején elkezdte tanulmányozni a szerepét, sokszor közösen gyakoroltuk a szöveget. Így már korábban is kialakultak gondolataim a darabbal kapcsolatban, és rengeteget beszélgettünk róla. Ez egy különleges élmény, és úgy érzem, hogy ennél az előadásnál kifejezetten fontos, hogy nem csupán két kolléga áll egymással szemben, hanem egy pár. Ez a dinamikus kapcsolat különösen előnyös egy beugrás során.

Egy átlagos próbaidőszak általában elegendőnek bizonyul, de a mostanihoz hasonlóan rövid időkeret valóban megnehezítheti a dolgokat. Persze, ilyenkor nem tudjuk teljesen kiszakítani magunkat a körülményekből, és szerintem ez nem is reális elvárás. Sokáig úgy éltem meg ezt a darabot, hogy Zoli premierje lesz, amit majd izgalommal várok, és büszkén nézem őt. Az egyáltalán nem volt távoli félelem számomra, hogy az új szereposztás miatt a premier ne csupán a beugrásról szóljon, hiszen ez az ő főszerepe, de úgy érzem, hogy mindannyian, és a színház is ügyesen kezeltük ezt a kihívást.

A darabban a színésznő, fél év után rendszerint megunja az aktuális párját. Ebből a szempontból ti egyáltalán nem hasonlítotok Molnár Ferenc karaktereire, évek óta együtt vagytok. Próbafolyamat közben szerettetek egymásba?

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: "Eleinte csupán munkatársak voltunk a Centrál Színházban, de idővel a barátságunk mélyebb érzésekké alakult. Már három éve mondtuk ki egymásnak a boldogító igent."

Amikor párt játszotok, akkor felmerül, hogy van-e párhuzam a szereplők helyzete és a saját életetek között?

Minden szerepnél felmerül bennem, hogy van-e hasonlóság köztem és az adott karakter gondolkodása, látásmódja között. Az, ami ebben a darabban történik, annyira abszurd helyzet, ami a valóságban elég ritkán fordul elő. De maga a probléma, amivel foglalkozik a történet, az minden házasságban vagy kapcsolatban felmerülhet. Szerencsések vagyunk, mert hasonlóan gondolkodunk és érzünk mind a ketten, és igyekszünk nem hazavinni a munkát. Természetesen beszélünk róla, de nem szövi át a folyamatosan a mindennapjainkat.

A beugrás még a rutinosabbak számára is jelenthet egyfajta feszültséget. Segített számodra a jelenlegi helyzetben, hogy Zolival együtt játszottál?

Természetesen, sokat. Bár úgy vélem, más kollégákkal is simán megoldottuk volna a helyzetet, de megnyugtató érzés, hogy ő van ott mellettem. Kellemes ránézni, és tudom, hogy pontosan érzékeli, ha esetleg nehézséggel küzdök, és szükségem van a segítségére. Ez egyfajta biztonságérzetet ad. Szerencsére azonban nem túl gyakran fordult elő ilyen helyzet.

Másfél éves a kisfiatok, már gondoltál arra, hogy ebben az évszakban visszatérj?

Nem egészen így, hirtelen jött impulzussal képzeltem el a dolgokat, inkább egy nyugodtabb légkörben. De igen, már régóta terveztem ezt. Az előző évadban is vállaltam havonta 4-5 előadást, ami számomra éppen megfelelő mennyiség volt. Megnyugtató érzés volt, hogy Milánt már a nagyszülőkre bízhatjuk, és jólesett egy kicsit újra dolgozni. Nem voltam biztos abban, hogy az idei évad hogyan alakul majd, és hogy számítanak-e rám az új bemutatóknál, de végül ezt már sikerült is letudnom az évad elején.

Hiányzott a munka?

Az évadom izgalmasan alakul, hiszen beugrásokkal indítom a szezont, mivel átveszem a Kőműves Kelemen női szerepét egyes előadások során. Ez már korábban is szóba került, és szerencsére több időt tudok rá szánni. Ami igazán érdekes, az az, hogy a csapatból nem mindenkit ismerek, így új emberekkel dolgozhatok együtt, ráadásul egy teljesen más helyszínen. Ezen kívül visszatérek egy régi szerepemhez is, a 2:22-höz, ami segít abban, hogy az első félévemet sikeresen zárjam. A következő év pedig még rejt sok meglepetést!

Milán hogy viseli, hogy egyre többet vagy távol?

Viszonylag kedvezően alakultak a dolgok. A testőr bemutatója előtt négy nap állt rendelkezésünkre, ami kifejezetten intenzív időszak volt, és már ekkor jelezte, hogy nem igazán érzi magát komfortosan. Ugyanakkor, amikor otthon vagyok - ami a legtöbbször így van -, minden figyelmemet rá összpontosítom, és teljes energiámmal támogatom őt.

Hogyan oszd be hatékonyan az idődet, hogy minden feladatra és tevékenységre elegendő időt szánhass?

Valahogy spontán módon alakult ez az egész, de talán minden édesanya így él meg hasonló érzéseket. Amikor még a pocakomban volt, volt egy mélyen gyökerező félelmem a fáradtságtól. Alapvetően jó alvó vagyok, de nem tudtam elképzelni, hogyan fogom tudni hirtelen felpattanni, amikor szükség lesz rá. Aztán Milán születése mindent megváltoztatott – mintha egy varázspálca suhintott volna, és az energiáim átcsoportosultak volna. Most sokkal kevésbé érzem magam kimerültnek, és a regenerálódás is sokkal gyorsabban megy. Nyilvánvaló, hogy Milán rengeteg örömet és extra energiát hozott az életembe, amit korábban el sem tudtam volna képzelni.

Képzeltél el valaha egy olyan jövőt, ahol te vagy az anya, aki mindig ott van a gyereke mellett? Milyen határokat állítottál fel magadban a nevelés kapcsán? Milyen értékeket szeretnél átadni nekik, és miként képzeled el a közös pillanataitokat? Az elképzeléseid segíthetnek abban, hogy tudatosabban formáld a családi életet, és megtaláld az egyensúlyt a szigor és a szeretet között.

Ez kimondatlanul is minta volt, szerintem a szeretet a legfontosabb dolog, amit egy gyereknek megadhatunk. Próbálok rugalmas lenni. Például volt olyan elképzelésem, hogy onnantól kezdve, hogy hazamegyünk a kórházból, külön szobában fog aludni. De az élet felülírta, mert császárral szültem, ezért nekem lett praktikusabb, hogy mellettünk legyen pár hónapig.

Most még kicsi, de idővel biztosan kialakulnak majd a határok. Úgy vélem, fontos, hogy a gyerek ne éljen teljes szabadságban, hanem megtanulja, mihez kell alkalmazkodnia. Ezt szeretném szépen és tudatosan megteremteni számára, és örömmel tapasztalom, hogy a kis világa harmonikus. A hozzátáplálás okozta a legnagyobb fejtörést számomra. Az elején a rengeteg információ kicsit olyan volt, mint egy labirintus, de idővel a dolgok tisztázódtak. Rájöttem, hogy a megérzéseimre kell hallgatnom, és el kell engednem a felesleges aggályokat. Milánnal kapcsolatos döntéseinket mindig közösen hozzuk meg Zolival, és ezáltal támogatjuk egymást abban a tudatban, hogy jó úton járunk.

Mennyit és miben változtatott rajtad az anyaság?

Sokat változtatott, például praktikusabb lettem. Az idő beosztásával mindig küzdöttem, hajlamos voltam elcsúszni a hétköznapokban, most viszont lett egy rendszer. De bizonyos dolgokhoz való hozzáállásom tekintetében is változtam, és a színházban is nagyobb lett az önbizalmam magammal szemben. Milyen hihetetlen, nem? Jön egy kisember, és mindent felülír. A szűk családom, vagy a mikrokörnyezetem nekem mindig fontos volt, soha nem engedtem, hogy bármi miatt szétessenek a dolgok.

Ez korábban is így volt, de most abszolút felerősödött. És hát persze a gondolataim, érzelmeim egy része most már mindig vele kapcsolatos. Mit csinál éppen otthon, hogy van, aludt-e eleget? Sok minden változott bennem, és sokféle félelmem is lett. Soha nem gondolkodtam például azon, hogy mennyire rövid az élet, mennyire rövid az idő, amit jól kell kihasználni. Ez az érzés is felerősödött abban a pillanatban, ahogy megszületett.

Néha emlékeztetnem kell magam arra, hogy bizonyos gondolatok csak felesleges terhet jelentenek, és hogy a jelen pillanatban kell élnem, amit Milán rendkívül jól megvalósít. A gyerekek általában intuitívan értik ezt, és én is próbálom tőle elsajátítani ezt a gondolkodásmódot. Emlékszem, volt egy időszak, amikor én is tudtam ennyire élvezni a pillanatokat. A szüleim példáján láttam, hogy az élet apró örömeit mennyire fontosnak tartották; akár egy sétán, akár egy szép virág megcsodálásakor hosszasan elidőztek rajta. Ezt a szemléletet szeretném Milánnak is átadni, hogy felnőttként is képes legyen értékelni a körülötte lévő világot. Biztos vagyok benne, hogy az élet későbbi szakaszaiban találkozni fog nehézségekkel és kihívásokkal, de remélem, hogy mindig megtalálja majd a szépséget, amihez visszatérhet, és ami erőt adhat neki a nehéz időkben.

Már régóta foglalkoztat a kérdés: vajon lesz-e kistestvér a családban?

A testvéreimmel való kapcsolatom rendkívül különleges, és úgy vélem, hogy elengedhetetlen, hogy az életünkben legyen valaki, aki hasonló gyökerekkel rendelkezik, osztozik a közös értékeinkben, és akire minden helyzetben támaszkodhatunk.

Kettőtökre, magadra van időd?

Kevesebb, de most ez így nekem megfelelő. Szakítok időt magamra, még ha ennek a fontossága az utóbbi időben meg is változott. Leginkább a mozgás hiányzik, és sajnos arra mostanában nem jutott időm. A célom, hogy elkezdjek falat mászni, mert arra van szükségem, hogy teljesen kiszakadjak a mindennapi gondolatokból. A séták is segítenek kikapcsolni, vagy egy jó kávé mellett eltölteni az időt valahol. Emellett szeretek főzni, kísérletezni az ízekkel, de a házimunka is kellemesen el tud foglalni.

Amikor A testőr című előadás színpadán álltál, a gyönyörű ruhádban olyan hatást keltettél, mint egy elbűvölő festmény a Harmónia címmel. Ez a pillanat nemcsak a te szereped harmóniáját tükrözte, hanem talán Ágoston Katalin művészi világát is magába foglalta.

Nagyon hálás vagyok a szavaidért, igazán jól esik hallani őket. Talán azért, mert valóban rátaláltam a saját belső egyensúlyomra. Nincsenek olyan vágyak, amik elérhetetlenek lennének számomra. Nem látom tragédiának, ha valamit meg kell oldanom, és ha ehhez ki kell lépnem a megszokott kereteimből, az sem zavar. Hiszen minden új helyzet új tanulságokat hoz magával. Megnyugtató érzés, hogy már egy kicsit tudatosabb vagyok mind a magánéletemben, mind a munkában.

Hosszú időn át azt hittem, hogy a nagyszínpad varázsát a dinamikus mozgások és a látványos gesztusok adják. Ma már azonban világosan látom, hogy a csendes pillanatokban, a mozdulatlanság erejében is hihetetlen érzelmek rejtőznek.